Newman

1. Ferenc Vilmos, angol iró, szül. Londonban 1805 jun. 27. Elvégezvén tanulmányait Oxfordban, 1830-34-ig Keleten élt s utazott. Tanárkodott Bristolban. Manchesterben és 1846-tól kezdve a londoni egyetemen, mint a latin nyelv tanára. 1863. lemondott hivataláról s az irodalomra szentelte életét. Testvére N. bibornoknak, akivel együtt hagyta el az anglikán egyházat, de nem ugy mint testvére, ő hátat fordított vallásos hitnek. Főleg teologiai érdekü művei érdemelnek figyelmet, s ezek a következők: History of Heberew monarchy (London 1947); The soul, its sorrows and aspirations (1849); Phases of faith, passages from my own Creed (1850); Catholic Union, ussay toward a Church of the future (1854); Theismus, doctrinal and practical (1858).

2. N. János Henrik, angol oratorianus és bibornok, kiváló egyházi iró, szül. Londonban 1801 febr. 211., megh. Edgbastonban (Birmingham) 1890 aug. 11. Atyja anglikán, anyja kálvinista volt. Tanult az oxfordi Trinity-collegeben és 1824. felvevén az anglikán egyházi rendet, az anglikán lelkipásztorkodásnak szentelte magát. 1828. Oxfordban plébános. Mint Puseynak elvrokona, ki a katolikus egyházhoz közeledő mozgalomnak vezetője volt, vele szerkesztette az Időszaki Füzeteket (Tracts for the times). E tekintetben leginkább kifejezte irányát: The arians of the fourth century (1834) c. munkájában. A kat. egyház multjának szorgalmas kutatása, főleg a szent atyák tanulmányozása mindinkább azon meggyőződést érlelte meg benne, hogy a régi egyház csak a kat. egyházban lelhető fel. E szilárd meggyőződés folytán 1845 okt. 9. néhány barátjával visszatért a kat. egyházba. Első műve visszatérése után: Essay on development (1846) volt. 1846. Rómába ment, ahol Fransoni bibornok 1847 elején pappá szentelte, egyidejüleg IX. Pius pápától engedélyt nyert, hogy Angolországban oratorianus szerzetet alapíthasson. 1848 jun. 25. fel is állította azt. Társaival kiadta: Lives of the English Saints (1848); később Discourses adresses to mixed congregations (1849). Kiválló szónok és vitázó volt. Vitairataiban különösen az anglikánok ellenvetéseit cáfolta (Lectures on certain difficulties felt by Anglicans in submitting to the Catholic Church, 1850). 1851. Dublinba hivatott a kat. egyetemen rektorává, ahol hét évig működött. Az itt tartott beszédeiből és felolvasásaiból keltkezett: Idea of a University defined: nine discourses (4. kiad. London 1875). 1858. visszatért Birminghamba és az angol nemesség számára magasbb tanintézetet alapított, mely nagy látogatottságnak örvendett. 1864. kiadta: Apologia pro vita sua, being a History of his religious opinions címü művét, amelyben leirja az okokat, amelyek őt a kat. egyházba vezették. Puseynek unio-kisérleteivel szemben kiadta: Letter to Pusey, on his recent Eirenicon (1866), amelyben Puseynek tévedéseit cáfolja. Meghivták a vatikáni zsinat előkészületi munkáira, de a meghivást egészségi állapotára való tekintetből nem fogadta el. Lelkipásztori és tudományos munkássága elismeréséül XIII. Leo 1879-ben bibornokká nevezte ki. V. ö. Wetzer-Welte, Kirchenlexikon (IX. köt., 219-226. old.).

Forrás: Pallas Nagylexikon