Niger

a Nilus és Kongó után Afrika legnagyobb folyója. Miként más afrikai folyóknál, parti lakói ezt is különböző helyeken különböző módon hívják; különböző nevei: Dhioliba a felső részében, Egirru az alsó részében. A N. francia Szudánban két forrásból, a Falikóból és Tembiből ered; ez utóbbi az É. sz. 8 ° 36" és a Ny. h. 10 ° 33" alatt Nelia közelében van. Az egyesült N. Szigitinél fölveszi a Tankisszót, Bammakónál már akkora, hogy gőzösök is járhatnak rajta; Nyaminánál kilép a szegu-szikorói terjedelmes síkságra; Diafarabénál két ágra oszlik és befogja a 200 km. hosszu Burgu szigetet; a Debo-tóban egyesülvén, csakhamar ismét két nagyobb ágra oszlik; ezek a Diako és a Majo Balleo. Kabaránál, Tombuktu kikötőjénél eléri a legészakibb pontját és a Szahara szélén folytatja útját; a toszajei sellői miatt a hajók egy darabig nem járhatnak rajta. Burrumnál erősen DDK-nek fordul és trópusi vidékre lép; az itteni dombok összeszorítják, különösen Anszongo szigetnél és Hararánál, még lejebb Gomba és Rabba közt és a folyóban veszedelmes sellők keletkeznek. Nagyobb mellékvizei: középső folyásában a Gülbi-n-Szokoto, amely Gombánál torkollik, a Kaduna Muregánál és a Binue (l. o.) Lokodsánál. Ez utóbbinak fölvétele után a N. egyenesen D-nek folyik a Guineai-öböl felé, amelybe számos ágban szakad belé; ezek közül a Szombrero, Brassz, Nun, a Forkado és Bonni vizben a leggazdagabbak. Az igy alkotott deltartorkolat 25,000 km² területü, a tenger vize fölött alig emelkedik ki és tulajdonképen mangrove-erdőktől takart nagy mocsár. A távolság a N. forrásaitól torkolatáig egyenes vonalban 1810, a folyó hossza a kisebb kanyarulatoktól eltekintve 4160 km., vizterülete pedig 2 1/2 millió km². A N. hajózhatósága, eltekintve a sellőktől, főképen az időleges áradásaitól függ. Felső folyásában Tombuktuig juliustól január elejéig árad és ekkor Bammakótól Tombuktuig hajózható; középső folyásában Rabbától Lokodsáig magas a viz állása és ennek következtében hajózható juniustól októberig; Lokodsától Akasszáig a jun.-szeptember végéig tartó fő átadást a Binue okozza; gyengébb áradása a felülről jövő nagyobb viztömegek miatt jan.-ápr.-ban van. Ezen részében tehát a sekély járatu gőzösök több-kevesebb nehézséggel egész éven át járhatnak rajta.

A N. nevet már az ókoriak is ismerték, de rajta a Szaharában levő Igharghar vadit értették. A középkor arab geografusai azt hitték, hogy a N. a Nilussal összeköttetésben áll. Browne angol geografus volt egyike az elsőknek, aki Travels is Africa (1799) munkájában e véleménynek ellene mondott. Mungo Park volt 1796. az első európai utazó, aki a N.-hez Szegu Szikorónál eljutott; ugyanő 1805. újra megindult a N.-hez és annak folyását Bammakótól Busszangig követte, ahol meggyilkolták. Ekkor még csak sejtelem volt az, hogy a Guineai-öbölbe torkollik. Clapperton és Denham 1825-iki és még inkább Clapperton 1827-iki útja e sejtelmet megerősítette. Hogy a kérdés teljesen tisztába hozassék, az angol kormány a N. folyásának kikutatására 1830. Lander Rikárdot küldte ki. Lander a fitestvérével szárazföldön Busszangig ment és onnan a N. menetét követvén, elérte a tengert. Részletesebb átkutatói voltak még a N. folyónak Laird és Oldfleld 1832., Raikie 1857-1864., Barth 1854., Rohlfs 1867. Forrásait 1879. Moustier és Zweifel fedezték föl. Bammakótól Tombuktuig térképet készített róla 1887. Caron francia tiszt.

Forrás: Pallas Nagylexikon