népi írók
irodalom, politika
falukutatók: a X. sz. egyik legjelentősebb magyar írócsoportosulása, mely
ideológiai-politikai-irodalmi feladatának tekintette, hogy a tanácsköztársaság bukása után
erőtlenné vált magyar munkásmozgalom helyében a magyar parasztságot - mint a nemzeti
megújhodás tömegbázisát - helyezze. Ennek érdekében hírdették meg programjukat, amelyben
radikális földreformot követeltek és megfogalmazták harmadikutas koncepciójukat is, amely
szerint a kapitalizmus és a szocializmus világméretű kűzdelmében létezhet egy külön magyar
út is. Ebben a magyar útben három irányzat bontakozott ki: az egyik szerint olyan parasztréteget
kell kialakítani, amely felválthatja a nagybirtokosokat; a másik szerint a nincstelen parasztságot
kell megváltoztatni, a harmadik szerint a kistermelők, a földművelők szabad szövetkezeti
társulásával egy osztály nélküli társadalmat kell létrehozni. A népi írók ideológiája nem volt mentes
sem a nacionalizmustól, sem a fajelmélettől, ugyanis a prasztságot tekintették fajilag legtisztább
társ. rétegnek, a zsidóságot pedig a nemzetközi kapitalizmussal azonosította. A népi írók baloldala a
40-es évekre megszabadult a nacionalista és faji eszméktől, így felléphettek a német
imperializmussal és fasizmussal szemben. A felaszabadulás után a népi írók csoportosulása tovább
bomlott, a baloldal a Nemzeti Parasztpártba gyülekezik, a jobboldaliakat börtön várja. A személyi
kultusz idején a népi írók egy részét adminisztratív eszközökkel hallgatták el. 1956. október 30-én a
Nemzeti Parasztpárt utódaként megalakult Petőfi Párt ismét összefogta népi írókat (Féja Féza, Illyés
Gyula, Keresztúry Dezső, Kodolányi Gábor, Németh László, Remenyik Zsigmond, Sinka István,
Szabó Lőrinc, Szabó Pál, Tamási Áron, Veres Péter).
Szerkesztette: Lapoda Multimédia
Kapcsolódás
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|
Magyar
Angol
Német