Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Népdalok... ----

Magyar Magyar Német Német
Népdalok... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Népdalok

Népdal tágabb értelemben mindaz, amit a nép dalol, énekel; szorosabb értelemben csak a lirai és liriko-epikus népköltés. Mindenkép a folklore (l. o.) egyik legérdekesb és nevezetes része. A népköltés terén a műfajok szerint való szigorubb osztályozás nem lévén még akkora fontosságu sem, mint a műköldők termékeinél, legcélszerübb a N. kategoriájába a szóbeli hagyomány valamennyi énekelhető s éneklés útján szájról szájra szálló elemét egybefoglalni. Ez alapon ide tartoznak a szorosabb értelemben vett tisztán lirai dalokon és a liriko-epikus népballadákon meg néprománcokon kivül a terjedelmesebb epikus népénekek is, amelyek némely népeknél egész eposzokká fűződtek egybe. A N. összehasonlító irodalomtörténetiés folklorisztikai tanulmányozása még nem jutott el odáig, hogy a vizsgálatuk során felvetődő kérdések legérdekesebbjeire kielégítő feleletet adhatna. Ilyen első sorban az a kérdés, melyik a N. legősibb, legáltalánosb elterjedésü alakja? Csak meglehetős valószinüséggel, de az összehasonlítás anyagának korlátoltsága miatt még korántsem meggyöző erővel lép fel e kérdésre válaszolandó az a felelet, amely az u. n. »Schnadahüpf»-ben látja legalább az indogermán népek tisztán lirai dalának közös ősi formájához legközelebb álló tipikus alakot. Ennek a rendesen négysoros és többnyire az illető nép jellemző tánca ritmusához alkalmazkodó szaknak, amelyből több egymással többé-kevésbbé szorosan összefüggő strófa hosszabb dallá nő, a magyar táncszókban volna még az analogiája. Ezekhez hasonlókat velünk rokon és nem rokon népeknél is számosával találunk. Majdnem általánosnak mondható s igen jellemző sajátságuk e dal-embrióknak a helyzeti vagy alkalmi képből való kiindulás, amely tudvalevőleg a mi népdalainknak is egyik, már elég régóta felismert sajátsága, csakhogy igen sokszor már nem ismerszik fel igazán alkalminak, hanem pusztán sablonos és a reá következő sorokkal alig mutat bensőbb kapcsolatot. Egy másik érdekes kérdés, amely élénk viták tárgyává lett a N. vizsgálata során, a szöveg és dallam egymáshoz való viszonya. Ezt illetőleg a priori három lehetőség állítható fel elméletileg: 1. A szöveg a dallammal együtt terem. 2. A szöveg a dallam előtt születik. 3. A dallam régibb a szövegnél. Amennyire az e téren igen bajos és csak vajmi keskeny időhatárok közt mozgó történelmi kutatás e kérdés megvilágításához hozzájárulhatott, e kutatás tanulságaiból a 3. eset látszik a leggyakoribbnak. Ugyancsak ide tartozik a N. szerzőinek fogas kérdése is, amelyre a legújabb idők óvatosabb és mindig éber szkepszissel dolgozó módszere előtt nagyon hamar készen voltak a néköltés romantikus méltatói azzal a tetszetős felelettel, hogy mint a folklore egyéb elemei, ugy a N. is a titokzatosan működő és alkotó u. n. néplélek szülöttei, s mint ilyeneknek az egész nép a szerzőjük. Ma már e délibábos magyarázat helyett az összehasonlító irodalomtörténeti kutatás filologiai pontosságu módszerével dolgozó folklorisztika elég szerényen azt vallja, hogy a N.-at a műköltés termékeitől a szerzőség tekintetében csak az különbözteti meg, hogy mig amazok szerzői a legtöbb esetben az ismeretlenség homályában maradnak s műveiket jó darab ideig csak a szájhagyomány tartván fenn, ennek révén azokon nem egy változás történik a feljegyzés stádiumáig: addig a műköltők alkotásai irásbeli feljegyzésükben eredeti alakjukat is, meg szerzőik nevét is megőrzik. Ugyanez áll a dallamokat illetőleg is.

Ugy a szorosabb, mint a tágabb értelemben vett N. többféle szempont szerint osztályozhatók, amelyek közül a legkedveltebb és legáltalánosabb a főtárgy szerinti csoportosítás. E fő tárgyak legáltalánosabbja minden nép dalköltészetében az egyetemes emberi érzelmek leghatalmasabbika: a szerelem, amiért a világ összes népdalainak nagy többsége ennek az érzésnek változatos hullámzásában is örökké ismétlődő egyazon motivumait tolmácsolja. A másik szempont, amelyből az osztályozásnál kiindulhatni: a helyzeti vagy alkalmi, a harmadik pedig az alaki. Ámahhoz képest az ősfoglalkozások (vadász-, halász-, pásztor- és földmivelő-élet), vagy a rabló- és katona-világ stb. népéleti milieuk szerint lehet a N.-at csoportosítani s e kataegoriákon belül ismét év- és napszaki alosztályokat megkülönböztetni. Mindez azonban csak annyiban bir tudományos értékkel, amennyiben a néköltést mint a népélet szellemvilági jelenségét, a néplélek nyilvánulásainak anyagi feltételeivel való biologikus kapcsolatában segíti felismerni. Az alaki szempont szerint való osztályozásnak kivált az összehasonlító poetikai tanulmányok javára értékesíthetők a nem csekély fontosságu tanulságai, amelyek mindig kapcsolatosak az összehasonlító zenetörténelmi kutatások eredményeivel s vagy ezekre vetnek világot, v. pedig ezek részéről világosulnak meg.

A N. lirai-epikus részére tartozó u. n. népballadák és néprománcok e kettős néven emlegetett csoportját e kétféle elnevezés még annyira sem tagolja két lényegében különböző máfajra, mint a műköltés ezen különben is népies eredetü jelzékek alá foglalt termékeit. Ballada- vagy románcszerü N. is akadnak jóformán minden nép naiv költészetében s mindenütt ugyanazon jellemvonásokat is mutatják, amelyek részben tárgyi, részben alaki természetüek. Amazok sorából a legfelötlőbb az, hogy a népballadák vagy románcok többnyire tragikus tárgya is legnagyobbrészt a szerelmi élet köréből kerül ki, amely mellett a többi tárgyak csekély kisebbséget alkotnak. A főbb motivumok ismét kor- és népközi egyetemességgel rendesen a következők: szerelmi féltékenységbőlelkövetett gyilkosság; nem viszonzott, vagy legyőzhetetlen akadályokba ütköző szerelem miatti egyes vagy kettős öngyilkosság; a barátség és szerelem érzésének, vagy a szerelemnek és a szülők iránti érzésnek tragikus összeütközése; hitszegés (házasságtörés) miatti bűnhődés; erőszak, nőrablás és kelletlen férjhez erőltetés, az áldozat elemésztődésével, vagy boszujával kapcsolatban, sbt. Népmesei vagy népmondai közkeletü tárgyak balladai feldolgozása sem ritka, minők közül a legkedveltebbek: a meghalt vőlegény, menyasszony, vagy édesanya hazajáró lelke, a többnejü nőrablü (Kékszakáll); a Hero és Leander esetéhez hasonlók; a feleségkereső királyfi inkognitóban való utazása; a mostohaanya részéről üldözött gyermekek, stb. A népballadák és néprománcok egy-egy további jó nagy része pedig a rablóromantika és a történelmi nevezetesb események köréből meríti tárgyait. Az utóbbiak a történelmi N. nevezetes csoportjában különleges tárgyalást is érdemelnek.

A N. sajátságainak műfaji természetü részén kivül van egynémely olyan is, amelyet sokáig fel nem ismert, vagy félremagyarázott, de az újabb összehasonlító tanulmányok révén kiderült érintkezések tesznek érthetőkké, aminők a népköltés ezen termékeire nézve is jóval tágabb körben állapíthatók meg, mintsem azoknak versalak- és többnyire dallamhoz ki kötött volta sejtetné. Kétségtelenül igazolt tény ugyanis a népballadák és néprománcoknak is, épp ugy mint a népmeséknek, egyik néptől a másikhoz, mégpedig nem csupán rokon nyelvü és faju népek közt való vándorlása, s ez sok oly sajátságot tesz érthetővé előadásuk- és egyéb formájukban, amit kezdetleges tapogatózása korában kalandos feltevésekkel próbált a folklorisztika megmagyarázni.

A N. gyüjtése néhány elszórt s éppen nem tervszerü kisérlettel körülbelül ugyanazon időtájt kezdődik, mint a népmeséké, t. i. a XVI. sz. folyamán,a mikor a renaissance egyetemes nagy szellemi mozgalmának közepette, az igaz, hogy korántsem etnologiai célokra és szempontokból, a naiv költészet e vad virágaira is rá irányult egyes kuriózumgyüjtők figyelme. Ha nem is a legrégibb, de mindenesetre a legelsők egyike a dán Vedel balladagyüjteménye 1591-ből, amely azonban nem keltett nagyobb figyelmet és hatást, mig a XVIII. sz. Rousseau, Fontenelle s már előbb Montaigne egyes idevágó eszméivel megtermékenyített szellemi divatát, az őstermészethez való visszatérés irányzatát már nem találta ily készületlennek Percy ó-angol balladáinak 1765. megjelent s a néköltészet méltánylatában korszakot alkotó gyüjteménye. Ehhez fűződik legelőbb is Németországban Herder (Volkslieder 1778-79) és a göttingai költőszövetség, a »Hainbund», különösen Bürger elmélet és gyakorlat terén egyaránt buzdító és utánzásra sarkaló munkássága, mely csakhamar egyebütt is megtermi gyümölcseit. Igy valamivel a Nyugatot követőleg hazánkban is, ahol már a mult század végén is keletkezett ugyan néhány kéziratban maradt népdalgyüjtemény, de az első tudatosabb és terveszerübb kisérletek a népköltésnek a műköltészet vértelen ereibe való átöntésére csak a német költők hatása révén mutatkoznak. Nagyobb erőre és a nemzeti érzés melegétől áthatott lelkesedésre azonban e törekvések nálunk csak századunk negyvenes évei vége felé kapnak, amikor Petőfi, Arany és Tompa műköltészetének népies nemzeti irányzatában jut e szellemi mozgalom nálunk diadalra. L. még Magyar népköltés.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is