(Internationale kriminalistische Vereinigung; Union
internationale de droit pénal), van Hamel G. A. amsterdami, Liszt Ferenc
marburgi, később hallei, s Poins Adolf brüsszeli egyetemi tanárok
kezdeményezésére alakult. Alapelve az a meggyőződés, hogy a büntettet s a
büntetést nemcsak jogi, hanem társadalmi (szociologiai) szempontból is kell
méltányolni. A N. irányát a következő tételek jellemzik: 1. a büntetés feladata
küzdelem a bűntett mint társadalmi tünemény ellen; 2. a büntetőjogtudomány és
törvényhozás az antropologiai és a szociologiai kutatásoknak eredményeit
tartozik tekintetbe venni; 3. a büntetés a leghatályosabb, de nem az egyedüli
eszköz a bűntettnek leküzdésére; azért összefüggésben áll a bűntettek
megakadályozására szolgáló egyéb preventiv eszközökkel; 4. az alkalmi és a
szokásos bűntettesek között fenforgó különbség alapvető jelentőséggel bir; 5. a
büntető igazságszolgáltatásnak és a büntetés végrehajtásának a mai büntetőjogot
jellemző különválasztása helytelen; 6. a rövid tartalmu
szabadságvesztésbüntetések helytelenek és károsak, azoknak helyettesítése más
hason hatályu büntetésekkel azért kivánatos, de lehetséges is; 7. hosszu tatamu
szabadságvesztésbüntetéseknél a büntetés tartamát nemcsak a bűnvádi eljárásnak,
hanem a büntetés végrehajtásának eredményétől is kell függővé tenni; 8.
javíthatatlan bűntettesek lehetőleg hosszú időre ártalmatlanokká teendők és
pedig akkor is, ha csekély jelentőségü vétség gyakori ismétléséről van szó. A
figyelmet csak a három utolsó tétel köti le különösen, mert a többi részint
csak elméleti értékü kijelentés, részint - az 5. alattinak kivételével -
kisebb-nagyobb mértékben általánosan elismert igazságokat tartalmaz, amelyek
azért egy új iskola alapítását nem indokolhatják, s új irány nevére igényt nem
tarthatnak, már csak azért sem, mert alapvető jelentőséggel nem birnak. Az
utolsó három tétel azonban a leghatározottabb ellenmondással találkozik és
méltán. A rövid tartamu szabadságveszésbüntetéseknek kiküszöbölése az összes
eddigi tapasztalatokkal ellenkezik, a büntető hatalmat a kis bűnösség ellen
felhasználható leghatályosabb büntetési eszköztől fosztja meg. A baj nem a
büntetésben, hanem annak végrehajtási módjában van, s ez igen is igényel
reformot, de a N. tétele azoknak az eljárásához hasonlít, akik a fürdővizzel a
gyereket is kiöntik. Az észszerü reformirány jelszava azért nem a rövid tartamu
szabadságvesztésbüntetés eltörlése, hanem annak szigoruan a magánelzárás elve
alapján végrehajtása. A 7. alatti tétel, amely azt jelenti, hogy az, aki p. 10
évi börtönbüntetését kitöltötte, tovább tartandó a börtönben, ha a
börtönigazgatóság az találja, hogy kellően még meg nem javult, amint hogy p. a
kenyeret is csak akkor veszik ki a kemencéből, ha kellően megsült (a közelebbi
eljárás iránt a rendszer hivei még maguk sincsenek tisztában), az egyéni
szabadság oly komoly veszélyeztetésével jár, mely azt elfogadhatatlanná teszi
akkor is, ha más hiányai nem is volnának. A 8. tétel végre ágyukkal lő
verebekre. A kis bűnösség, mely ellen ez a tétel irányul (a nagy bűnösség ellen
most is meglehetősen igy járunk el), kényelmetlen ugyan épp ugy, mint p. a
férgek, de nem több. A férgeket, igaz, kiirtjuk, mert nekünk kényelmetlenek; de
emberekkel igy elbánni nem lehet, mert az emberek - nem férgek. Az egyes
tulzások dacára a N. tagjai mindinkább szaporodnak; a N. nagy tevékenységet
fejt ki. Eddig hat küzgyülést tartott: Brüsszelben (1889), Bernben (1890),
Kristianiában (1891), Párisban (1893), Antwerpenben (1894), Linzben (1896).
Forrás: Pallas Nagylexikon