Orákulum

(lat.), jóslóhely; az ókorban 1. olyan hely, ahol az istenek különösen hajlandók voltak akaratukat a halandókkal közölni; 2. az általuk sugallt és a papok által a hivőknek kiadott jóslat maga. Az egész eljárás az ókori mantikának (l. o.) egyik kiváló ága volt, a jóslóhelyek egyes istenségek nevével és hirével együtt gyarapodtak és hanyatlottak. Első helyen említendő Zeus isten három O.-a, a dodonai, a libiai (Jupiteer Ammoné) és az olimpiai; bár mindezeken tultett Apollo O.-a Delfinben. A jóslatot papok (Delfiben papnő, a Pythia) közvetítették, akik előzetesen extatikus állapotba hozták magukat. A jóslás módjára nézve meg kell különböztetnünk az álomfejtést, amikor a jóslatot kérők valamely istennek templomában aludtak és álmuknak döntő jelentőséget tulajdonítottak (l. Incubatio), továbbá a szóbeli O.-ot, ahol a jóslatot határozott kérdésre való feleletnek szövegezték (rendszerint hexameterben). A szóbeli O.-ok leghiresebbje a delfii volt, de kitünt klaroszi Apollóé Kolofon mellett és a didymaei Apollóé Miletosz közelében. Az O.-ok harmadik módja a jelképes jóslás, aminő volt az olimpiai (az áldozati állatok beleiből), a dodonai (a szent tölgyfa lombjainak suttogásából, a csermely folyásából és ércedények hangjából) és a deloszi (a babérfa lombjának mozdulataiból). Amig az O.-ok művelt és hazafias papi osztálynak kezében voltak, jelentékeny politikai és társadalmi tényezőt alkottak; ám az erkölcsök hanyatlásával olcsó politikai eszköz lett belőlük, mely az idők folyamában teljesen elveszítette jelentőségét. V. ö. Stengel, Die griechischen Kultusalterthümer (az Iwan Müller-féle Handbuch V. kötetében) 44-51. fejezet.

Forrás: Pallas Nagylexikon