Oltár
(a lat. alta ara-ból), az áldozatok bemutatására való,
földből, kövekből v. fából készült emelkedettebb hely. A pogány népek O.-ai
vallásuk szelleméből és műveltségükből kifolyólag v. egyszerüek és durvák v.
művészeiesek voltak s nemcsak templomaikban, hanem köztereken, a folyóvizek
partjain, ligetekben s bérceken állították fel őket s gyakran óriási arányuak
voltak. A Mózes-féle törvény tulajdonkép csak a szövetség-sátora előtt, később
pedig a Moria hegyen épült salamoni templomban engedte meg az O. felállítását,
de számkivetetésig mégis megmaradt azon szokás, hogy az ország több pontján is
állítottak fel O.-okat. A zsidó nép O.-a terjedelemre nézve nagy volt,
lépcsőkön lehetett hozzá feljutni, négy sarkára szarvak voltak alkalmazva,
amelyeket az áldozati állatok vérével szokás bekenni. A jóillatu áldozatok O.-a
a szentélyben állott, kisebb méretü volt, arany lemezekkel bevonva s ezen
kizárólag illatszereket égettek. A keresztények az első időkben, ugy mint Jézus
az utolsó vacsorát, egyszerü asztalokon ünnepelték meg az áldozatot, az
üldöztetés korszakában pedig a föld alatti katakombákban a vértanuk sírjainak
lapos tetején. Innen van, hogy a kat. egyház O.-ai koporsóalakuak s hogy
azokban vértanuk és szentek ereklyéi vannak elhehelyzve. Kezdetben a
templomokban csak egy O. volt a szentélyben (apszis), kelet felé fordítva s
csak később lett szokássá több O.-t, az u. n. mellék O.-okat emelni. Az O.-nak
a hivek felé eső oldalára művészi kivitelü éretáblákat v. drága függönyöket, az
u. n. antipendiumokat szolták alkalmazni. Az építési stilok formáit
természetesen az O.-ra is alkalmazták s igy minden templomnak megfelelő stilü
az O.-a is, főkép ama kiemelkedő háttest, amelyre az O. asztala (mensa)
támaszkodik. A gót stil alkotta meg a kinyitható és becsukható szárnyas O.-t,
amelynek szárnyain a főképet kiegészitő kisebb képek vannak. E mellékképek nagy
szerepet játszanak a németalföldi festészet történelmében és ők adták meg az
egymást kiegészitő párdarabok (pendant) keletkezését. Ha a O. a templom falához
van hozzáépítve, akkor a fölötte levő falra szokták alkalmazni az O.-képet.
Ezek között az O-képek között vannak az egyházi festészet világra szóló remekei
s majdnem kivétel nélkül ama címet ábrázolják, amelyről a templom el van
nevezve. A képek helyett nem ritkán szobrok v. domborművek vannak alkalmazva.
III. Honorius rendelete szerint minden O.-on egy keresztnek és legalább két
gyertyának kell állnia s három gyolcslepellel (oltárterítő) letakarva lennie.
Az O. leglényegesebb része ama márványlap, amely az O. asztalába van elhelyezve
s amely az ereklyéket tartalmazza. Használat előtt az O.-t felszentelik. A
templomon kivül használják a hordozható O.-t (l. o.)
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|