Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Nemzetközi ... ----

Magyar Magyar Német Német
Nemzetközi ... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Nemzetközi Előkészítő Intézet (1957-1989)

A Mo.-on felsőokt.-i intézményben továbbtanulni kívánó külföldi diákok m. nyelvi előkészítésére szakosodott, felsőokt.-i jellegű intézmény. Jogelődje az 1952-ben létrejött Koreai Előkészítő Isk., amely kizárólag nyelvokt.-sal foglalkozott. Jogutódja a Kodolányi János Intézet. A Nemzetközi Előkészítő Intézet felsőokt.-i jellege 1964 és 1966 között kezdett kibontakozni, amikor az ELTE Nemzetközi Előkészítő Koll.-a néven működött. Ekkor alakult ki a kettős felosztás: a m. nyelvi és szaktárgyi lektorátus, valamint a háromfokozatú nyelvokt.; alapfokon 500, középfokon 1500?2000 lexikai egységet tanultak meg a hallgatók, felsőfokon pedig a szaknyelv szókincsével ismerkedtek meg. Az intézmény 1966-ban önállósult újra, és több mint két évtizedig a Nemzetközi Előkészítő Intézet nevet viselte. A Nemzetközi Előkészítő Intézet alapfeladata: ?A m. felsőokt.-i intézményekben tanulmányokat folytatni kívánó külföldi áll.-polgárok oktatása, a választott szaknak megfelelő szakmai előkészítése, az előkészítés időtartamára részükre térítés ellenében otthon és étkezés biztosítása, a M. Népköztársaság építőmunkájának megismertetése, valamint a m. nyelv idegen nyelvként történő oktatása módszereinek állandó tökéletesítése.? (Min.-i utasítás, 1966.) Az ösztöndíjasok többsége a szomszédos szoc. országokból, valamint az ún. harmadik világ ?fejlődő országaiból? érkezett. Ehhez hasonló intézménytípus minden szoc. országban létrejött, mivel az internacionalizmus szellemében az ösztöndíjas pol. azonos elvek alapján működött. A nyelvi előkészítés célnyelvi környezetben folyt, így a heti 36, majd 30 órás nyelvtanulás kiegészülhetett más nyelvelsajátítási lehetőségekkel is. Olyan, Mo.-on addig nem ismert, nagy intenzitású oktatási formát kellett kialakítani, amely lehetővé tette, hogy a nyelvi előképzettség nélküli diákok egy(-két) év alatt eljussanak arra a szintre, amelynek birtokában megérthették és jegyzetelhették a m. egy.-i előadásokat. A nyelvokt. mellett szocializációs programra is szükség volt, különösen a nem európai diákok esetében. 1972-ben megszervezték számukra a Nemzetközi Diákklub ot, ami lehetővé tette a m. és külföldi hallgatók kötetlen találkozását, a különböző nemzeti kultúrák bemutatását. ? A hetvenes évektől a tíz hónapos előkészítő év két félévre oszlik: az első félévben a m. köznyelv alapjait, a másodikban a szaknyelv elemeit tanulják. Hosszú előkészület és többéves kipróbálás után jelent meg 1968-ban a Nemzetközi Előkészítő Intézet hallgatóinak magyar nyelvkönyve I?V. Hegyi Endre szerkesztésében. Rövid idő múlva, 1970-től kezdve folyamatosan jelentek meg az ált. nyelvokt.-t szolgáló ötkötetes jegyzet folytatásaként a szakirányú tkv.-ek is. A módszertani fejlesztés újabb állomása volt a ma is széles körben használt, újra és újra kiadott Színes magyar nyelvkönyv I?II. és Munkafüzet. (Erdős József, Kozma Endre, Prileszky Csilla és Uhrman György munkája.) Erre a tkv.-re is egy magasabb szintű szaknyelvi jegyzetcsalád épül. A Nemzetközi Előkészítő Intézet periodikuma az 1973-ban indult Intézeti Szemle. A publikációk nagy része (a nyelvi előkészítés m. és nemzetközi tapasztalatai, a különböző nyelvcsaládokhoz tartozó diákok oktatásának nyelvészeti és módszertani problémái stb.) minden m. nyelvet és hungarológiai tárgyakat oktató tanár számára érdekesek. Az 1989-es év funkcióváltást is hozott. Az internacionalista ösztöndíjas pol.-t a határon túli m. fiatalok támogatása váltotta fel. Az egy. megkezdése előtt egy évet töltöttek el a Kodolányi János Int. -ben, itt készültek fel a választott szak szaknyelvéből, valamint pótolták az esetleges hiányosságaikat.

Nádor Orsolya

Szerkesztette: Lapoda Multimédia



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is