Orlov

orosz nemesi család, melynek alapítását a hagyomány egy O. Iván nevü közönséges íjászra (sztrelecre) vezeti vissza, akit Nagy Péter parancsára ki kellett volna végezni, de olyan derekasan viselte magát, hogy a császár nemességet adott neki. Unokája volt Gergely, katona és diplomata, szül. 1734 okt. 17., megh. mint az olyan nevü novgorodi kormányzó fia, 1783 ápr. 24. Részt vett a hétéves háboruban és szépsége által magáva vonta II. Katalin cárnő figyelmét, aki kedvesévé tette s akinek érdekében O. testvéreivel együtt előkészítette azt az államcsinyt, mely III. Péternek trónjába és életébe került. Nem lett ugyan a császárnő férje, mint ahogyan remélte volt, de gazdag anyagi jutalmat nyervén, egyúttal vezénylő táborszernaggyá léptették elő. 1762. grófi rangra emelték, 10 évvel később pedig II. József birodalmi hercegséget adományozott neki. De szerencséjének csillaga lassankint elhomályosult. A foksáni kongresszuson alig tudott Törökországtól valamit Oroszország részére kicsikarni, az udvarnál pedig a császárnő elfordult tőle és kegyével Potemkint tüntette ki. Katalinnal való frigyének gyümölcse a Bobrinszki-család. - Elek (Alekszej), a fentebbinek fitestvére, szül. 1737., megh. 1809 jan. 5. Hatalmas erejü és akaratu ember, kinek III. Péter megbuktatásában döntő szerep jutott. ? kiáltotta ki cárnőnek II. Katalint, ő fojtotta meg III. Pétert és jutalmul kamarás és a gyámsági kancellária elnöke lett. 1768. ő vezette a szigettengerben felvonult orosz hajórajt, melynek Csezme melletti fényes győzelméről maga O. is Csezmenszkij melléknevet kapott. - Vladimirovics Gergely, a fentebbinek unokaöccse, szül. 1777., megh. Pétervárt 1826 jul. 4. 1812 óta az államtanács tagja, irodalommal foglalkozott és több tudós társulatnak tagja lett. Gyönge egészségénél fogva többnyire külföldön, különösen Párisban tartózkodott. Művei: Mémoires historiques, politiques et littéreires de Naples (5 köt, Páris 1825); Histoire des arts en Italie (4 köt., u. o. 1822) és Voyage dans une partie de la France (3 köt., u. o. 1824). Vele kihalt az O.-család törvényes férfiága, de azért feltünik - Fedorovics Elek, O. Fedornak, O. Gergely és O. Elek öccsének természetes fia, szül. 1787., megh. Pétervárt 1861 máj. 21-én. Már a francia hadjáratokban is kitüntette magát, de még inkább az 1825 dec. 26-iki katonai felkelés alkalmával, melynek leverésében nagy része volt. Ennek jutalmául grófi rangra emelték, majd lovastábornok és az 1829-iki drinápolyi békekötés után rendkivüli meghatalmazott és követ lőn Konstantinápolyban. 1833. ő volt parancsnoka azoknak az orosz csapatoknak, melyek a Boszporusban kikötöttek s miután igy a szultánt a hunkjár-kalesszii szerződésnek aláirására kényszerítette volt, 1844. a titkos rendőrségnek főnöke és Miklós cárnak állandó kisérője lett. 1854. hasztalan iparkodott Ausztriát az orosz szövetségnek megnyerni. Egyetlen fia, Alekszejevics Miklós herceg, szül. 1820., megh. Fontainebleauban 1885 márc. 29., eleinte katona volt, de miután 1854. Szilisztria ostrománál félkarját és félszemét elvesztette volt, a diplomáciai pályára lépett és 1860-80. egymásután képviselte Oroszország ügyét elébb Brüsszelben, azután Bécsben, Párisban és Berlinben. Az irodalmi téren is müködött, orosz nyelven megirta az 1806-iki porosz háboru történetét (Pétervár 1856).

Forrás: Pallas Nagylexikon