orgonavirág, orgoványfa, Erdélyben borostyán vagy boroszlán,
tul a Dunán szelence (növ., Syringa L.), az olajfélék cserjéje. Levele
átellenes, sima, épszélü vagy hasogatott; virága csinos, jó illatu, nagy
thyrsus-virágzattá egyesül, kéthimes, termése hosszas, lapított oldaltörő,
kétrekeszü tok. 6. faja (hazánkban 2) Európa É-i részén és Ázsia mérsékelt
vidékén terem. A S. vulgaris L. (lila v. magyar orgonafa, spanyol borostyán,
indiai mogyoró) 2-6 m.-nyi cserje v. kis fa, levele tojásforma v. szivalaku,
virága lilaszin, ritkábban fehér (S. alba Ren., Salbiflora Op.), karimája
homoru. Busbequius útján 1560. Bécsbe, 1566. Konstantinápolyból jutott volna Flandriába,
de lehet, hogy már ez termesztett volt. Bizonyos, hogy Krassó-Szörény
vármegyében oly helyeken és oly töméntelen nő, ahova kulturával éppen nem
juthatott, tehát őskori hazája, illetőleg fenmaradása ez meg a szomszéd vidék,
különösen a Balkán. Kertben több fajtáját termesztik. Csinos a var. Renantha
Borb. hosszu keskeny, majdnem a S. Josikaeához hasonló sötét lila szirmával.
Vénebb fája meglehetős kemény, sárgás fehér, szép lángos és fényesíthető, az
asztalos meg az esztergályos kedveli. A S. Persica L. (török borostyán) apró
bokor, levele kicsi, lándsás, virága hosszabb-nyelü, rózsaszin, a karimája
lapos. A S. Chinensis Willd. (S. Rothomagensis Ren., puja borostyán Erdélyben)
levele tojásdad lándsás, virága nagyobb, szép sötét lila. Az előbbiek hibridjének
tartják, de a virága köztük nem közép. Bizonyosabb, hogy a S. dichroa Borb., a
S. Persica és S. alba fajvegyüléke. Ennek a sziromkarimája fehér, a csöve lila.
Ezeknek az O.-fajoknak a levele mind a két lapján meglehetős egyforma zölt. A
következők levele inkább ellipszisforma és a viszája deres-zöld, fehéres. Ilyen
a Jósika-fa, csak Magyar- és Erdélyország határvármegyéinek völgyeiben termő
benszülött, jó ilatu orgonafaj. Jósika, szül. gr. Csáky Rozália 1830. lelte
Kolozs vármegyében legelőször, Jaequin-nak Bécsbe küldötte és ő Syringa
Josikaea-nak (Jacq. fil.) nevezte. Virágja jóval hosszab csövü mint az előbbi
fajoké, sötétebb szinü, sűrübben csoportosodó, a karimája apróbb. Hasonlója a
Himálaján terem, de ez (S. Emodi Wall.) vastag levelü. V. ö. Flatt K.,
Erdészeti Lapok 1886, 141., 1887, 570.; Borbás, u. o. 1885, 396, 1887,251. Az
O. monográfiáját Decaisne irta meg.
Forrás: Pallas Nagylexikon