szorosan véve a népesség számbeli gyarapodása; tágabb
értelemben a népessgé mindennemü számbeli változása s megfelel az idegen
nyelvekben népmozgalomnak nevezett fogalomnak. A N. jelenségeivel foglalkozik a
N.-i statisztika, mely az u. n. demográfia körébe tartozik (l. o.). A tényleges
N. egy meghatározott területen két elelmből van összetéve, u. m. a természetes
népszaporodásból, estleg fogyásból s vándorlások eredményéből. Az egész föld
kerekségének N.-énél természetesen csak az előbbi tényező érvényesül. A
tényleges N. első elemét a születések és halálozások különbözete adja. A
vándorlások (l. Emigráció és Kivándorlás) eredménye a bevándorlottak és
kivándorlottak különbözete. Ha a statisztika a két elem közül csak egyiket
képes feltüntetni, két népszámlálás közti időközre a másikat számítás útján is
megállapíthatjuk. Igy p. nem ismervén hazánkban a bevándorlottak és
kivándorlottak számát, a vándorlások eredményét közvetlenül nem tudjuk
megmérni. De az 1881-91-ik évtizedre megállapíthatjuk az eredményt, ha az 1891
jan. 1. talált népességből, mely 17.463,791 főre rúgott, levonjuk az 1881. évi
népszámot, 15.739,259-et s a különbözetből, mely a tényleges szaporodást
képviseli és 1.724,532 főre rúg, levonjuk a természetes szaporodást, vagyis az
élve szülöttek és elhaltak különbözetét, mely ez esetben 1.906,695. Az eredmény
182,163, vagyis negativ szám, mi azt jelenti, hogy a magyar állam egész
területéről 182,163 egyénnel több vándorolt ki, mint amennyi bevándorolt.
Hasonló számításokat tehetünk kisebb területekre, vármegyékre, községekre is. A
temészetes népszaporodás elemeit, a születéseket és halálozásokat az összes népességhez
való viszonyítás által szokás kifejezni és megmérni. Pontosabb a mérés, ha
különválasztva a törvényes és törvénytelen származásuakat, amazokat a
házasságban élő, nemzésképes koru nőkhöz, ezeket a hasonkoru, de nem házas
(hajadon, özvegy, elvált) nőkhöz viszonyítjuk. Ekkép megkapjuk a házasságok
termékenységének s aztán a házasságon kivüli szaporaságnak szabatos mértékét.
Az összes népességhez viszonyított születési arány sokszor nem azért magas,
mert a házasságok termékenyek, hanem azért, mert sok a házas. Igy hazánknak
ezerre 44 körül járó születési aránya jóval nagyobb, mint Németországé, holott
ott a házasságok termékenyebbek, mint nálunk, de viszont sokkal több a hajadon,
mint hazánkban. A nyugati nagy nemzetek, a felettébb szaporátlan francia kivételével,
csak azért mutatnak fel kevesebb születést, mert ott a csalásalapítás ritkább
és későbbi. A halálozások helyes mérésénél a különböző életkorok különböző
halandóságát kell tekintetbe venni (l. Mortalitási táblák).
A nemzetek és államok ereje elős sorban népességök számától
függvén, a mult megértéséhez nagy szükség van az illető korok népesedési
jelenségeinek ismeretére. A történeti irodalom ezért egyre nagyobb
érdeklődéssel fordul a népesedési statisztika azon ága felé, mely a népesség
számát a letünt századokban kutatja. Ám a statisztika itt nagy nehézségekkel
kénytelen küzdeni. A népszámlálások (l. o.) nem voltak általánosak s a
történetirók közvetlen adatai a legtöbb esetben megbizhatatlanoknak, rendesen
erősen túlzottaknak bizonyultak. Legtöbbször a népesség egyes rétegeinek
létszámából, a katonakötelesek, adózók számából kell következetetést vonni az
egész népességre; sokszor csak a harctérre kivonuló hadi erő tájékoztat az
egyes népek lélekszámáról. Mindazonáltal sikerült az ókor kulturállamairól,
Egyiptomról, Palesztináról, a görög vezérállamokról és Rómáról, valamint
Karthagóról oly adatokat összállítani, amelyek igen jellemző fényt vetnek az
ókor nagy eseményeire és egész fejlődésmenetére. Kiderült neveztesen az, hogy
az ókor népesség sokkal kisebb vot, mint napjainké. A római világbirodalom
népességét Augustus halálakor, tehát hatalma és kiterjedése tetőpontján Beloch
csak mintegy 55 millióra becsli, tehát alig többre, mint a mai német
birodalomét. A középkorban azután kétségkivül egyelőre ismét ritkul a népesség
a barbár betörések, a népvándorlás rombolásai folytán. A középkor
népesedéstörténete csak igen nagy vonásokban ismeretes, ellenben az újkorra
nézve Anglia, Franciaország s az olasz államok, sőt legújabban már hazánk N.-e
is elég megbizhatóan ki van derítve. Hazánkban az újkor küszöbén, 1494-95.
Acsády szerint 4-5 millió főre rúgott a népesség, mely azonban a török hódítás
folytán s a belharcok alatt borzaszóan pusztult, ugy hogy 1720. még 3 millióra
sem ment fel. A mult század volt hazánk újranépesedésének korszaka; egyfelől a
béke altt teljes erővel folyó belső szaporodás, másfelől a betelepítések a
Jószef-féle népszámlálásig megháromszoroták az ország lakosságát, mely 1785. 9
millió körlül járt. A legutolsó évszázad alatt a gyarapodás nem volt ugyan oly
rohamos, de elég tekintélyes, az ezredéves magyar állam népességét az 1891-iki
népszámlálás s az újabb anyakönyvi adatok nyomán kerek számban 18 1/2 millióra
tehetjük.
Forrás: Pallas Nagylexikon