Ney

1. Dávid, operaénekes, szül. Várpalotán 1842 febr. 12. A nemzeti szinháznál mint karénekes 1874 okt. 1. kezdte meg pályáját. 1877. mint Sarasto (a Varázsfuvolában) keltett általános feltűnést. Ettől kezdve mint elsőrendü művész működik operáknál. Legkiválóbb szerepei: Marcel (Hugonották), Brongi bibornok (Zsidónő), Őrgróf (Tannhäuser), Király (Lohengrin), Daland (Bolygó hollandi), Wotan (Wagner tetralogia) s még számos elsőrendü basszus-szerep.

2. N. Ferenc, neveléstani és szépirodalmi író, szül. Budán 1814 máj. 26., megh. Budapesten 1889 szept. 12. Szombathelyen járta a középiskolát, majd Pesten és Bécsben orvosi tanulmányokkal foglalkozott, benső vágya azonban a nevelési tudományok felé vonta. Már 1833 nyarán nevelő lett előbb Lányi Imre főispán, azután a Brunszvick és Sztáray grófok házánál. 1841. állandóan pestre telepedvén, Dessewffy Aurél gróf felszólítására lett s az volt 1844-ig, amikor a kisdedóvó-intézeteket Magyarországon terjesztő egyesület igazgatójává választott, 1848. a Magyarnevelési társaságnak s az akkor egybegyűlt első egyetemes nevelésügyi kongresszusnak elnöke volt. A szabadságharcban részt vett s utána rövidebb fogságban szenvedett. 1857 kezdetén a pesti belvárosi német reáliskola tanára. 1860. igazgatója lett, ez intézet magyarosítását keresztülvitte s élte végéig megmaradt állásában. Az irodalom terén 1838. lépett föl először egy neveléstani értekezésével, melyet számos ugyanezen szakbeli, valamint bölcseleti és esztétikai értekezése követett. Számos operaszöveget fordított olaszból s németből a nemzeti színház számára, mely két eredeti művét, a Hilderik és a Clodvik c. tragédiákat is szinre hozta (megjelentek 1840), egy népszínművét pedig pályadíjjal jutalmazta. Féltés c. 10 énekes tankölteményét a Kisfaludy-társaság koszorúzta 1843. Mint író a 40-es években nem annyira az Athenaeum, mint inkább az Életképek írói köréhez tartozott, de költeményeiben nem tudta magát Vörösmarty hatása alól kivonni. Családi és hazafias tárgyu költeményeket irt, erősebb képzelet nélkül, s a gyermekirodalmat művelte, nevezetes sikerrel. Egy oktatásügyi műve: A népnevelés hatása Magyarhon népeinek erkölcsiségére akadémiai pályakoszorút nyert (1847). Számos önálló műve közt nevezetesebbek még: Ibolyák (beszélyfüzér kisebb gyermekek számára 1843); Kisdednevelési nefelejts (1845); Nemzeti örömemlék (Emlékvonások Magyarhon nádorainak életéből 1846); Gyermekek könyve; A gyermeki kegyelet tolmácsa (1851); Nevelési galyfüzér (1856); Magyar nyelvtan magyarok számára (16. kiad.). Megjelent egy 2 kötetes regénye is: Mathild és Olga (1855). Ő adta ki Garay János költeményeit. Számos tanügyi, alkalmi és emlékbeszéde volt az intézet évi Értesítvényeiben. 1854-55. szerkesztette a Szent István-társulattól kiadott Családi Lapokat. Irodalmi és társadalmi hatásának tetőpontján a tanárkodása (1857) előtti időszakban állt; azóta egész lelkével intézete fejlesztésének s a középiskola ügyének élt, mig előbb a kisdednevelés kérdéseivel foglalkozott leginkább. Általán minden nemes célu társadalmi mozgalom hivei közt találta. A középiskolai tanáregyesületeknek több éven át elnöke volt. 1846. Máramaros vármegye, 1847. Zemplén vármegye táblabírájává nevezték ki. A nevelésügy terén kifejtett munkásságáért az akadémia 1858. Levelező tagjául választotta. 1877. nevelő tanári működése 40 éves jubileuma alkalmával a Ferenc József-rend lovagkeresztjét nyerte s a magyar nemességet pilisi előnévvel. V. ö. Akad. Alman. 1890. És a Budapest fővárosi IV. ker. községi főreáliskola Értesítvénye 1889-90. (Gellért Jenő).

Forrás: Pallas Nagylexikon