Névmagyarosítás

A kereszténység kezdetével a XIII. sz. elejéig mindenki azt a nevet viselte, melyet a keresztelésnél kapott. Ekkor ugy hazánkban, mint egyebütt az előkelő nemes birtokos osztály várai, birtokai után kezdte a vezetéknév felvételét, a polgári ls jobbágyi osztály azonban csak a XIV. sz. vége felé kezdett vezetéknevet szórványosan használni. A XVI. sz.-ban azonban az államok nyilvántartás céljából a vezetéknév fölvételét és használatát már kötelezővé tették. Mielőtt azonban ez történt volna, maga a társadalom nevezte el kitünőbbjeit apja nevéhez való «fy» szócska ragasztása által s igy keletkeztek nálunk a Gerőfy, Pálfy, Péterfy stb. nevek. Ugyanezt az eljárást találjuk a szláv népeknél is, melyek «ics, vics» hozzáadásával, ami szintén «fi»-t jelent, a germán és a szász népeknél,melyek «sohn, son, sen», a latin nemzedékeknél, melyek «i» ragasztással, a spanyol és normanoknál, melyek «ez,fitz», az irek és skótoknál, melyek a «Mac és O» hozzáadásával apjuk nevéhez, jelzik a leszármazást. Hazánkban a XVI. sz.-ban a vezetéknév használata kötelező volt, mint ez a vármegyei lajstromokból kitünik. Az első kényszert vezetéknév felvételére II. József császár alkalmazta a zsidók ellen, ki, midőn azok régi hagyományaikhoz ragszkodva, mely «ben v. bal» szócska apjuk nevéhez való hozzáadásából állott, azt elhagyni vonakodának, 1787 jul. 23. kelt rendeletével meghagyta, hogy különbség nélkül minden zsidó német vezetéknevet vegyen föl s azt élethossziglan meg ne változtassa.

Névváltoztatás mindenütt és mindig fordult elő. Számos meggazdagodott család birtoka után változtatta meg nevét, számosan pedig, amint birtokuk helyneve tótosan v. németesen hangzott, saját neveiket is a szerint idomították, még többen pedig nevüket a szerint kezdték irni és használni, amint azt a nép kiejtette. Ferenc császár belátván, hogy a nép megtartása közigazgatási, adózási és rendőri szempontból mennyire szükséges, 1814. felhívta az udvari kancelláriát jelentéstételre az irányt, hogy léteznek-e határozott rendeletek a névváltoztatás ügyében, mi ha nem volna, haladéktalanul tegyenek felterjesztést. Az első rendeletet, mely a N. szabályozásáról szól, Ferenc császár adta ki 1814 nov. 13., melyben szigoruan meghagyta, hogy nevét mindenki csak helyhatósági engedéllyel és csak fontos okoknál fogva változtathatja meg és hogy azok, kik ezen rendelet ellen vétenek, ugyanazon büntetéssel sujtassanak, melyeket a felsőbb parancsnok és nyilvános rendeletek áthágóira a törvény szab. A névváltozás szabályozására illetve akadályozására azután is több rendelet adatott ki, melyek az országos levéltárban őriztetnek. Igy a görög-keletiekre vonatkozó rendeletek 1815 és 1817-ből, melyek a görök-keletieknek az apjuk nevéhez füzendő ics, vics szótagot meghagyják ugyan, de köteleztetnek annak állandó használatára. A német hangzásu nevek magyarosításának megakadályozása céljából 1815 máj. 9. az összes hatóságokhoz körendelet kiterjesztett zokra is, kik már korábbi neveiket önként megváltoztatták. A rendelet nemcsak arra irányult, hgoy a név önkényüleg egészen meg ne változtassék, hanem arra is, hogy sem szótagok, betűk v. jelek megoldása v. elhagyása elő ne fordulhasson.

Az első tömeges N. miniszteri engedéllyel 1848 mác. dec. és 1849 jum. 5-től a szabadságharc befejeztéig fordult elő, mikor is az elsőben 526, az utóbbiban 148 nagykoru magyarosította nevét. Az abszolut kormány 1849-ben 3366. számu (erd. helyt.) rendelettel ezen névváltoztatásokat hatályon kivül helyezte és meghagyta, hogy az illetők régi nevök újbóli felvételére szoríttassanak. A viszonyok szerint sokan újra felvették és használják máig régi eredeti nevöket, többen azonban újból felvették a magyarosított nevet a nélkül, hogy arra külön miniszteri engedéllyel birnának, minek még káros következménye lehet.

A N. megszorítására 1850. a meghatalmazott császári polgári biztos újabb körrendeletet adott ki, mely rendelet folytán az ötvenes években alig fordult elő N. Alkotmányos életünk hajnalhasadtával sokan siettek idegen hangzású nevüket letenni és helyette szép és jobb hangzásu magyar nevet felvenni, amint azonban az önkormányzat felfüggesztett, a N.-t kérelmező folyamodásokra tétetni. A második magyar felelős minisztérium azóta félévenként rendszeres kimutatást készített a névváltoztatásokról, melyeknek sokszorosított példányai a vármegyei alispáni hivataloknak, szabad királyi és rendezett tanácsu városokban pedig a városi tanácsnak küldenek meg oly célból, hogy azok az anyakönyvi hivatalokat a történt névváltoztatásokról értesítsék, hogy azoknak állandó nyoma legyen. E sorok irója 1880 dec. 26. értekezletet hivott egybe, melyben a N. terjesztésére végrehajtó bizottságot szervezett. Ennek feladata volt egy névmagyarosító társaság alakítására vonatkozó előmunkálatok megtétele, a N.-i öt frtnyi bélyegilleték eltörlése érdekében való aláírások gyüjtése és ez iránt a kormányhoz intézendő beadvány átnyújtása, valamint a N.-nak terjesztésére való mozgalomnak országszerte való megindítása. Az előkészítő munkálatok befejezése után már 1881 ápr. 18. lehetett a belügyminisztériumtól leérkezett alapszabályok alapján a Központi névmagyarosító társaság első alakuló közgyűlését megtartani. A megválasztott első tiszti kar Telkes Simon elnök, Hubenay József alelnök, Csukási Fülöp jegyzőből és még 12 végrehajtó bizottsági tagból állott. A bizottság működését felhívások és körlevelek szétküldésével kezdte meg, igyekezvén a hirlapok útján az érdeklődést a N. és a névmagyarosító társaság iránt fentartani. Az első hazafias felhívás a N. pártolása és terjesztése érdekében 1881 dec. 5-ről keltezve az ország törvényhatóságaihoz, vármegyék, szabad királyi és rendezett tanácsu városokhoz intéztetett. Ez a lelkes felhívás az ország különféle részeiben visszhangra talált. A központi névmagyarosító társaság öt tagu küldöttsége 1881 jan. 19. folyamodást nyujtott át a pénzügyminisztériumhoz a névmagyarosítással járó 5 forintos bélyegilleték eltörlése, illetve leszállítása ügyében. Ezen lépésének eredménye lett, mennyiben az országgyűlés a pénzügyminiszter javaslata szerint a N.-i folyamodásokra teendő bélyeget, Thaly Kálmán képviselő pártoló felszólalása után, 50 krajcárban állapította meg, mely határozat a bélyegilletékről szóló 1881. XXVI. t.-c. 21. szakaszában nyert kifejezést és amely intézkedés még máig is érvényben van. A törvény 1881 máj. 1. lépett életbe s ebben az esztendőben 1261 névváltoztatási eset fordult elő. A tömeges N. még a következő 1882-ik évben is tartott, mikor 1065 folyamodónak engedéyeztetett a N., de ettől fogva azok száma kisebb-nagyobb ingadozás mellett apadt és a legalacsonyabb állapotot 1889-ben érte el, mikor 647 folyamodónak engedélyeztetett a N. Átlag azonban minden évben 750-850 névváltoztatási eset fordult elő. V. ö. Utasítás a N.-hoz, kiadja a Központi névmagyarosító társaság, Budapest I. ker., Attila-utca 137.

Forrás: Pallas Nagylexikon