Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Ojtás... ----

Magyar Magyar Német Német
Ojtás... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Ojtás

két növénynek oly módon való egyesítése, hogy ugy az ojtóvessző (a nemes ág), mint az anyagtő individuális tulajdonságait megtartsa. O.-sal azokat a növényeket szaporítjuk, melyek sajátságaik megtartásával sem magról nem szaporíthatók, sem dugványokról, bujtványokról v.más módon jól nem növekdenek. O.-sal ezen kívűl bizonyos új növényeket gyakran sokkal gyorsabban szaporíthatunk, mint más módon. Sok növény csak ojtva virágzik és gyümölcsözik jól v. legalább jobban és hamarább, mint ha magról nevelték volna; más növények rossz talajban és kedvezőtlen éghajlati viszonyok közt is jól tenéysznek, ha olyan alanyba ojtják, amely az ilyen talaj- és éghajlati viszonyokhoz szokva van. Általánosan csak a fás növényeket szokták ojtani, ámbár a szaporításnak ez a módja a dudvanemü növényeknél sincs kizárva, csakhogy ezek ojtványai könnyen elpusztulnak.

Az O.-nak sokféle módja van s vagy több rüggyel biró vesszőt, hajtásrészt v. galyat használunk, vagy csak egy szemet (szemezés). Minden ojtvány két részből áll: anyatőből és ojtóvesszőből, galyoból v. szemből, melyet az anyatőben illesztünk (ojtunk). A beojtott nemesebb résznek, noha teljesen összeforr az anyatővel, csak anyi befoláysa van erre, hogy nagyobb mennyiségü nedv felszívásával és dus lombozatával azt is erősíti, a növéssel mintegy magával ragadja, mint azt a buja növésü rózsák leginkább mutatják, ellenben az anyatőnek nagy hatása van a beléje ojtott nemes részre, mely hatás az anyatő növekedési erejétől, gyökérzetétől, valamint az éghajlathoz és a talajhoz való viszonyától függ. Sikeres O.-hoz ezen kívűl szükséges, hogy az anyatő és a nemes rész közeli rokonságban legyenek egymással s e tekintetben nem annyira a nem-különbség, mint inkább az edények és a nedváramlás hasonlósága határoz, igy p.az ugyanahhoz a nemhez tartozó almába ojtva, tovább fejlődik ugyan, de nem él sokáig, ellenben a vele kevésbé rokon birsbe, galagonyába vagy berkenyébe ojtva, sok évig él és gyümölcsözik. Az O. sikere az említett feltételeken kívűl még attól függ, hogy legalább az anyatőben nedváramlás legyen, hogy kellő időben, gyorsan és biztosan ojtsunk s hogy az ojtványt az összeillesztés helyén kellően bekötözzük, a levegőt a sebtől elzárjuk. Az O.-nak legközönségesebb és ennél fogva leggyakoribb módja, a vesszővel v. hajtással való O. Az e módhoz tartozó különféle O.-okank az a közös tulajdonságuk, hogy ágrészeket v. rendesen a legőjabb megfásodott hajtásokat ugy illesztjuk az anyatőbe, hogy ezt, a héj alá való O.-t kivéve, széthasytjuk. A nemes részt természetesen ugy illesztjük az anyatőbe, hogy héjuk, háncsuk és belük az ojtóvesszőnek legalább egyik oldalán szorosan érintkezzék vele. A nemes részben, melyet az anyatőbe illesztük s melyet közönségesen csak ojtóvesszőnek nevezünk, kevesebb nedvnek kell lenni, mint az anyatőben, hogy a nedv felszívását azonnal megkezdje. E célból az ojtóvesszőket korábban többnyire már télen szokták szedni, amikor a szemek még teljesen nyugvásban vannak s csomókba kötözve pincébe v. a szabadban homokba rakják. O.-ra legalkalmasabb idő a tavasz, mielőtt az ojtóvesszők hajtani kezdenek, de aug.-szept.végéig is lehet sikerrel ojtani. Megfelelő meleg helyiségben télen is ojthatunk.

A legrégibb és legismertebb a hasítékba O. Az ujjnyi v. ennél vastagabb anyatövet egyik simább részén vizszintesen elvágjuk vagy keresztülfürészeljük, a vágott lapot megsimítjuk s 3-4 cm. Mélyen behasítjuk. Az ojtóvesszőt, melyen csak két szemnek kell lenni, ékalakban meghegyezzük s ott, ahol az ék kezdődik, nyereggel látjuk el, amely az anyatőre támaszkodik s ugy illesztjük a hasadékba, hogy az anyatő és az ojtóvessző héj alatti része közvetlenül héj alatti résszel érintkezzék. Az ojtóvesszőn közvetlenül a nyereg fölött egy szemnek kell lenni, mert ez hajt ki legbiztosabban. Az anyatövet lehetőleg csak egyik oldalán hasítjuk meg s a hasadékot az ojtóékkel vagy a kés hegyével szétfeszítjük s az ojtóvesszőt beleillesztvén, gyapotfonattal v. hánccsal bekötözzük s az egyik oldalt, valamint az anyatő és az ojtóvessző metszett síkját ojtóviasszal bekenjük. Az anyatöveket lehetőleg a földhöz közel vágjuk el, kivévén, ha az eredeti magas törzset meg akarjuk tartani, mely esetben a koronába v. egyes ágakba ojtunk. A vastagabb törzsü alanyokba két s az átojtott fák ágaiban négy vesszőt is ojthatunk. Hasítékba korán tavasszal szoktak ojtani, mielőtt a szemek duzzadni kezdenek; de zárt helyeken már jan.-tól kezdve is ojthatunk, ha az anyatövekben a nedveringés már megindult. A hasítékba O.-t, noha sok hátránya van, mégis ugy fák, mint virágok szaporítására használják.

A kecskeláb-O.-nál az anyatő egyik oldalán 2-3 cm.hosszu ékalaku héj- és színfarészt veszünk ki s ebbe illetsztjük a szintén ékalakra metszett ojtóvesszőt. A kecskeláb-O.-t sokan azért szeretik alakalmazni, mert az anyatő épebb marad s ennélfogva a megeredésre biztosabban számíthatnak, mint a hasítékba való O.-nál.

A gyökérbe O.-t nagyon alacsony törzsek előállítására alkalmazzuk. A szemes részt a gyökérnyakba, a gyökértörzs kezdetébe vagy magába a gyökérbe is illeszthetjük. A dísznövényeket ily módon többnyire cserepekben, tavaszkor szokták ojtani, mely célra a gyökereket már ősszel kell ültetni. Igy szoktak azelőtt minden erős növésü igen húsos gyökerü növényt szaporítani; most azonban ritkábban alkalmazzák a kertészek ezt az O.-i módot.

A héjalást csak akkor alkalmazzuk, midőn az anyatő héja a dős nedváramlás következtében már könnyen és foszlány nélkül leválik a szinfától. Az O.-nak ennél a módjánál az anyatövet, mint a hasítási O. számára, keresztülvágjuk s az egyik oldalán 2-3 cm.hosszan a héjat lefelé bevágjuk s kissé felhántván, a harántosan keresztülvágott ojtóvesszőt ugy alája illesztjük, hogy az ojtóvessző lapja szorosan érintkezzék az anyatőnek a héj alatt levé részével. Vastagabb anyatövekbe egynél több vesszőt is ojthatunk; ellenben gyenge anyatöveknél a nyeregvágással való héjalást alkalmazzuk. Az oldalhéjalásnál az ojtóvesszőt, melynek nyerge nics, ugy illesztjük az anyatőbe, hogy az egyik oldalon héj héjat födjön, aztán bekötözzük és ojtvisszal bekenjük. Az anyatövet egyik simább oldalán félholdalakuan bevágjuk, a héjat felhántjuk s az ojtóvesszőt mint a közönséges héjalásnál 2-4 cm.hosszan rézsut keresztülvágván, a felhántott héj alá dugjuk s bekötözvén, ojtóvisszal bekenjük.

A párosítás a legsikeresebb O.-i módok egyike, az anyatőnek és az ojtóvesszőnek lehetőleg egyenlő vastagnak kell lenni. A közönséges párosításnál az anyatövet éppen ugy mint az ojtóvesszőt mintegy 3 cm.hosszan haránt keresztül vágjuk és pedig az anyatövet alulrül fölfelé, az ojtóvesszőt pedig fölülről lefelé, a két részt ugy illesztjük össze, hogy a két lap egymást fedje. Faiskolákban különösen magas törzsü cseresznyefákat szoktak igy ojtani. Az oldalpárosításnál az anyatőből egyik simább részén 2-3 cm.hosszu, néhány késfoknyi vastagságu, héjas fás részt vágunk ki s ebbe a vágásba illesztjük a harántosan keresztülvágott ojtóvesszőt.Az ékvágásu párosítást nálunk kevésbé, ellenben Olaszországban igen gyakran alkalmazzák s abból áll, hogy az anyatövet ékalakban, az ojtóvesszőt pedig hasítákosan vágják vagy megfordítva és ugy illesztik össze.

A lapozásnál az anyatövet harántosan keresztülvágván, a magasabb oldalán olyan vágást ejtünk, hogy a szintén harántosan metszett ojtóvessző vágott lapja teljesen födje s összeillesztvén, bekötözzük. A nemes részt egyformára, az anyatövet pedig kissé ékformára is vághatjuk s ugy illeszthetjük össze; ezt nyereglapozásnak nevezzük, melytől a kettős nyereglapozás abban különbözik, hogy az ojtóvesszőn ugy az oldal-, mind a nyereglapozáshoz szükséges vágást ejtjük, az anyatövet pedig ugy készítjük elő, mint a közönséges lapozáshoz.

A szemzés különösen faiskolákban az O.-nak legcélszerübb módja, mert ha a szem véletlenül meg nem ered, másodszor is beszemezhetjük ugyanazt az anyatövet vagy pedig a következő tavaszon más módon ojthatjuk be. A szemzés abból áll, hogy valamely élénk tenyészetü fának vagy cserjének jól kifejlődött egészséges szemét a héjnak egy részével lefejtvén, azt ugy illesztjük az anyatőnek felhántott héja alá, hogy azzal összeforr. A szemzésnek, melynek nagy előnye az, hogy nyáron végezhetjük, különféle módja van és pedig egyszerü és fás szemzést és sipolást különbözetetünk meg; azonkivül az időszakot tekintve, hajtó- és alvó-szemre való szemzést különböztetünk meg. Hajtószemre mindjárt az első hajtás után, tehát már májusban, ellenben alvószemre csak juniustól kezdve szemezhetünk. Előbbi esetben a nemes szemé még ugyanabban az esztendőben, utóbbiban csak a következő évben hajt ki. Ugy az egyik, mint a másik szemzéshez a szemeket jól kifejlődőtt nyári hajtásokról szedjük. A hajtás legföslőbb és legalsóbb nemei nem alkalmasak a szemzésre; előbbiek mert nincsenek eléggé kifejlődve, utóbbiak mert éretlenek. A leveleket mind leszedjük az ojtóvesszőről, mert a párolgást előmozdítván, a szem könnyen kiszárad. A szemek kifejlődését nagyon előmozdíthatjuk az által, ha a hajtások hegyét, melyekről azokat szedni akarjuk, két héttel előbb lecsipjük. A szemeket háromféleképen szedhetjük. Ugy hogy a nemes vesszőn a szem fölött 2-3 cm.távolságban egészen a fáig egy keresztmetszetet csinálunk; ekkor a szemtől jobbra-balra egyenlő távolságban két egyenlő hosszvágást teszünk szintén a fáig, ugy hogy e két vágás egymást a szem alatt kellőt távolságban keresztezi. Az igy támadt paizsalaku metszett rész széleit a kés ehgyével vagy a késen e célra levő csonttal óvatosan felemeljük és végül az egészet a hüvely és mutató ujj segítségével kitörjük. A más mód szerint a nemes vesszőnek vagy galynek a már elkészített paizs mögött levő fáját körülbelül a galy feléig levágjuk, miáltal a letörést nagyon megkönnyítjük. Legkönnyebb azonban a harmadik eljárás, mely abbül áll, hogy egy tojásalaku héjdarabot, melynek közepén a szem ül, lehetőleg vékony faréteggel együtt levágván, e faréteget a szemtől ugy választjuk el, hogy a szem fölött a héjat a farétegtől eltoljuk s ekkor a kés hegyével és hüvelykünkkel a faréteget megfogjuk s egyidejüleg másik kezünk hüvelykével a szemtájat megnyomjuk s a megfogott faréteget a szem tájáig kitörjük. Akár az egyik, akár a másik vagy harmadik módot alkalmazzuk, a fődolog az, hogy a szem magja sértetlen maradjon s a paizzsal együtt a fától elváljék. Meglévén a szem, vagy már előtt is, az alacson legsimább részén egy T vagy megfordított alaku metszést teszünk a fáig; a bevágott héj két szögletét kissé felemeljük és a szemet a hozzátartozó héjjal együtt alája dugjuk, ugy hogy az anyatő héja szemhez tartozó héjpaizsot egészen betakarja, végül pedig az egészet bekötjük, de viasszal nem kenjük be. Megfordítva is csinálhatjuk a dolgot, aminek az az előnye van, hogy esős időben a betett szem a nedvesség ellen védettebb. A hajtó szemre oszló szemzésnél az anyatövet a szemzés után azonnal lehegyezzük, vagyis 5-8 dm.magasságban elvágjuk s később, mikor az új hajtás már elgalább 15 cm.hosszura nőtt, a meghagyott csapot is eltávolítjuk. A siker biztosítása végett gyakran két-három szemet is tesznek ugyanabba az anyatőbe. Célszerü a szemzést reggel végezni s a szemeket lehetőleg az anyatőnek abba az oldalába illeszteni, amelyet a nap kevésbé ér. Eső után a szemzés könnyebben és biztosabban ered meg, mintha száraz idő előzi meg. Hogy a szem megeredt-e v. nem, azt arról ismerjük meg, hogy a szemen hagyott levélnyél ettől 1-2 hét múlva könnyen leválik.

A sipolás a szemezésnek egy módja, s abból áll, hogy az anyatövet kersztülmetszvén, héját mintegy 3 cm.hosszan köröskörül lehántjuk; a nevmes vesszőről pedig 2-3 szemmel szintén 2-3 cm.hosszu részt elvágván, erről a héjat a rajta levő szemekkel együtt lefejtjük s az alany csupasz részére húzzuk s felül bekötözzük.

A gyűrüzés csak abban különbözik a sipolástól, hogy az anyatövet nem vágjuk el, hanem csak a héját fejtjük le gyűrüalakban s ehlyére a nemes részről lefejtett ugyan akkora héjgyűrüt illesztjük. Természetes, hogy ugy a sipoláshoz, mint a gyűrüzéshez egyenelő vastagságu alanyt és nemes vesszőt kell használni.

A forrasztás az O.-nak az a módja, emlyet leginkább cserepekben nevelt növényeknél, füzér- és kordonfáknál szoktunk alkalmazni. E célból az anyatőnek olyan részén, amelyre a nemes vessző vagy galy legjobban hozzáilleszthető, 2-3 cm.hosszu részén a héjat és a fát nem egészen a bél közepéig kivágjuk, sugyanigy készítjük elő a nemes galyat vagy vesszőt is s aztán ugy illesztjük össze az anyatővel, hogy mindkettőnek zöld héja és háncsa pontosan összeérjen és egymást teljesen födje; ezután szorosan összekötjük. Igen jól alkalmazhatjuk a forrasztást különösen élő sövényeknél, melyekt forrasztál által teljesen áthatolhatatlanokká envelhetünk. L.még Ablaktálás.

Az ojtványok kezelését illetőleg megjegyzendő, hogy a hasítékba és héj alá ojtott s a szabadban álló gyümölcs- és díszfák gondozása első évben csak abból áll, hogy gyenge nyurga hajtásokat megkötözzók, az O. alatt fakadó hajtásokat pedig eltávolítjuk, hogy a szemtől a nedvet el ne szívják. A párosított ojtványok kötelékét, miután megeredtek, meglazítjuk, a szemzésekről pedig, miután hajtani kezdenek, egészen eltávolítjuk; a fiatal hajtásokat, hogy egyenesen nőjjenek, a csaphoz kötjük.

O.az orvostanban, l. Himlőojtás és Kényszerojtás.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is