Nyíl

az íj lövedéke. Feltalálása korszakalkotó és fordulatpontot alkot a tatktika fejlődésében, mert ez az első fegyver, mely a rugalmasság felhasználásán alapul. Ezen az alapon fejlődtek a lövőfegyverek s a mai tökéletesedett lövőjegyverek is ezen alapulnak. A zsidók nyila, épp ugy mint később is a keleti épeké, nádból, az európaiaké kőris- vagy gyertyánfából készült. Nyelét egyenletesreés vastagra faragták azon nyilaknak, amelyekkel egyenes irányba lőttek, szokét pedig, amelyeket lefelé való lövésre használtak, végük felé vastagabbra. A nyíl egyik vége vashegyben (a prehisztorikus időbenkovakőből, obszidiánból, achatból stb.) végződött, a másik 2-4 sorba helyezett tollal volt ellátva. A római nyíl hegye háromélü, aközépkorból ismert nyílhegyek alakja sokféle; a főbbek: hengeres sima, hegyes levélalaku és szigonyos. A magyar nyíl hegyének alakja levél vagy rhombus. Az ókorban legnevezetesebb íjászok voltak a krétaiak. A honfoglaló magyaroknak is kedvelt fegyverük volt és nálunk sokáig, még a XVII. sz.-ban is használták. A nyilat az íjjal Európa és Ázsia népei a puskaporral töltött fegyverek feltalálása után még sokáig szivesebben használták, mint a muskétát vagy puskát, mert könnyebb volt vele bánni s gyorsabban lehetett vele lőni. Azt az angol v. skót íjászt, aki percenkint nem voltképes 10-12 nyilat előni vagy a pár száz méterre levő célt eltévesztette, lenézték. E lövések erejét bizonyítja, hogy 10-125 lépésről lőve a nyíl a legjobb páncélon is áthatolt. Nyílküldés a skandinávoknál hadüzenetnek tekintetett. Még napjainkban is lőnek vele a műveltség alantas fokán álló népek, sőt Amerika és újabban Európa műveltebb körei is sprotbó céllövésnél használják. Voltak mérgezett hegyü nyilak (l. Nyílméreg) és tüzes nyilak, amelyeknek végén kén, salétrom és szénnel telt tarisznya lógott. Ez anyagokat oleum benedictum és borszesz keverékével áztatták s megszáradásuk után kébe és gyantába márotották. Lövés előtt pedig meggyújtották.

Forrás: Pallas Nagylexikon