Oidipus

(Oedipus, a. m. dagadt lábu), a görög ókor egyik kiváló mondai alakja, Laios tébei királynak és Jokasténak vagy Epikasténak fia. Szüleit nem ismerte és idegenek közt nevelkedett. Később mégis Tébébe került. Megölte apját és tudtán kivül saját anyjával házasságra lépett; mikor aztán az istenek leleplezték a borzalmas bűnöket, Jokaste megölte magát, O. maga azonban tovább uralkodott, kínoztatva az anyja emlékét boszuló erinniszektől, miglen meghal és a tébeiek sírjánál ünneplik halotti játékaikat. A mondának ezen magvából, mely már Homerosnál ismeretes,a tragikusoknál (kivált Sophoklesnél) a tragikus vonások gazdag szövevénye sarjadoz. Sophokles szerint O.-t gyermekkorában azért záják ki az apai házból, mert egy jóslat megjövendölte későbi tragikus sorsát. Ugyanezt hallja később maga is, midőn Delfiben szülei után tudakozódik k. Szüleit kimélni akarván, Tébe felé útban civódás közben megöl, majd a szfinx nevü szörnyeteget kiirtván (egy általa feladott találós mesét megfejt, mire a szfinx a tengerbe ugrik) s ezért jutalmul feleségül kapja Jokaste királynőt. Sokáig zavartalan családi boldogságban uralkodik, s négy gyermek atyja (Eteokles, Polyneikes, Antigone és Ismene), midőn a régi bűn, melyet O. elkövetett, kisül és a király kétségbeesésében kiszúrja szemeit, mig és anyja felakasztja magát. Gyermekei közül csak Antigone (l. o.) viselkedik kegyelettel apja iránt, akit Kolonosba vezet, hol rája kiengesztelődés meg csöndes, megváltó halál várakozik. Fiai szégyenlik apjok szomoru sorsát és előbb elzárva tartják, azután száműzik, mire O. megátkozza őket és átka beteljesedik (l. Eteokles). A képzőművészet az O.-mondából különösen a szfinxre vonatkozó kalanddal foglalkozott, bár az egész monda is előfordul, különösen római szarkofágokon és etruszk koporsókon. A haldokló Jokasténak Silanion-féle (Nagy Sándor korabeli) ércbe öntött szobrából csak felszines leirás maradt reánk. V. ö. Comparetti, Edipo (Pisa 1867); Bréal, Le mythe d"Oedype (Mélanges de mythologie, Páris 1878).

Forrás: Pallas Nagylexikon