nyomásos gazdálkodás
történelem
A föld megművelésének módja a feudalizmusban. Kezdetben a jobbágyok a falu határának csak kisebb
hányadát művelték meg, a nagyobbat ugaron hagyták és legelőnek használták, azaz pihentették. Amikor a
szántóföld kimerült, az ugart fogták szántás alá (legelőváltó módszer). Az előrelépést a kétnyomásos rendszer
kialakulása jelentette, amelyben a határ egyik felét legelőnek, a másikat szántóföldnek használták, s ezeket
évente váltogatták. Az agrotechnika fejlődésének eredményeként a X-XI. sz.-ban kialakult a háromnyomásos
gazdálkodás: a határt három részre osztották, egyik harmadát legelőnek használták, a második és harmadik
harmadba pedig őszi, ill. tavaszi gabonát vetettek. Ebben a talajművelési rendszerben a jobbágyok csakis
azonos dűlőkbe vethettek őszi, ill. tavaszi gabonát, mivel az ugart és a tarlót a falusiak közösen használták
legeltetésre; a megművelt földek kímélésére a szántást, vetést és aratást mindenkinek azonos időben kellett
elvégeznie (nyomáskényszer). A nyomásos gazdálkodásnak az ipari forradalom vetett véget, melynek nyomán a vetésforgó terjedt
el.
Szerkesztette: Lapoda Multimédia
Kapcsolódás
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|