Orientálista

a keleti népek nyelveivel, irodalmával, történetével és műveltségével foglalkozó tudós. Az e körbe tartozó tanulmányok határai azon mértékben bővültek, amint az Ázsiában és Afrikában történt felfedezések a tudományos kutatás szempontjait tágították és anyagát gyarapították. Az orientális tudomány első kezdetei vallásos és teologiai érdekekből indultak ki. Különösen hittérítési célok mozgatták e törekvéseket. A viennei zsinatból (1311) kelt V. Kelemen pápa azon intézkedése, hogy a más hitüek, különösen a mórok megtérítése, illetőleg a velük folytatandó vitatkozás érdekében a keleti nyelvek ismerete az egyházban meghonosodjék, mely céljából elrendelte, hogy a legnevezetesebb főtanodákon a héber, arab és khald nyelv számára tanszékeket állítsanak fel. E törekvések tetőpontjukat érték el VIII. Orbán pápa alatt, ki 1627. Rómában a Collegium de propaganda fide intézetét alapította, melyben nagy hirü keleti tudósok tanítása a hittérítési célok mellett a tudomány érdekeinek is szolgálta. A keleti tanulmányok egyházi és teologiai szempontjai uralkodtak még későbbi időkben is. A keleti nyelvek tanszékei a teologiai intézetekben lévőn felállítva, a hozzájuk kapcsolt tudományos törekvések a teologia körében mozogtak: a bibliai exegezisnek és az egyháztörténetnek szolgáltak segédeszközül. Különösen midőn a humanizmus hatása alatt a figyelem a zsidó biblia eredeti szövegének tanulmányozása felé fordult, a zsidó nyelvkincs pontosabb ismerete szempontjából a rokon nyelveket is tanulmányul tűzték ki, a szöveg biztos megállapítására a régi keleti fordításokat használták kritikai segédeszközül. A bibliai régiségek felvilágosítására is hasznot hajtott a keleti dolgoknak a forrásokból merített ismerete. A keleti nyelvek köre csakis a héberrel rokon sémi nyelvcsalád akkor ismert képviselőire terjedt. Minthogy az arab nyelv révén a tudósok figyelme önkénytelenül a mohammedánságra és az e valláshoz tartozó népek felé is irányult, nagyon korán a török és az új-persa nyelveket is belevonták e körbe; a törököt annál is könnyebben, amennyiben a török birodalom politikai szereplése, az európai államoknak a törökkel folytatott háborui e néppel közvetlen érintkezést teremtettek. A mult század végétől kezdve azonban e tudományok belső és külső fejlődéséhez emlékezetes világesemények szolgáltattak alkalmat. Kelet-Indiának angol elfoglalása ugy, mint I. Napoleon egyiptomi hadjárata, a keleti régiség két fontos ágával toldotta meg az orientálisták tanulmányi körét; egyrészt a szankszkrit (tágasabb értelemben az ind) filologiával, melyhez később Anquetil du Perron felfedezése által az iráni filologia, majd mind bővebb mértékben az indogermán nyelvek egyéb keleti képviselői (örmény, afghán, kurd stb.) is csatlakoztak, másrészt az egyiptologiával. Az ékiratok felfedezése által a keleti tudománynak ismét egy újabb, önálló tere nyilt meg, az assziriologia. Khina, Japán, újabban Korea iránt is az európai műveltség érdeklődése mind nagyobb mértékben nyilvánul és ezzel együtt a keleti tudománynak újabb csoportjai domborodnak ki (szélső Kelet); különösen a holland tudományosság meg az ind archipelagus őslakosságát tette a filologiai és történeti kutatások tárgyává. Ez alatt az orientális tudomány tulajdon kiinduló pontja körül is mindinkább felszabadult a teologiával való szoros kapcsolattól. A keleti utazóktól Európába hozott kéziratok az orientálisták figyelmét az iszlám népeinek nagy irodalmaira és azon nagy fontosságra terelték, mellyel e népek történetének és műveltségének ismerete a kulturtörténetre nézve bir. E belátás alapján indult meg a mohammedán népek irodalmának, vallásos intézményeinek, történetének és műveltségének önálló, a teologiai céloktól teljesen felszabadult tanulmánya. A szanszkrit filologia révén kifejlődött összehasonlító nyelvtudomány termékeny befolyással volt a sémi nyelvek tudományos tárgyalására is; egyrészt az asszir nyelv felfedezése, másrészt az arab és szir nyelv vulgáris nyelvjárásainak mind tágasabb és alaposabb megismerése elősegítette a sémi összehasonlító nyelvtudomány kifejlődését. Az afrikai népek és nyelvek a franciáknak Észak-Afrikában eszközölt hódításai által (berberek), nemkülönben Afrika belsőbb részeinek haladó felfedezése, a misszionáriusok működése, ugymint legújabb időben az európai népek gyarmatalkotó törekvései által mindinkább nagyobb terjedelemre tágították a keleti kutatások és tanulmányok körét. Mig a XVIII. sz.-ban az orientálista egész tudományos körét egy-egy ember könnyen felölelhette, addig napjainkban az orientális tudomány egy sereg önálló szaktudományból áll össze: a sémi filologiából, a mohammedán műveltség tanulmányából, a szanszkrit és indogermán filologiából, egyiptologiából, assziriologiából, turkologiából, szinologiából, a szélső Keletet (extreme Orient) illető tanulmányból, afrikai filologiából stb. E sokfelé elágazó törekvések és célok tudományos egységét az orientálistáknak 1873 óta megtartani szokott nemzetközi kongresszusai hozzák kifejezésre, eddigelé a következő helyeken: 1873. Párisban, 1874. Londonban, 1876. Szent-Pétervárt, 1878. Firenzében, 1881. Berlinben, 1883. Lejdában, 1886. Bécsben, 1889. Stockholmban és Kristianiában, 1892. Londonban, 1894. Genfben, 1897-re Párisba van öszehíva az orientálisták nemzetközi kongresszusának 12. szessziója. A kongresszusok tudományos munkálatai és felolvasásai, az egyes szakok szerint kötetekre felosztva, külön gyüjteményes munkákban (Actes) jelennek meg. Ez intézkedésnél régiebbek a keleti tanulmányok ébresztésére hivatott keleti társaságok, melyek folyóirataikkal és az általuk kiadott önálló tudományos munkákkal az O. tanulmányok fejlesztéséhez nagy mértékben járultak. Ezek között kiemelendők: az 1821. Párisban alakult Société asiatique (folyirata az 1823 óta megjelenő Journal asiatique); az 1823 óta Londonban működő Royal Asiatic Society of Great-Britain and Ireland (eleinte Transactions címen jelentek meg dolgozatai, 3 köt., London 1824-34, ennek helyébe lépett az 1833 óta megjelenő Journal of Royal A. S.); e társulat mellett működnek magukban a keleti országokban a társulat khinai, bombayi, madraszi, hong-kongi, cejloni stb. ágai külön-külön folyóiratokkal. Németországban 1844. alapíttatott a Deutsche Morgenländische Gesellschaft, folyóirattal, melynek 1896. jelenik meg 50-ik kötete; ehhez járul 1857 óta az Abhandlungen für die Kunde des Morgenlandes c. időszakos publikáció; Hollandiában 1853 óta működik a Koninklijke Instituut voor de Taal-Land- en Volkenkunde van Nederlandsch-Indië, mely tartalmas folyóiratot ad ki; Amerikában 1842-ben alakult az American Oriental Society, mely szintén folyóiratot ad ki. A legifjabb ilynemü társulat a Societ? asiatica italiana, melynek kiadásában 1887 óta egy Giornale jelenik meg. Különösen Palesztina felkutatását tűzte ki célul a Deutscher Palaestina-Verein, 1878 óta társulati folyóirattal és 1895 óta rövidebb. Mittheilungen c. közleményekkel. A keleti országokban is alakultak ily társulatok; ezek között a legrégibb a Bataviában 1779. alakult Bataviaasch Genüotschap van Kunsten en Wetenschapen és az 1784. Sir William Jonestól alapított Asiatic Society of Bengal Kalkuttában, melynek legbecsesebb kiadványai közé tartozik az arab, persa és szanszkrit irodalomra egyaránt kiterjedő Bibliotheca indica, mely nagy terjedelmü kötetsorozatával a keleti irodalom fontos forrásmunkáit tette hozzáférhetővé. Az orientális tudomány haladásának összefoglaló áttekintését leginkább azon évi jelentések mutatják be, melyeket e társaságok nyujtanak. Ilyen évi jelentéseket évről évre közöl a Société asiatique folyóiratában. Az 1840-1867-ig Jules Mohltól dolgozott jelentések külön összegyüjtve is megjelentek (Vingt-sept ans dhistoire des Études orientales, Páris 1879). Mohl után Renan, majd James Darmesteter voltak e jelentések szerkesztői. A német társaság évi jelentései különböző alakban csak 1881-ig terjednek. Azóta bibliográfiai alakban pótolja a feldolgozott jelentéseket.

Forrás: Pallas Nagylexikon