Neurológia

(gör. ?idegtan? és ?idegkórtan?): az orvostud. egyik ága; az idegrendszer (és az izomrendszer) normális és rendellenes szerkezetével és működésével, ill. a rendellenes funkciók gyógyításával foglalkozik. (Az angolszász kultúrkörben csak az idegrendszer betegségeivel foglalkozó orvosi ismereteket jelölik a neurológia névvel.) Az elméleti neurológiai tud.-ok a klinikai neurológiai kórképek megértéséhez szükséges alapvető ismereteket foglalják össze. Idetartozik az idegi morfológia (neuroanatómia, a neurohisztológia, a neurocitológia), a molekuláris neurológia, ami érintkezik a neurokémiával, aztán az idegélettan (neurofiziológia) ? ami a normális egészséges idegműködéseket kutatja ? és az idegkórtan (neuropatológia). A gyakorlati neurológiai tud.-területek a klinikai neurológia és az idegsebészet (neurokirurgia). A neurológusok speciális neurológiai képzésű orvosok. A neurológus a vizsgált személy idegi állapotának kiértékelését a páciens kikérdezésével kezdi, majd megvizsgálja az idegi működéseit: az elmeműködéseket, az emocionális állapotot, a látást, a hallást, a beszédet, az izomerőt, a reflexeket, a mozgáskoordinációt, a tapintást, a fájdalom és a hőmérséklet észlelését. Közben felhasználhat speciális elektromos, elektronikus eszközöket, képalkotó eljárásokat (EEG, elektroneuronográfia, EMG, angiográfia, számítógépes rétegfelvételezés, mágneses rezonancia leképezés), pszich.-i és neurológiai teszteket is. Az ezekkel nyert információt interpretálja, hogy felállítsa a kórismét (diagnózist), és meghatározza a kezelést. Előírhat gyógyszeres v. fizikai terápiát, ill. sebészi műtéteket. A neurológia sok területen érintkezik az elmeműködés zavarait vizsgáló pszichiátriával.

Kiss János

Szerkesztette: Lapoda Multimédia