Oratorium

(lat.) a. m. imaház (l. o.), imahelyiség. Az a zenei nagy szabásu zeneforma is, amelyet ily néven ismerünk, e latin szótól nyerte elnevezését. Eredete a XIII. sz.-ban s még azután is, a vallási misztériumoknak (l. o.) a templomokban való nagyon elterjedt jelenetezéseire vezethető vissza. A XVI. sz.-ban főleg a szentté kanonizált bibornok: Neri Fülöp (1515-95) kezdeményezésére arra a gondolatra jöttek, hogy az ily egyházi jelenetes szertartások előtt és után magasabb zenei szórakozások rendeztessenek a Neri bibornok Animuccia pápai egyházi karnaggyal s annak halála után Palestrinával szövetkezett oly célból, hogy ily alkalmakra négy és több szólamu egyházi szellemü énekeket irjon bibliai szövegekre, melyekben későbben (1650-70) Laudi címen Rómában egész gyüjtemények jelentek meg. Ez énekek válogatott hallgatóság előtt énekeltettek s mivel a templomok imaházaiban adattak elő, O. nevet kaptak, mellőzve lettek a szcenikus jelenetezések,de a bibliai tárgyak s az énekek egyházi szelleme fentartattak. Az O.-i műformát a legmagasabb szinvonalra Händel (l. o.) és Bach (l. o.) emelték a XVIII. sz.-ban, kiknek e nemü termékei még manapság is a zeneirodalom kimagaslásait alkotják, különösen a Händeléi. A XVIII. sz. vége felé s a XIX. sz.-ban aztán a szoros egyházi stilusban kezelt O.-i műformának is alkalmazkodnia kellett a változó korízléshez, mely előbb a félig egyházi s félig világi, utóbb pedig az egészen világi, sőt romantikus irályban is tartott O.-okat honosította meg. E téren az első nagy újító Haydn Józef (l. o.) volt, aki Teremtés s Négy évszak című világi O.-aival erősen áttörte a hagyományos egyházi stilus korlátait. Beethoven Krisztus az Olajfák hegyén, utána Mendelssohn-Bartholdy az ő Paulus és Éliás nagy stilü O.-aival ismét közelébb tértek vissza a Händel és Bach által követett irályhoz, de már Spohr, Schumann, Hiller, Rubinstein, Berlioz s az új iskola számos képviselője mind jobban eltávoztak attól s műveik hatásának fő súlyát nemcsak a romantikus s mitoszi tárgyak O.-szerü megzenésítésére fektették, hanem az újabb hangszerelés, formatágítás és szabad eszményítés előnyeit is fölhasználták, e téren is reformalkotásokkal meglepni a világot. Mind e törekvések csúcspontját aztán végre az újabb kori zeneirodalomban Liszt Ferenc Magyarországi szt. Erzsébet, Krisztus és Szt. Szaniszló c. O.-ai képezik, melyek e téren is egészen új irányt, új iskolát képeznek. Ez irányhoz csatlakoznak a legújabb francia zeneköltők is, kiváltképen Massenet, Gounod, Saint Saëns s mások. Az O.-i műforma mind a két iránya azonban legújabban már sokat veszít az azokat művelők számával szemben. A szinpadi drámai zene nagy elterjedése és felkarolása nagyon kezdi leszorítani a térről az O.-i stilust, kivévén Angliát és Amerikát, hol az O.-i kultusz még mindig erősen tartja magát s az u. n. monstre zeneelőadásoknak fő vonzóerejét alkotja.

Forrás: Pallas Nagylexikon