Nero

Tiberius Claudius, római császár, Germanicus unokája, Cn. Domitius Ahenobarbusnak és Agrippának fia, szül. Antiumban Kr. u. 37 dec. 15. Atyjának kora halála után alárendelt sorsu környezetben és rossz társaságban serdült fel, miglen anyjának Clausdius császárral való házassági frigye váratlanul a trón lépcsőjére állította az elhanyagolt árvát. 49. bekövetkezett adopciója folytán felemelkedett a legfelsőbb méltóságokra és feleségül vette a császár leányát, Octáviát. Midőn Claudius császárt Kr. u. 54. meggyilkolták, mindenki természetesnek találta, hogy utóda N. legyen. Attól a perctől fogva, hogy trónra lépett, teljes öt esztendeig ugy viselkedett, hogy ezt a korszakot (quinquennium Neronis) az uralkodás mintaképének tekintették (a későbbi vérszopó vonakodott egy halálos ítéletet megerősíteni). Ez a korszak első sorban N. nevelőatyjának,a bölcs és tudós Senecának és politikai éleslátásu bizalmasának, Burrusnak érdeme volt, akik lehetőleg elvonták őt nagyravágyó és az uralomért mindent feláldozó anyjának befolyása alól, de mikor Agrippina ármányai által kieszközölte Britannicus megöletését (55), egyszerre felébredt N.-ban a vad természet. Napirendre kerültek az orgiák (mesteri rajzuk Hamerlingnál: Ahasver in Rom), éjjeli zajos dőzsölések és körmenetek; majd a gyanusítgatások mindenki ellen, aki az önistenítésbe mélyedt és amellett műpártolást és műkedvelést negélyező császár ellen nemcsak politikai, de irodalmi és művészeti téren önálló véleményt kockáztatni merészelt. Buja asszonyoktól (első sorban Poppaea Sabinától, kit a porból a trónra emelt) körülvéve, sorban leölette legjobb és leghivebb embereit, majd saját anyját. A cirkuszi műkedvelésre adta magát, fellépett gladiatornak, fel a kocsiversenyben, felolvasta saját selejtes költeményeit. Közbe jelentékeny középületeket emeltetett Rómában, melynek nagyobbrészt fából és vályogból készült házait már Augustus is megunta és helyenként díszesebbekkel kezdette felcserélni. N. ezt nagyobb arányokban és egyszerre akarta megoldani, de közbe jött akadályul a lakosok ragaszkodása régi házaikhoz, és a nehézség, mellyel a temérdek ház és viskó eltakarítása járt. Ekkor N., ki időközben dicstelen háborut viselt volt Armenia ellen, felgyujtatta Rómát, de hogy a nép gyülöletét más irányba terelje, a hibát a keresztényekre tolta, kik ellen kegyetlen üldözést rendelt el, s akik ezrenkint vérzettek el (Siemiradzki híres festménye: N. égő fáklyái). Aztán pompás épületeket emeltetett (egyebek köz N. araby házát, aurea domus). A nép, melynek már rlg nem volt akarat, hallgatott, de a nemesek végre meggyőződtek a helyzetnek tarthatatlan voltáról és összeesküdtek oly értelemben, hogy N.-t megölik, helyébe pedig a költők által dicsőített Pisót ültetik. Az összeesküvés kisült, Pisót és társait kivégezték. Róma szinejava halt meg, köztük Seneca is, N. nevelője és atyai barátja. N. mindig féktelenebb lett («Miért nincs a római népnek egyetlen feje, hogy azt egy csapással leüthessem?»); hallatlan összegeket pocsékolt az összegyüjtött nép mulattatására, gladiatorain és kéjhölgyein kivül mindent elhanyagolt. Sabinától a halál által megszabadulván, Messallinát emelte a trónra, melyről csak azért távozott, hogy mint műkedvelő hivatalosan megtapsoltassa magát, elébb csak Rómában, utóbb Görögországban is; ahol egyébként ugy megsarcolta a görögöket, hogy még saját katonái, a kapzsi pretoriánusok is megsokalták a dolgot. hazérve, Róma még mindig tűrt, de a provinciák élén közeledett a fővároshoz. N. csak ekkor látta, hová jutott ls lrezvén vesztét 68. öngyilkos lett. A trónra tévedt komédiást még sírjába is a világ átkai kisérték; ennek dacára számos ál-N. akadt, akik fennen hirdették, hogy N. meg nem halt és hiuságukat életökkel váltották meg. V. ö. Schiller, Gesch. des römischen Kaiserreichs unter der Regierung des N. (1873).

Forrás: Pallas Nagylexikon