Növény táplálkozása

(nutritio plantarum) a növénynek épp oly elkerülhetetlen kivánsága, mint az állatnak; a földből kitépett, tehát a táplálkozástól megfosztott növény elpusztul. Aránylag csak kevésszer szí fel a növény olyan vegyületet, amely változatlanul élelmül szolgálna, azért az egyes elemet, mint az oxigént, szenet, nitrogént, hidrogént, ként, melyből a plazma alakul, felszívott vegyületeiből választja ki. A nedváramlás vezeti a talajból a növénybe a káliumot, meszet, magnéziumot, a vasat, a foszfort, a ként, valamint a nitrátokat is. A szénsav a levegőből jut a növénybe. Ez elem mind kell, hogy a növény szabályszerüen fejlődhessék. Mind a szárazföldi, mind a vizi növények mindenkor megtalálják ezeket környezetökben s pedig rendesen mint káliumnitrátot (salétrom), mészszulfátot (gipsz), magnéziumszulfátot (dolomit, magnézit), mészfoszfátot (foszforit v apatit) és a vasvegyületeket. Gyakran még más anyag is van a növényekben, s pedig olykor nagy mennyiségben, p. jód és bróm a tengeri növényekben, cink a gálma növényekben, melyek csak cinktartalmu földben élnek, szik (nátrium), gyakran a kovasav is. Ezek bizonyos növénynek javára vannak, de nem föltétlenül szükségesek.

Az alsóbb szervezetü növényeknek egész felszine a táplálékot, a tökéletesebbeknek a gyökér legfiatalabb részei valók erre a célra. Ezek finom szálacskáikkal (a gyökhajak) és szemölcseikkel szíják a táplálékot. A légnemüeket (p. a szénsavat) a levél veszi fel. A tápláléknak oldottnak, folyékony vagy gázalakunak kell lenni, mert a sejt zárt falazatán kell keresztül hatnia. Mivel a felsorolt táplálék a talaj nedvességében éppen nem, vagy csak kevéssé oldható, a feloldást is a gyökér teljesíti. A nyers táplálék átszivárgás útján jut a sejtekbe, mert éppen az egymással keveredő két folyadék: a sejtnedv meg a talaj nedvessége az, mely a sejtek falán keresztül érintkezésbe jön. Minthogy a sejtnedvben az átszivárgást előidéző anyagból sokkal több van, mint a talaj nedvességében, mely csak csekély sótól, gáznemü testtől stb. van áthatva, ez okból a talajból sokkal több szivárog a sejtekbe, a sejtnedvből pedig csak igen csekély lép ki a földbe. A kiszivárgó nedv a talajnak a föld nedvességében oldhatatlan részeit föloldja, igy a növénybe beszivároghat. A növénybe beszivárgó nedvet nyers tápláléknak mondjuk. Ez igy magát a növényt nem táplálhatja s valamely életműködésben még igy azonnal részt nem vehet, hanem olyanra kell átalakulnia, mint aminő a többi szerves vegyület. Ez az állatok átsajátításától (l. o.) azért különböző, mert az állat kész szerves vegyülettel táplálkozik, a növény tápláléka pedig egyszerü vegyület v. talán éppen elem s belőle asszimiláció folytán bonyolódottabbak keletkeznek. Az átsajátításnak első látható terméke a klorofillumban keletkező keményítő (l. o.), belőle lesz folytonos kémiai változás útján a növénynek többi szerves anyaga. A növénynek átsajátító szerve kiváltképen a zöld lomblevél. A növénynek, hogy sejtjeit és tagjait felépíthesse, szénhidrátra, zsírra és fehérjére van szüksége. Ez onnan, ahol keletkezett, oda jut, ahol majd felhasználódik, vagy mint tartalékeleség bizonyos helyen összehalmozódik. A kitelelő növényeknek ilyen gyüjtőhelyei a szár, tőke, hagyma meg a gumó, végre a gyümölcs meg a mag, általában a vastagabb, húsos tagok. Az egyszer gyümölcsözők a termésben v. a magban takarítják össze a tartaléktáplálékot. Ezek rovására növekedik a fiatal növényke addig, amig átsajátító zöld levele nincs. A táplálék a növény belsejében vándorol. A kellő folyékonyságot a diasztáz- meg a pepton-erjesztő idézi elő, amaz a keményítőt alakítja szőllőcukorrá, emez a fehérjenemü táplálékot könnyen oldható és átszivárgó peptonokká, kivált a bogárölő növényét. L. Nedváramlás, Edénynyaláb.

Forrás: Pallas Nagylexikon