Nemzetközi jog

(lat. jus internationale; jus gentium, jus belli et pacis; franc. droit international, droit des gens; ang. international law; law of nations; olasz. diritto internazionale; spany. derecho internacional) vagy népjog, az államoknak egymás között való viszonyát szabályozó, s ilyenekül elismert jogszabályoknak foglalatja. Bluntschli szerint: »die als rechtlich nothwendig erkannte Ordnung, welche die Beziehungen der Staaten zu einander regelt». Szokás megkülönböztetni általános v. bölcseleti és tétels N.-ot, értvén az első alatt az államok kölcsönös viszonyainak természetéből levezetett, tehát alanyi jogbölcseleti nézetekre visszavezetett elveknek, utóbbi alatt a nemzetközi szerződéseken v. szokáson alapuló jogelveknek foglalatját. Európai N.-nak különösen nevezik az európai államok által kötelezőknek elismert nemzetközi jogszabályoknak foglalatját. Az elkerülhetetlen nemzetközi érintkezés a viszonyoknak szabályozását teszi szükségessé, a jogérzet, de még a jól felfogott saját érdek is a viszonyszabályozásból keletkezett jogoknak kölcsönös tiszteletben tartását követeli. Ez a N.-nak alapja. Ha az államok egymástól légmentesen elzárt, egymással nem érintkező erkölcsi testületek volnának, N.-ról nem lehetne szó, de minthogy az államok egyrészt önálló egyéni lények, másrészt az emberiségnek tagjai, a N. nélkülözhetetlen.

A N.-nak három nagy nehézség áll útjában, u. m. közös törvényhozásnak, közös jogszolgáltatásnak s végrehajtó hatalomnak hiánya. Az államok nemzetközi érintkezéseiben kiegyenlíthetetlen érdekösszeütközés esetében nem a jog, hanem a hatalom dönt, s ezért sokan a N.-nak lehetőségét tagadásba veszik, nem ismerhetvén el jognak azt, aminek tövényszakaszai: ágyuk és szuronyok. Ámde ha nincs is közös nemzetközi törvényhozás, mely az államokat kötelező törvények alkotására volna hivatva, nem szabad feledni azt sem, hogy az irott törvény a jognak legtökéletesebb ugyan s leghatályosabb, de nem egyedüli s kizárólagos kifejezője. Azt állítani, hogy: »törvény nélkül nincs jog» nem lehet. Az egyes népek jogtörténete az ellenkezőt bizonyítja. A szokás szabályozta a jogviszonyokat, mielőtt irott törvények támadtak volna, a nemzedékről nemzedékre szálló szokás, mely a nép jogérzetében s jogérzékében gyökerezett, s szóbeli hagyományként szállott az apákról a fiakra, mert a szokásnak irásbeli feljegyzése is a nemzetek fejlettebb korába esik. Másrészt a N.-ban a törvényt a szerződések pótolják, amelyek, amennyiben céljuk nem csak oda irányul, hogy a szerződő feleknek irányadóul szolgáljanak, hanem arra is, hogy az azokban szabályozott viszonyok, formulázott jogelvek a többi hatalmak által is tiszteletben tartassanak, nem egyszerüen szerződésjogot, hanem törvényi jellegel biró jogelveket tartalmaznak. Sőt egyes államok tövényhozásai is nemzetközi jogelveket mondhatnak ki, melynek alaki kötelező ereje az illető államterület határain kivül nem terjed ugyan, de a bennök rejlő igazság általános elismerést vívhat ki magának. Nevezetes példa az 1863. »amerikai hadi törvénycikkek» (l. o.), melyeknek szerzője Lieber Ferenc tanár. Törvénykönyvek helyét pótolhatják továbbá az u. n. jogkönyvek, mint a gyakorlatban érvényes jogtételek feljegyzései. Ilyen jogkönyv Bluntschli J. C. műve: Das moderne Vökerrech der civilisirten Staaten als Rechtsbuch dargestellt, mely tövény alakjában készült, s a modern N. kodifikált törvénykönyvének tekinthető.

Igaz továbbá, hogy nincs nemzetközi biróság, amelyhez az államok jogigényeik érvényesítése céljából fordulhatnának, mint az állampolgárok a királyi járásbirósághoz v. a törvényszékhez, s hogy az ultima ratio végül is a háboru, mely a jogvédelemnek nemcsak nyers, de bizonytalan formája is, mert nem mindig az győz, akinek igazsága van s a harcban nem a jog dönt, hanem az erő. Mégis a jogérzet a háboru zajában, s a háboru dacára is nem ritkán érvényesül, s a győztes nem élvezheti győzelme gyümölcseit, midőn a jogtalan, s önhatalmulag érvényesített igény nemzetközi elismerésben nem részesül. De vannak a biróságot pótló békés jogérvényesítési eszközök is, igy a semleges hatalmak kivánalmai, a barátságos államok jó szolgálatai, a jogvitán kivül álló hatalmaknak együttes fellépése, szövetkezése. Sőt nemzetközi választott biroságok példái sem hiányoznak. Igaz végül, hogy általánosan elismert végrehajtó hatalom hiányában a végrehajtásnak végső eszköze a háboru, de épp oly igaz, hogy napjainkban nem a háboru, hanem a béke képezi a szabályt; hogy a N., az államoknak egyetértése a háboruban is megvonta a nyers erőszaknak határait, melyeket egy állam sem léphet tul, a nélkül hogy szembe nem találná magával a többi államokat s hogy vannak végül esetek, amelyekben a háboru egyenesen a jognak eszköze.

A N. az újkornak szüleménye. Az ókorban s a középkorban a N.-nak alig akadunk csiráira. Még az 1815. évi u. n. szent szövetség kizárólag keresztény jellegü N.-ot akart alkotni s csak az 1856-iki párisi kongresszus vette fel Törökországot az európai államközösségbe. A vallás azóta nem képezi a N. határait. De a határait találja a N. feladatában, amely az államoknak egymás között való viszonyának szabályozására szorítkozik s az államok beléletébe, belügyeibe való avatkozást elvileg kerüli. Elvileg, mert kivételeknek jogosultsága el van ismerve, jelesül az általános emberjogok védelme érdekében. Ily kivétel különösen a rabszolgakereskedés eltörlése és a vallásszabadságnak védelme a fanatizmus üldözései ellen. Utóbbi irányban az európai államok ismételten felléptek a törökországi keresztények érdekében.

A N. forrásai a tudomány s a nemzetközi gyakorlat s főleg a nemzetközi szerződések. Mint legnevezetesebbek s általános jelentőségüek említendők: az 1648. vesztfáliai; az 1713. utrechti békekötés; az 1815. (jul. 19.) bécsi kongresszakta; az 1815. (szept. 25.) u. n. szent szövetség; az 1818. (máj. 24.) aacheni konferencia; az 1856. (márc. 30.) párisi békekötés; az 1861. (aug. 22.) genfi konvenció, a háboru nyomorának enyhítése, főleg a sebesültek érdekében; az 1868. (dec. 11.) péterváradi konvenció, kézi fegyvereknél robbanó lövegek használatának tilalma tárgyában; a keleti kérdést szabályozó 1878. (jul. 13.) berlini szerződés; s a kereskedelmi szabadság s a rabszolgaság érdekében kelt 1885. (febr. 26.) Kongo-akta (nálunk mint 1886. XIV. t.-c.), az afrikai rabszolgakereskedés elnyomása érdekében kelt 1890. (jul. 2.) brüsszeli egyezmény (nálunk 1892. IX. t.-c.); az 1891. (jul. 4.) bécsi »egyetemes postaszerződés», amelynek értelmében az ahhoz hozzájárult államok »egyetemes postaegyesület» elnevezés alatt egységes polstaterületet képeznek (1892 XI. t.-c.); a vasuti árufuvarozás tárgyában kelt 1890. (okt. 14.) berni egyezmény (1892. XXV. és 1894. XVII. t.-c.); az egyiptomi tengerészeti egészségügyi szolgálat reformja tárgyában kelt 1892. (jan. 30.) velencei egyezmény (1894. IX. t.-c.); a kolera járvány idejében alkalmazandó közös védelmi intézkedések tárgyában kelt 1893. (ápr. 15.) drezdai egyezmény (1894. XI. t.-c.); az 1865. (nov. 2.) dunahajózási akta s az 1881. (máj. 28.) pótegyezmény (1880. XXXVI. t.-c.) stb. Ide tartoznak továbbá az egyes államok között létrejött kereskedelmi, hajózási, a szegényjogot, a polgári jogsegélyt szabályozó kiadatási, bartáságos, vám- stb. szerződések. A N. művelése érdekében különösen két egyesület szerzett magának kiváló érdemeket. Az egyik az Association poru la réforme et la codification de droit des gens, a másik az Institut de droit international. Az utóbbinak közlönye a Brüsszelben megjelenő: Revue de droit international és évkönyvei (Annuaire de l"Inst. stb.).

A N. köz- és magánjogra oszlik, amaz a szuverén államoknak mint ilyeneknek egymással való érintkezését szabályozza. Fő tárgyait és tartalmát a következő áttekintés teszi személhetővé: 1. Nemzetközi személyek: a) államok; b) államrendszerek. 2. Nemzetközi közegek: a) államfők (képviseleti jog; szuverénitás; területen kivüliség; családtagok); b) követek; c) ügynökök és biztosok; d) konzulok. 3. Államfenség: a) a terület fölött (u. n. területi fenség, a tenger szabadsága s a hajózási jog); b) a személyek fölött (a személyes szabadság; állampolgárság; a külfödön levő honosoknak védelme; az idegenek joga; kiadatás és menedékjog). 4. Nemzetközi szerződések. 5. A N. megsértései s jogorvoslatok. 6. Háborugog. 7. Semlegesség. A nemzetközi magánjog az állampolgárok magánjogi viszonyaria vonatkozó bel- és külföldi törvények összeütközésénél alkalmazandó jogelveknek foglalatja. A N. tudományos művelését Grotius Hugo kezdette meg De jure belli et pacis cimü, korszakot alkotó művével (1617), utána említendők: Hobbes; Puffendorf; Moser; Zachariae; Heffter, különösen pedig a németeknél Bluntschli és Holtzendorff; az angoloknál Philimore; az amerikiaknál Wheaton.

Forrás: Pallas Nagylexikon