Orang-után

(állat, Pithecus satyrus) indiai nyelven még majas, mejas. Az emberszabásu majmok egyike, a keskeny orru majmok családjából (képét l. a Majmok mellékletén). Mintegy 1,35 m. magasra nő, kinyujtott karjaival, melyek a térdig érnek, 2,4 m. Feje kúp- vagy piramisszerüen csúcsosodott. Arca erősen előre álló, redős, erősen duzzadt ajkakkal. Orra lapított; szemei kicsinyek, ugyszintén fülei is. Fogsora hatalmas. Nyaka vastag és garattáskája van, melyet felfújhat. Hosszu karjai hosszu ujju hosszu kezeket viselnek. Hasa erősen előreálló. Háta és melle gyéren szőrös, oldalain azonban hosszu szőrök lógnak. Arcán szakállforma szőrözet van. Tenyere és ujjainak felső oldala csupasz, kékes vagy palaszürke. Szőrözete sötét rozsdavörös. Az idős himek nagyobbak a nőstényeknél, egyúttal tömöttebb szőrüek is. Arcukon nagyobb dudorok emelkednek, amelyek undorítóvá teszik. A fiatalok még koponyaalkotásukban is jobban hasonlítanak az emberhez, szakálltalanok, de aztán testük szőrösebb és sötétebb szinü. Az évek számával a fiatalok azonban mindinkább állatokká válnak s hova-tovább jobban elütnek az embertől. Hazája Szumátra és Borneo, hol alantas fekvésü mocsaras erdőkben lakik. Leginkább a fákon szeret tartózkodni, amelyeken félig felegyenesedve gyorsan és ügyesen tud tov járkálni ágról ágra. Éjjel fészkében pihen, amelyet 8-10 m. magasan épít fagallyakból és lombokból. Nappal élelem után jár, amely gyümölcsből, rügyekből és levelekből kerül ki. Az embertől nem nagyon fél és alkalom adtán szembe száll vele. Fogságban a fiatal tanulékony, gondozójához ragaszkodik, de soha sem vidám, mint a csimpánz. Már a régiek ismerték, de újabb időkig csak meséltek felőle. A jávaiak majom és indián nő szülöttjének tekintik.

Forrás: Pallas Nagylexikon