Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Örményorszá... Armenia
örményorszá... Armenian

Magyar Magyar Német Német
Örményorszá... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Örményország

(Arménia), tartomány Elő-Ázsiában, mely az ókorban időközönként külön királyok alatt állott, aztán politikai önállóságát elveszítette. Jelenleg Orosz-, Törökország és Persia között van felosztva. E birodalom a Kis-Ázsia, a Kaspi-tenger, a Kaukázus, az Arasz és Murat folyók között levő területet foglalta el. E területen egy önmagában elzárt természeti egészet alkotott, még pedig egy hatalmas, az ott körülfekvő országok közül kiemelkedő fensík-tömeget, melynek lakói a legrégibb időktől fogva az indogermán örmények voltak, kik hajknak nevezik magukat. Ezen ország 800-2000 méter magasságban fekvő, leginkább K-ről Ny-ra irányuló legelődús fensíkot ölel belsejében, melyen elszigetelt, 5000 méter magasságot meghaladó piramishegyek, majd régi kráterek, amott pedig hosszu hegyláncok emelkednek. Az utóbbiak között az Ararattól az Eufrát folyó minkét forrásáig terjedő lánc, melynek neve sokszor változik, a legjelentékenyebb már annálfogva is, hogy az országot D-i és É-i részre osztja. A legjelentékenyebb piramishegyek az erivani magaslaton emelkednek: a Nagy-Ararat (5156 m.), a Kis-Ararat (4030 m.) és Alagöz (4180 m.). Az örmény fensík szélei különösen É. és D. irányában esnek meélyebben fekvő tájakra, mig Ny-ról az átmenet a kis-ázsiai és K-ről az iráni fensíkhoz alig észrevehető. Az É-i határt körülbelül a 44. K-i hosszuságu foknál aKur völgy szeli át és Rion, melynek vize a Csarukh és a Fekete-tenger. A D-i határ 39-371/2° É. sz. és 38-40° K. h. között fekszik. A két határ között a hegységeknek egész sora emelkedik ki több mint 3000 m. magasságban, mint Bingöl Dagh (3925 m.), Palandöken (3150 m.), Sipan Dagh (3800 m.), Ala Dagh (3520 m.). A Taurustól D-re széles lépcsőzet következik, melyen a Tigris a diarbekri völgysíkon K-re, Ny. felé pedig egy darabig az Eufrát folyik. D-en ezen széles hosszlépcsőzete a K-ről Ny. felé vonuló több mint 1000 m. magas Tur Abdin határolja, ugy hogy az első lépcsőzetes Mesopotamia választja el. A K-i széles Abszerbajdsanból több fokon át könnyed emelkedés éri az örmény fensíkot, melyen szűk szorosok vezetnek keresztül. Éppen igy közvetíti Ny-on a fensík lejtőjét az alasonyabban fekvő kis-ázsiai fensíkhoz többrendbeli lépcsőzet. Az erzerumi (1880 m.) és a Fekete-tenger melletti Trapezunt közti fensíkon mintegy 185 km. messzeségben hegylánc vonul keresztül, melyen át nemcsak a Csarukh átszelte baiburti középlépcsőzet ismeretes, hanem egy második, a pontusi partokhoz érő hegyláncolat is.

Ö. folyói csekély kivétellel a folyamrendszerhez tartoznak s az Eufrát, Tigris és Eufrát szabályozása és hajózási célokra felhasználása közelebbről tervbe vétetett. Az Eufrát két forrásfolyamból származik, a Murát Szuból és a Kara Szuból. Előbbi a K-i, utóbbi a Ny-i Eufrát. Malatiától Gergerig áttöri a Taurust és ugy a vizeséseknek, mint a folyamtorkolódásoknak egész sorát létesíti. A Tigris, mely tulajdonképen Kurdisztánhoz tartozik, szintén két forrásból származik; a K-i a Van-tótól D-re ered, s a Ny-i Diarbekr-karja D-re Charputtól; az egyesült folyam a d-i Taurus láncolatát áttöri és Mosulnál kezdi meg középfutását. Az Arasz a két Eufrát között ered és hegyes fensíkon folyik tova K-i és DK-i irányban. A Kur forrása (most orosz területen) a Karsztól ÉK-re fekszik. Ezeken kivül még felemlítendő a Fekete-tengerbe ömlő Csarukh. A nagyobb tavak közül O.-ban ismeretes az 1600 m. magasan fekvő Van török, a Gok csáj orosz és az Urmia persa területen. Ö. gazdag ásványkincsekben. Hiresek a gümüskháni bányák, melyekben ezüst, ólom, vas, arzenik, réz, timsó és kősó fordul elő. Igen bőtermőek a petroleumforrások, Tiflisztől K-re, főleg Bakunál.

Éghajlat. Ö. három éghajlatvidékre osztható: az esővidékre, alsó tropikus klimával, a változó csapadékok és az örökös hó vidékére. Az első magában foglalja a Kur-völgyet Tiflisztől a Kaspitengerig és a Felső-Tigris völgyvidékét; a második magába zárja a fensíkokat, a párkány-hegységeket és Ö. fensíkláncolatát körülbelül 4000 m. abszolut magasságig, mely igen sok fokozatot mutat föl. A fensíkokon igen változó az éghajlat; hosszu, kemény telek, rövid nyarak igen forró napokkal, de mindig hideg éjszakákkal. Az időjárási, változatok legnagyobbak az Eufrát forrásainál (34° C.), innen kezdve a Fekete-tenger felé mindinkább fogynak (18°-ig) s igy tovább a Kaspitenger és DNy-felé. Az Ö.-i éghajlatnak jellemző vonása a különböző hőmérsékek nedves légrétegeinek éles ellentéteiben és ezek gyakori kiegyenlítésében: heves lerakódások (hózivatar télen, eső és jégzivatar nyáron), áll. Nyáron a légsúlymérőminimum miatt É-i szelek fordulnak elő D-i és belső Ázsiában, télen pedig K-i és az ÉK-i szelek az uralkodók, mert ezen időszakban a magasabb légnyomás É-on van. Az évi középhőmérsékletek és az évi középvégletek következők: Trapezunt 15,5° (30° és -3°), Tiflisz 13° (38 és -12°), alexandropol 5°, Erivan 11°, Ararat (tetőn) 0° C. alatt. A csapadékos napok száma 80-120.

Növény- és állatvilág. Az örmény felföldön a rövid tartamu nyár miatt nincsenek erdőségek, de vannak az alpesi flórához közel álló növények. Összefüggő erdőállomány csupán a szélső párkányhegységekben fordul elő. 1500 méterig örökzöld cserjékből, tölgyekből (Quercus pubescens), gyertyánfákból (Carpinus orientalis) és mogyorófákból (Corylus)öv emelkedik ki, melyekhez naposabb részeken a valódi babér társul. Itt nő az alpesi rózsa, az azalea és a borostyánmeggy is. Magasabban 2000 m.-ig lomberdők kezdődnek tölgyekből, bükkből, juharból, éger- és hársfákból, vegyítve keleti fenyővel (Pinus orientalis), gesztenye-, gyümölcs- és nyárfákkal. Imit-amott átalakul alomberdő a havasi cserjék és harasztok vidékévé. Figyelemre méltók a rovarport szolgáltató Pyrethrum-fajok. A fahatár 2300-2800 m. között ingadozik. Az Araraton az utolsó nyírcsoportok 2800 méterig terülnek, ezeken felül csak cserjék, Juniperus és Cotoneaster. 2000 méteren felül kezdődik az alpesi rózsa vidéke (Rhododendron caucasicum). A dús öntözés és a kontinentális melegség miatt akulturnövények gyorsan érnek. A gabonatermelés a Van-tóhoz közeli vidékeken már kezdetét veszi, az erzarumi fensíkon pedig eedményesek a búzaaratások. Az Urmia-tónál levő fensíkon termelik a gyapjut, sőt a rizst is, majd a lent, kendert és dohányt. A kajszibaracknak (Prunus armeniaca) meg éppen Ö. az eredeti hazája. Védettebb helyeken a füge, mandola és gránátalma is megterem, a Van-tó partjain pedig mintegy 1800. magasságig a szőllőt is művelik. Ö. állatvilága a palearktikus csoporthoz tartozik, még pedig az európai alosztályhoz. A négylábuak közül nagy számmal találhatók még medvék, hiuzok, vándoregerek, rókák, borzok és farkasok, melyek mindinkább kiirtanak. A madarak közül leginkább a vizi madarak ismeretesek. Gyakori madarak különösen a rózsaszinü seregélyek, melyek leginkább a sáskákat pusztítják s főleg az Ararat vidékén tanyáznak. A csigák között igen sajtáságos fajok találhatók. Az örmény havasi tavak állatvilága, különösen a Gok csáj-tónál az alsóbbrendü állatokban igen gazdag.

Lakosság. Számukat biztosan megállapítani nem lehet. A statisztikai feljegyzések e tekintetben annyira ellentmondók, hogy mig p. a londoni Echo címü lap csak a törökországi örmények számát 1 millió 150 ezerre teszi, addig a szentpétervári Szvjet címü orosz hetilap 2 és félmillióban állapítja meg a törökországi örmények számát. Az oroszországi örmények számát 1 millióra, a persa örmények számát 50 ezerre, a magyarországi, ausztriai, bulgáriai és romániai örmények számát 25 ezerre, a föld többi részein elszórva levő örmények számát pedig mintegy 30 ezerre jegyezve fel, különböző statisztikai adatok alapján a világon levő örmények számát mintegy 3-4 millióban lehet megállapítani. A magyarországi örmények számát mintegy tizezerre becsülik.

A klasszikus ókorban megkülönböztették a nagyobbrészt önálló Nagy-Ö.-ot (Armenia major), az ország K-i felét, mely K-en Mediát, D-en Mezopotámiát és Assziriát határolta, és a római Kis-Ö.-ot (Armenia minor), mely az Eufráttól Ny-ra a kisebb részt határolta. Jelenleg Ö. a fent említett hatalmak között van felosztva. Török-Ö. magában foglalja a régi Kis-Ö.-on kivül Nagy-Ö.Ny-i fő részét, még pedig a vani, bitliszi és erzerumi vilajetekkel és az 1891-iki beosztás szerint a diarbekri és charputi vilajetekkel is. fővárosok itt: Erzerum, Van, Bitlisz, Mus stb. Orosz-Ö. (előbb a persák birtokában) magában foglalja Nagy-Ö. ÉK-i részét a Kur és Arasz folyóktól körülzárva. Magába foglalja továbbá a mai Erivan és Jeliszavetpol kormányzóságokat, a Karsz vidékét és a tifliszi kormányzóság részeit. Nevezetesebb városok: Tiflisz, Karsz és Erivan, azonkivül Alexandropol, Jeliszavetpol, Nahicsevan, Susza stb. Az ország ezen részében van a három nagy hirü klastrom: ecsmiadzini, az örmény patriárka székhelye, haghpádi és szanahini. Persa-Ö.-hoz a régi Nagy-Ö. DK-i sarka tartozik, mely az aserbájdsáni tartományon terül el.

Története. Az örmények Az örmények magukat hájknak (urak) nevezték s innen az országot Hájászdánnak hivták. A bibliában Ö. Thorgamának hivatik, azon alapon, hogy Noé Jáfet nevü fiának unokája Thorgom volt; kitől Hájk származik. Hájk uralkodásával (Kr. e. 2350) megalapítója lőn a róla nevezett uralkodóháznak. Hatodik utóda (Kr. e. 1300) Arám volt, ki a keletről és délről ellene nyomuló népeket legyőzte. Vitézsége miatt a görögök Armenosnak, az országot pedig Arméniának nevezték el. Ennek fia és utóda volt Szép Árá, kitől az Ararat vette nevét (Kr. e. 1200). Ennek unokájával kihalt Hájknak közvetlen férfiága s az oldalrokonok vették kezükbe az uralmat, kik közül nevezetes volt I. Tigrán (örm. Digrán 580-535), ki az ország határait kiterjeszté, városokat alapított s nagyszerü épületeket építtetett. Ez uralkodóháznak legutolsó sarja Váhe (örm. Váhák?n) volt, ki azonban életét vesztette a Nagy Sándor elleni harcokban. Nagy Sándor Ö.-ot 330. makedoniai tartománnyá tette s igy véget vetett a csaknem 18 századig tartott Hájk uralkodóháznak. Ezen időtől kezdve aztán Ö.-ot helytartók kormányoztak. Nagy Antonius két helytartót nevezett ki: Artaxiast (Artaszesz) Nagy-Ö. és Zadriadrest, Kis-Ö. részére. Az előbbi építette Artaxatát, Nagy-Ö. fővárosát. Mind a két helytartó királyi címet vett fel. Fiaik azonban rövid ideig uralkodtak. Ezen időszak 180 évig tartott, mignem Nagy Arsak (Arszákesz) parthus király meghódította a birodalmat. Ezzel új korszak, a II. uralkodóház, az u. n. Arságumi (örm. Ársácida, Kr. e. 146-tól Kr. u. 428-ig) vette kezdetét. Nagy Arsak (I. Mitridates) azonban öccsét, Vágárságot (örm. Válárszák, Kr. e. 146-124) tette királlyá. Őt követte az uralkodásban fia Arsak, ezt pedig ennek legidősebb fia: Árdásesz (Artaxerxes, Kr.e. 111-86), ki Artaxat, Nagy-Ö. fővárosát építteté; ezenkivül meghódította Kis-Ázsiát s magát a parthusoktól függetlenítette. Fia, Tigrán (örm. Digrán, Kr. e. 86-53) felvevén a szeleukus koronát (Assziria, Babilonia, Palesztina stb.), Ázsiának legnagyobb koronás királya lett. Legyőzte Parthiát, meghódította Kilikiát, Kappadóciát és Galácia egy részét. De Tigranocertánál (örm. Digranagertnél) Lucullustól (Kr. e 69) legyőzetett s a Pompejusszal kötött békeegyezség folytán lemondott Ö.-on kivül birt tartományairól. Fia, Ártávászdesz (örm. Árdávázt) Antoniustól elfogatott, majd Kleopatrától megöletett, mi által Ö. római tartománnyá lett. Ettől fogva majdnem két századon át Ö. játékszerül szolgált a rómaiak és parthusok kezében. Ebben az időközben - miután az eredeti Ö.-ban trónörökösödési viszályok dúltak (Kr. e. 33-tól Kr. u. 55-ig) - néhány országnagy Mezopotámiába ment s ott az örmények u. n. folyamközi fejedelemségét alapítá. Az egymásután itt következő királyok valának Ábgár, Ánánum, Szánadrug és Eruánt, ki után Szánadrugnak a persa udvarban nevelt fia Artasesz persa segéllyel a birodalmat ismét elfoglalta, de nemsokára alávetette magát Trajan, császárnak, ki őt nagy hadseregével fenyegette. Őt követte egymásután három fia, majd Valars nevü unokája, kinek fia I. Khoszrov (Kr. u. 217-239) volt, ki a persákat Ö.-ból kiűzte, de egy merényletnek áldozatul esvén, az ország persa tartomány lett (239). Fia, a Rómából hazatért Tiridát (örm. D?rtád, 284-337), több győzemes csata után az országot lecsendesítette s rendbe hozta. Fiának, Khoszrovnak uralma alatt azonban a persák ismét betörtek az országba s Diránt (345-355) legyőzték. Később Vágesz segélyével kiűzettek a persák, de ennek az lett a következménye, hogy Ö. a görögök és persák között felosztatott (384). Ezután Khoszrov fivére, Vramsapu (örm. Vrámsábuh, 391-414) csendes uralkodása alatt jobb napok kezdtek virradni Ö.-ra. De ez nem sokáig tartott, mert az örmények már fiának, Árdásesznek uralmát nem szerették s uralkodóul persa helytartót kértek V?rámtól. V?rám nekik Viehmihersábuhot adá, amivel aztán az Áságuni uralkodóház Kr. u. 428. véget is ért. A helytartók korában az uratlan Ö. a nyomoruság szinhelye lett. V?ram utóda Házgierd, majd Sábuh helytartósága alatt oly tűrhetetlen állapotok keletkeztek, hogy az örmények kénytelenek voltak fegyvert ragadni s Mámigoni Vártán vezetése alatt önfeláldozó harcot (az u. n. Vártán-féle háborut) vívták meg s Mámigoni Vártán fiának, Mámigoni Váhánnak vezetése alatt is annyira vitézül harcoltak, hogy a persákat legyőzték. De e győzelem örömét nem sokáig élvezhették az örmények. A szasszanidák, az arabok, majd a görögök vették át az uralmat. De jobb napokat ismét csak akkor kezdtek élni az örmények, mikor a bagratida Asod, a visszamaradt örmény nagyok egyike vette kezébe az uralmat.

Bagratida (örm. Pakraduni) uralkodóház. I. Ásod, ezen uralkodóház megalapítója (859-1079) a kormányzást annyi mérséklettel és eszességgel vitte, hogy a bagdadi khalifa a fejedelmek fejedelmének címével tüntette ki; 885. magát királyul ki is kiáltatta, sőt a konstantinápolyi császár is ilyenül elismerte. Országa azonban jelentéktelen volt. Kis-Ö. ezentul különválasztva maradt bizánci fenhatóság alatt, Nagy-Ö.-ban pedig belső harcok dúltak, melyet sem Sz?mpád utóda (892-914), sem ennek fia, II. Ásod (915-977) nem tudtak kellően lecsillapítani. II. Sz?mpád János volt az uralkodó, ki kormányzását az Ö.-ot felforgató tatárokkal folytatott harcban tölté. Utóda, II. Kákig király (1040-45). haderejét szintén a tatárok s az Ánit ostromló görögök ellen fordítá, oly sikerrel, hogy IX. Konstantin Monomachost két ízben is megverte. Konstantin azonban látva azt, hogy fegyveres erővel nem ér célt, cselhez folyamadott, s Kákig ellenségeivel kezet fogva, őt Konstantinápolyba vitette, majd Kizisztra várában megfojtatta, miáltal 1079. a bagratida uralkodóház kihalt.

Rupieniták (örm. Rubiéniáankh) uralkodóház. Az örmények e negyedik uralkodóháza (1080-1393) már nem Ö.-ban, hanem az ennek Ny-i oldalán fekvő kicsiny és hegyes Kilikiában kezdte meg uralkodását. Rubien, Kákig rokona, a görögöket elűzte innen s megalapította a róla elnevezett uralkodóházat. I. Konstantin (1095-1100) az ország határát kiterjesztette s a kereszteseket segítette. I. Thoros (1100-23) a berontó persákon győzedelmeskedett. Leo (1123-41) legyőzte a görögöket. Fia II. Thoros (1144-68), majd 1168. kiskoru gyermekeinek gyámja Bál János lépett a trónra, de M?lieh, Thoros fivére, őt Kilikiából 1169. kiűzé. A görögök ellen néhány évig folytatott győzelmes ütközet után, M?lieh Sziszben (1174) megöletett. Halála után unokatestvére, a csendes kormányzásu s később zárdába vonuló II. Rubien (1174-85) lett a trónutód. Őt követte fivére II. Leo (örm. Levon 1186-1219), ki vitézségre nézve nemcsak elődeit felülmulta, de bölcseségével hazájának fényt is szerzett. Miután az ikoniumi (most Konieh) szultánt megverte, Kelemen pápa és I. Frigyes felszólítása folytán a kereszteseknek nyujtott segélyt, miért is megigértetett, hogy királlyá fog megkoronáztatni. III. Coelestin pápa a császár beleegyezésével Leónak a minzi érsek által koronát is küldött s ezzel Tarsusban (1198) megkoronáztatott. Erre székét Sisbe tette át. 1219. meghalt s a trónt Zábel leányára hagyta, ki I. Hiéthummal házasságra lépett, miáltal I. Hiéthum a trónra lépve (1226-70), helyes intézkedéseivel II. Leónak méltó utóda lett. Őt fia, a jótékonyságáról és buzgalmáról emlékezetes III. Leo (megh. 1284.) követte; utódául Hiéthum fiát nevezte ki. A Leo után következett néhány király idejében (1289-1307) az ország ismét rendetlenségeknek lett szinhelye a belső zavarok és trünörökösödési villongások miatt. S habár osin (1308-20) uralma alatta rend helyre kezdett állani, a tiz éves V. Leo (1320-42) idejében a nyomorteljes harcok lángja ismét felgyuladt, mert Kilikia testén már nemcsak a tatárok, de az egyiptomiak is halálos sebet ütöttek. Leo halála után III. Konstantint 1345. válsztották meg királynak, kit rendetlen viselete miatt a hadsereg megölt. Hasonló vége lett fivérének, Guido kormányzásának is (1344). Guido utóda, IV. Konstantin alatt a belső nyugalom megzavarásának fő okai megszüntek ugyan, de csak ideiglenesen. IV. Konstantin halála után a viszálykodó fejedelmek törekvése már nem képes Ö.-nak uralkodót adni, miért is V. Orbán pápa felhivására Luszignán (VI. Leo, 1365-1393) választott meg királynak. De Kilikia hatalma már végkép meg volt törve. A vérengző ellenségek előtt nyitva állott országban már kegyetlen volt a mészárlás. Felégetett avagy feldúlt falvak és városok romjain az utolsó örmény király annál kevésbbé tarthatta fenn már uralmát, mert elfogatott (1375) s csak két év mulva Kasztiliai János király közbenjárására szabadult ki börtönéből (1382). A szerencsétlen király Jeruzsálemben, Rómában és Spanyolországban járta után Franciaországba ment. Innen ugy, mint Angliából, még egy utolsó kisérletet tett, hogy országának segélyt nyujtson, de haszntalanul. 1393. nov. 22. hunyt el Párisban és St. Denisben van eltemetve. Kis-Örményország ily módon 1375. Saban egyiptomi szultán hatalmába került, aki azt mint tartományt helytartókra bizta, akik Sisben székeltek. 1403. turkomen törzsek törtek be az országba, mely fölött (1468 óta) a Kara Koinlu (Fekete ürü), majd az Ak Koinlu (Fehér ürü) dinasztiája uralkodott. A turkomen uralom bukása után a persák ragadták magukhoz a hatalmat, akiket a XVI. sz. elején a törökök váltottak fel. L. Örmény kérdés.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is