Ólom

(plumbum). A legrégibb időtől fogva ismeretes és a réz-csoportba fémes elem, amely vegyületeiben leggyakoribban mint két vegyértékü pozitiv gyök szerepel, kémiai jele Pb, atomsúlya 206,39. Termésállapotban mint ásvány igen ritka. Ismeretes ugyan több, részint eredeti, részint másodlagos fekvőhelyről, de mindenütt csakis csekély mennyiségben található. Hazánkban állitólag az oláhpiani (Szeben) aranymosásokban találhatók, ugyancsak arannyal együtt terem Velina közelében (Pozsega). Legnevezetesebb Svédországból és pedig Pajsberg (Wermland) Sjogrufán meg Harstigen bányákból (Orebo kerület), ahol drót és lemezek alakjában kristályosodott állapotban találták és pedig oktaéder, hexaéder és rombdodekaéder legközönségesebb kristályalakjai, ritkább triakiszoktaéderben és kombinációkban. Ismeretes termőhelyei továbbá Morvaország (Bautenberg), Madeira, Cumberland (Alston Moor), Mexikó (Perote vidékén), kirgiz puszta (Bogoszlovszkoje).

Az Ó.-nak számos vegyületét ismerjük, sói közül vizben csupán a nitrát és az acetát oldható, ha sóinak oldatába vas-, vagy még inkább cinkrudacskát függesztünk, akkor az Ó. fénylő kristályos és egymással összefüggő lemezkékben válik ki, amelyek ágas-bogas fácskákhoz hasonlítanak (ólomfa). Reakciói: az ólomsók savanyu oldatában kénhidrogén fekete csapadékot idéz elő, kissé töményebb oldatokban sósavtól ólomkloridból álló fehér kristályos csapadék keletkezik, mely sok vizben, vagy kevés forró vizben oldódik; kénsavtól még igen hig, ólomoldatokban is fehér csapadék támad. Az Ó.-nak igen kis nyomait (p. vizben szódavizben, borban stb.) legbiztosabban kénhidrogén-vizzel ismerhetjük fel, amelytől az Ó.-tartalmu folyadék sárgásbarna szinü lesz. Még rendkivül csekény mennyiségü Ó jelenlétében is észrevehetjük a folyadék szinének megváltozását, ha ennek szinét fehér papiralapon a tiszta vizével összehasonlitjuk. Mennyiségi meghatározása rendszerint ólomszulfát alakjában történik.

Az O.-nak a természetben előforduló vegyületei részben oxidáltak, részben kéntartalmuak; az oxidáltak nem szerepelnek ércekként, mert csekélyebb mennyiségben fordulnak elő, mint hogy haszonnal fel lehetne őket dolgozni; ezek inkább ásványtani ritkaságok. Nem ott, ahol ólomkén-érctelepek fordulnak elő, a telepek tetejét oxidált ércek, mint angelezit (Pb SO₄) és cerusszit (Pb CO₃) alkotják, melyek a lég oxigénjének és nedvességének befolyása következtében eredtek; a legtöbb ólomtelep azonban ólomkénegből, galenitből (PbS, ólomfény) áll. Az O. kinyerésének módja függ azonban az ólomércek kisérő kőzeteitől; igy, ha az ólomszulfid quarccal fordul elő, mint p. Selmecbányán, akkor nem szabad pörkölni, mert akkor a kovasav az ólommal egyesülne és könnyen ömlő ólomüveget adna. Legegyszerübb eset az, ha tiszt aólomércek földekkel, mészkövekkel, tehát meddő közetekkel, ártalmatlan anyagokkal fordulnak elő, akkkor az érc pörkölhető. Ha a galenitet pörköljük, akkor keletkezik kénes sav, ólomoxid, főleg azonban kénsavas O.; s ha már most a kénegek és kénsavas ólom egymásra hatnak, szén jelenléte nélkül végbe megy a redukció:

PbS+Pb SO₄=2Pb+2SO₂

A pörkölést lángállokban végzik alacsony hőmérsékletnél, hogy meg ne olvadjon az ólomérc, mert akkor a levegő behatása csak a felszinén történik meg. A tűzhelyen vékony réteg tüzelő anyag mellett sok levegőt kell bevezetni, hogy oxidáló láng keletkezzék. A vegyfolyam részben nem az előbb leirt úton, hanem részben úgy is megy végbe, hogy az ólomkéneg és ólomoxid egymásra hatva, kénessav mellett kiválik az Ó.:

2PbO+PbS=4Pb+SO₂

Ha a folyós fémólom nem gyülekezik össze, akkor dús ólomkéneg-tömeg marad hátra és ezt vagy magasabb hőmérsékletre hevítik, hogy az ólomkéneg is megolvadjon vagy egy másik eljárásnak, az u. n. kicsapó eljárásnak vetik alá. A kicsapás v. kiválasztás műtéte abban áll, hogy oly anyagot teszünk az ólomérchez, mely a kénhez szegődik és az ólmot kiválasztja; ilyen anyag a vas. Ha ugyanis megolvadt ólomkéneghez vasat adunk, akkor kénsavat és tiszta ólmot nyerünk, mely utóbbi kiválik. Igy járnak el Selmecen is a quarctartalmu galenitekkel. E módszer kivitelére szolgál az u. n. Pillitz-féle kemence. Ez 2-3 öl magas akna több fuvónyilással; ebbe teszik az ólomércet vassal és salakképző anyagokkal keverve. Újabb időben megpróbálták a pörkölő és kicsapó módszer egyesítését oly formán, hogy az érceket először pörkölik, azután pedig szenet és vasat adnak hozzájok; a szén redukálólag hat a pörköléskor keletkező ólomoxidra, s hatása után a vas kezdi meg működését. Ez úton sokkal több ólmot nyerünk, mintha a vasat csak pörkölés nélkül alkalmaznók. Azonban a keletkező Ó., mely igen rideg (kemény Ó,.), meg nem végtermény, minthogy benne arany és ezüst fordul elő csekély mennyiségben, mely a műtétel alatt az ércből mind az Ó.-ban gyül össze s belöle eltávolitandó. Azért az ólmot még finomítják, ami a legfontosabb műtétek egyike. Kohászati szempontból finomított Ó. az, mely aranyat v. ezüstöt nem tartalmaz, ezért nem szükségképpen tiszta Ó. az egész tömeg, csak ugy 99,7-98,8 % ólmot tartalmaz, de a mellett a tiszta Ó. tulajdonságait mutatja. L. Ezüst.

Az Ó.-nak, noha az emberiség igen régóta ismeri, nagy kulturális fontossága soha sem volt puha volta, csekély szilárdsága és felszini gyorsoxidációja miatt, mely a fényes fehér szinü fémet piszkos szürke burokkal vonja be. Az Ó.-ra vonatkozó néhány kulturtörténeti adatot az ón cimszó kapcsán említjük fel s az ott elmondottakat kiegészitjük még a következőkkel: Már Plinius említi, hogy az ólmot hajófenekek borítására és vizvezetéki csövek készitésére használják 2 rész ólom és 1 rész ón öntvény alakjában. Az ókorban legkiválobb lelőhelye Spanyolország volt. A középkorban a renaissance korban szintén nagy szerepet játszott a vizvezeték felszerelése dolgában, igy Mátyás király budai vizvezetékének mellékcsőhálózatát Ó.v. ónozott, esetleg tiszta óncsövek alakották. Az Ó.-nak e célra való felhasználása manapság, óriási jelentőséget nyert. Fontossága van még az Ó.-nak savállósága miatt, különösen a kénsavgyártásban (Ó.-kamarák), az akkumulátor-telepek készítésében, nagyon el vannak terjedve az Ó.-plombok is. A hadászatban és vadászatban szintén nagy fontossága van, belőle készítik a puskagolyókat és a serétet. A világ Ó.-termelése fél millió tonnát meghalad. 1889-ben 550.100, 1890-ben 541.800, 1891-ben 600.600, 1892-ben 632.300, 1893-ban 630.500 és 1894-ben 623.800 t volt. Ebből lgtöbb Németországra (100.000 t). Spanyolországra (140-150 ezer t.) és az Egyesült Államokra (130-160.000 t esik. Ausztria 7-8000 tonnával és Magyaroszág mintegy 2500 tonnával szerepel. Újabban különösen Ausztrália Ó.-termelése emelkedik (50.000 t.).

Forrás: Pallas Nagylexikon