Magyarország erdélyi, továbbá Máramaros, Szatmár, Bihar,
Arad, Békés, Torontál, Temes és Krassó-Szörény vármegyéiben elterjedt népfaj
neve. Magyarországba állítólag a XI.és XII.sz.-ban költözködtek be mint
pásztornép a Balkán-félszigetről. Legelőbb II. Endre királyunk tesz róluk
említést (Terra Blachorum). A XIV.sz.-ig saját kenézeik alatt éltek a magyar
állam területén, melynek egyes váraihoz csatoltattak, köteleztetvén egyúttal
bizonyos számu katona kiállítására. A XV.és XVI.sz.-ban e kenézségek
megszünnek, maguk a kenézek nemesíttetvén, majd megannyian megmagyarosodtak. A
np azonban számos amgyar, szerb, sőt szász családot is olvasztott magába,
minélfogva máig számuk tekintélyesen emelkedett, ismeretes szaporaságán kívűl
is. Történelmi szerepe csekély s amiről említést tehetünk, epizodikus inkább,
nem lévén soha nagyobb hatással a történelmi fejlődésre v.nemzeti jellegre,
mint azt oláh történészek feltüntetni szeretnék. Ily oláh mozgalmakról
emlékezik a történelem 1437.és 1784. Amaz az Unio trium nationum (l. o.), emez
a nemesség uralma ellen irányult. Jellegük e mozgalmaknak szociális és nem
nemzeti, amennyiben pedig oláhok tünnek föl vezetőkként, onnan magyarázható,
hogy az e részi jobbágyság tulnyomó része oláh volt, de a mozgalom a többi más
nyelvüekkel egyetemben indult meg, nélkülözvén minden nemzetiségi aspirációt.
Az 1848-49-iki mozgalom inkább mondható nemzetinek, de ez csak a vezetők
fejében élt, maga a nép inkább boszutól vezetve vetemedett a hallatlan
mészárlásokra. Maga a nép minden vallásos vakbuzgósága mellett fogékony elméjü,
élénk fantáziával s bő költői érrel van megáldva. Kulturai tekintetben
meglehetősen el van hanyagolva. Magyarország népei közt e tekintetben a
negyedik helyen áll. Férfiainak még mindig csak 22%-a tud irni és olvasni,
nőinek pedig csak 12%-a. (V.ö. Keleti, Magyarország népszámlálási statisztikája
1890.évről.) Ma ugyan nagyobb lendületet vett a népoktatás is. Azonban az
autonom egyháznak evés érzéke van e dolog irán, valamint a benne lépten-nyomon
jelentkező keleti indolencia az iskolák ügyét igen lassan viszi dülőre.
Egyházilag két felekezethez tartoznak. A nagyobbik rész a görög keleti vagy
ortodox egyházhoz, a kisebbik a görög szertartásu katolikusokhoz vagy
unitusokhoz.
A mócok sok tekintetben különböznek az O.-tól, s mivel
arcuk, termetük, járásuk s viseletük is a székelyekre emlékeztet, némelyek a
mócokat eloláhosodott székelyeknek tartják. Arcuk hosszukás, homlokuk magas,
termetük nyulánk, szemük többnyire szürke, hajuk barna és a férfiak szakállukat
leborotválják, komolyak, bizalmatlanok, munkások és élelmes ereskedők. A mezei
gazdasággal leginkább az asszonyok és gyermekek foglalkoznak, a férfiak
famunkákat csinálnak s ezekkel kereskednek; egy részük baromtenyésztésből él s
a déli ahvasokra, meg az alsó Duna mellékére költözött, hol mokánok néven
ismeretes. Templomaikat is fából rójják össze, s az ívezetes csarnok, meg ennek
gondosan faragott oszlopai a román stilre emlékeztetnek; lakóházaik
földszintjét, ha csak tehetik, rendesen kőből építik meg. Nagyon ragaszkodnak
ősi szokásaikhoz, e mellett vakbuzgók, babonásak és papjaikat nagyon tisztelik,
mivel sokat szenvedtek fölsesuraiktól és a kincstár bányatisztjeitől, könnyen
hajlottak az izgatásra és részt vettek a Hora és Kloska lázadásban, meg az O.
1848-iki kegyetlenségeiben.
Forrás: Pallas Nagylexikon