Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Országbiró... ----

Magyar Magyar Német Német
Országbiró... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Országbiró

(judex curiae regiae), a nádor után következő nagybirája volt az országnak és aki mint ilyen, hiteles pecsét alatt birói parancsokat bocsáthatott ki, bizonyításokat, megbizásokat a hiteles helyekhez adhatott. Eredetében Szt. István alatt keletkező udvarbirói tisztségre (mások a vezérek korában fennálló főbirói hivatalra) vezetik vissza, melynek feladata volt az udvari népek fölött biráskodni. Majd emelkedik tekintélye és már a XIII. sz.-tól mint országos főbirói hatóság szerepel. I. Mátyás az állam birói intézményét rendezvén, 1486-iki dekretumában az O.-t második helyre, a nádor után sorozza; később a hétszemélyes tábla közbirája és a nádor akadályoztatása esetében elnöke (1723. XXIV. t.-c.), a királyi táblához pedig kinevezte az O.-i itélőmestert, az al-O.-t. Az 1608- k. e. III. t.-c. szerint az O. a nádor halála után egy év mulva a király helyett a nádorválasztó országgyülést összehivja, valamint még a főrendi táblának és a helytartó tanácsnak tagja és másodelnöke volt. Ma azonban az O. állásának közjogi jelentősége sokkal csekélyebb; az 18968. LIV. t.-c. értelmében az O. a Kuria semmítő osztályának elnöke volt, az 1881. LIX. t.-c. alapján a semmítőszék a legfőbb ítélőszékkel egyesíttetvén, a kir. Kuria elnöke lett. De az 1884. XXXVIII. t.-c. az O.-i állást elválasztotta a tényleges biráskodástól és ez időtől közjogi szereplése abban áll, hogy mint zászlós úr a főrendiháznak tagja és a király koronázása alkalmával a királyi pálcát viszi. V. ö. Frankl, A nádori és az O.-i hivatal.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is