Örmények

Az erdélyrészi Ö. hiteles történelmi adatok és hagyományok egyhangu tanuságtétele szerint Ani (l. o.) városából származtak. 1239-ben vettek innen búcsut a mostani hazai Ö. ősei és Északi-Kaukáziában Kazán és Asztrakán között Akhszar vidékén telepedtek meg, hol szenvedések között 1330-ig maradtak s innen a kútfők által mintegy 40 ezerre tett örménycsalád 1330. átköltözött Krimiába, hol vendégszeretettel fogadtattak. Minthogy azonban az itteni török-tatár dúlás miatt többen az Ö. közül is elvesztek, a megmaradottaknak futásban kellett menedéket keresniök. A menekülőket Lengyelország városai, Kamenic, Mohilov, Lemberg, Stanislav stb. fogadták kebelükbe. Lengyelországból, nem tudni mikor és miért, átköltöztek Moldvába, hol hét várost alapítottak, innen pedig, szintén üldözve, 1669. az erdélyi havasokba, onnan pedig I. Apafi Mihály fejedelem engedelmével a havasok aljában fekvő helységekbe vonultak. E helységek voltak: Görgény, Petele, Bátos, Felfalu, Gyergyó-Szent-Miklós és Csikszépviz. A nevezett fejedelem az Ö.-et a belvillongások török és tatár dúlások által megfogyasztkozott országa benépesítése és a kereskedés előmozdítása tekintetében vendégszeretettel fogadta, kiváltságokkal és szabadalmakkal megajándékozta őket s lehetővé tette azt, hogy városaik: Szamosújvár (1726) és Erzsébetváros (1738) később a szabad kir. városok sorába emeltessenek. A kereskedésen kivül, minthogy az Ö. az örmény helységeken kivül örökös földbirtok nem vehettek s csak zálogban vagy haszonbérben tartottak földeket, a papi, katonai vagy orvosi pálya lett legkeresettebb, mignem 1840 elején az erdélyi országgyülés honosítja őket, az 1848-iki vívmányok pedig az Ö.-et is végkép egyenjoguvá tették a haza minden polgárával, bárha előzőleg az uralkodók, köztük Mária Terézia, több örmény családot nemesi rangra is emelt. Itt említjük fel, hogy 1739. még mintegy 30-40 örmény család jött be ez országba, még pedig közvetlenül Örményországból s Újvidéken telepedett le akként, hogy midőn a törökök 1739-ben Belgrádot elfoglalták, e város lakóinek nagy része: a katolikus németek, görögök, szerbek és Ö., Erzerumi Jakab vezetése alatt a török zsarnokság alól menekülve, a Száván és Dunán átkeltek, a szomszédos magyar földre jöttek át és Újvidéken megtelepedtek s itt 1746. felépült templomukat felszentelték, mely 1849. leégett. Az e helyébe épült templomot 1891. ismét felszentelték s azóta a vallás révén az itteni Ö. szintén egy telepet alkotnak. S igy ma öt telepe van a hazai Ö.-nek: Szamosújvár, Erzsébetváros, Gyergyó-Szent-Miklós, Csíkszépviz és Újvidék.

Az erdélyi Ö. mint az örmény nem egyesült (keleti) vallás hivei jöttek be e hazába Minász nevü püspökük volt. 1684. Verzerescul Oxendius, ki kezdetben szintén örmény nem egyesült volt, de később, mint a Collegium Urbanum de Propaganda Fide római növendéke, hittérítő gyanánt Erdélybe küldetett ama feladattal, hogy az Ö.-nek a a római egyházzal való egyesülését mielőbb keresztül vigye. Verzerescul hat évi működése után 1690-ben keresztül vitte az egyesülést, annyira, hogy még Minász püspök is áttért a katolikus hitre s mint ilyen halt meg Erdélyben. Az egyesülés ünnepélyes ténye Lembergben ment végbe. Hogy az egyesülés szilárdul megtartassék, kérték a szentszéket, szentelje fel Verzerescult püspökké, ami meg is történt 1691., mikor is mint felszentelt erdélyi örmény kat. püspök Erdélybe visszatért s átvette az egyházmegye kormányzását. Verzerescul 1715. Bécsben meghalt. Utódául Stefanovits István dr.-t jelölte püspökül; Mária Terézia azonban Theodorics Mihály dr. szamosújvári főesperest nevezte ki; minthogy azonban őt a szentszék nem erősítette meg, az erdélyi örmény katolikusok ideiglenesen az erdélyi római kat. püspök fenhatósága alá kerültek s ma is ő a főpásztoruk, kinek azonban nincs meg az a joga, hogy a hazai örmény papnövendékeket felszentelje. Ez a magyar örménység egyházjogi sérelme 180 esztendő óta s rajta vannak, hogy az örmény püspökség visszaállítassék. Ezeket ez idő szerint is v. a bécsi, v. a lembergi örmény kat. érsek szenteli fel. A hazai örmény katolikus szertartásu egyházak önkormányzati szabadságát és jogegyenlőségét az 1868. évi XLIII. t.-c. 16. §-a állapította meg. L. Örmény egyház.

Az Ö. fő foglalkozása a kereskedelem s ma sem kerüli el figyelmét az örménynek semmi olyas termék, amelyen gondolata szerint nyerhet valamit. Megvásárolja a székelytől deszkáját, gerendáját, léceit; a szásztól és oláhtól pedig a gyapjut és báránybőrt szedegeti össze, s nagyban kereskedik azokkal. A marha-, ló- és juh- kereskedést pedig kezdettől fogva nagy gyakorlattal űzi. A földmívelésnek e nép már nem barátja, annyira, hogy még saját földjét is idegennel dolgoztatja. A kereskedelem terén való jártasságával e faj csak életrevalóságát bizonyítja. Azonban az Ö. szép észtehetséggel és társadalmi finom modorral is áldattak meg; ennek tulajdonítható főleg az, hogy a legmagasabb államhivatali, katonai, tanári, ügyvédi, mérnöki, orvosi, papi, irói és más pályán is a hazai Ö. egy más itteni népfajhoz sem hasonlítható kedvező arányban tudnak maguknak alkalmazást találni. Külsejükre nézve a hazai Ö. hasonlítanak keleti rokonaikhoz. Középtermetü, vállas, olajbarna arcu és koromfekete hajuak, sasorral és fekete szemmel, mely jellegzetes vonások miatt különösen az örmény nők szépségét dicsérik. Heves véralkatuak, ami vissztükröződik járásukban, taglejtésükben, beszédükben és minden mozdulatukban. Általában véve azonban csendes természerüek, komolyak, kevés beszédüek. Más népektől különösen ritka alkalmazkodó ügyességük által különbözteti meg magát. Ebből folyik, hogy csaknem hihetetlen könnyüségel sajátítja el ama népek nyelvét, szokását, hova a sorsa juttatja. E mellett kitartó a munkásságban, takarékos, vendégszerető s a közügyek iránt az áldozatkészségig melegen érdeklődik. Polgári és demokrata érzelmeit, szokásait akkor sem vetkőzi le, ha magas állásba jut. Családi élete mintaszerü, melyben nagy gondot fordít gyermekei nevelésére. De az erények mellett vannak hiábi is. Szangvinikus vérmérsékleténél fogva indulatos és hirtelen cselekvő. A kártya és egyéb játékszenvedély sajátja. A szerencse napjaiban elbizakodó, sőt dicsekvő, a megpróbáltatások idejében pedig elcsüggedő. E lelki állapot azonban nem tart nála soká, mert az eredeti helyzet visszaszerzésére mindig tud módot és alkalmat találni. Még csak az Ö. hazafias szellemét említjük fel, mely nem egy tábornokot adott a hazának a 48-iki önvédelmi harcban és az abszolutizmus járma alatt a magyar érzelem elfojtására intézett törekvésekkel szemben nem egyszer szállott síkra. Egyesült e népfaj ma már teljesen a magyarral. V. ö. Gopcsa L., Örmények Magyarországon (Erdélyi Muzeum 1895. évf. szeptemberi füzet).

Forrás: Pallas Nagylexikon