Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Norvég nyel... ----

Magyar Magyar Német Német
Norvég nyel... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Norvég nyelv és irodalom

A norvégek nyelve, kivéve a lappokét, az É-i nyelvekhez tartozik (l. Északi nyelv és irodalom), de, amennyire régi emlékeiből következtethetjük, sohasem volt egységes nyelv. A középkorban Norvégia Ny-i részében az izlandihoz, É-i részében az É.-svédhez hasonló nyelvet beszéltek. A nyelvegység e hiánya miatt a XIV. sz.-ban könnyü diadala lett a dán nyelvnek, mely azóta a művelt közönség irodalmi és társalgási nyelve egész Norvégiában. Az ország ősrégi nyelve, különösen a hegylakók közt, számos dialektusban maradt fönn s ezekből, Aesen (l. o.) nyelvészeti és lexikális munkássága nyomán, egy e célra alakult párt (Norsk-norske Maalstraevere) új norvég irodalmi nyelvet akar képezni; eredményre azonban kevés kilátása van. E mozgalommal szemben mások (Norsk-danske Maalstraevere) elégnek tartják a dán szavaknak helyettesítését általánosan érthető norvég szavakkal.

Az ó-norvég irodalom szorosan összefügg az ó-izlandival. Harfago Harald udvarában (IX. sz.) a skald költészet virágzott; az öreg Bragi (850 körül) és a hvini Thjodholz (900 táján), kiktől daltöredékek is maradtak fönn, norvég skaldok voltak. A vikikngek hőskora volt a költészet forrása, de az előkelő családokkal ez is Izlandba költözött s a XVI. sz. közepe felé már Norvégiában nyoma is alig volt. A próza-irodalom kezdetén ugyanoly munkássággal találkozunk Norvégiában is, mint Svédországban és Dániában; a törvények és jogok gyüjteményein kivül vallásos tartalmu iratok fordításai teszik az első nyelvemlékeket. A hazai történetet először latinul (Theodoricus Monachus, 1175 táján), s csak később, valószinüleg izlandi befolyásra irták hazai nyelven (Olafsaga). Sverrir király (megh. 1202.) korában, ki állítólag maga is irt egy enciklopedikus munkát (Speculum regale), és az öreg Hakon alatt (megh. 1263.), kinek rendeletére a déli romantikus irodalom több emlékét lefordították, a prózairodalom nagyobb lendületet vett; ekkor keletkezett a Thidrekssaga is (l. o.), de azután a dán nyelv elhatalmasodván, a norvég nyelvü irodalom lehanyatlott. Dán nyelven irt mindenki, még Holberg is, aki norvég létére a leghíresebb dán költő lett. Csak a XIX. sz.-ban, mióta Norvégia külön vált Dániától (1814) s a kristianiai egyetemet megalapították (1811), kezd fejlődni egy norvég nemzeti irodalom, bár az úttörők (Bjerregard 1972-1842 és Hansen 1794-1842) munkássága sikertelen volt. Tulajdonképen csak Wergeland, Welhaven és Munch költők munkássága vetette meg alapját az önálló és eredeti norvég irodalomnak; követőik közt Jensen, Kjerulf, Monsen, stb. érdemelnek említést, de különösen Moe Jörgen, ki Asbjörnsennal kiadta az ó-norvég népmondákat. Jó regényeket és novellákat irtak: Collet Camilla (szül. Wergeland) és Thoresen Magdolna; továbbá újabban Lie Jónás, Elster, Garborg Arne, Kjelland, stb. Korunkban különösen a dráma-irodalmat művelik; ez Björnson és Ibsen érdeme, kik a fiatal norvég irodalomnak európai nevet szereztek. Népszerü iratokat irtak: Ole Vig, A. O. Vinje, C. Janson, Eilert Sundt, L. K. Daa, stb; irodalmi, történelmi és nyelvészeti kutatásokat végeztek: R. Keyser, Chr. Lange, P. A. Munch, J. E. Sars, G. Storm, E. R. Unger, Sophus Bugge, Qu. Reigh, stb.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is