Ossian

(gael Oisian ir Oissin vagy Oisein), kelta mondai hős és egy vitás költői ciklusnak szerzője. A hozzá fűződő mondák szerint kelta bárd (l. Bárdok), aki állítólag a Kr. u. III. sz.-banélt és fia volt Finghal (Fingal, l. o.) albai (felvidéki skót) királynak. Agg korában megvakult. Igy jelenik meg azokban a költeményekben, melyek nevéhez fűződnek, s melyeket legelébb Macpherson Jakab (l. o.) adott ki a XVIII. sz. 60-as éveiben angol fordításban. Először cikktöredékek jelentek meg, azután egy Fingal c. és egy Temora (Tighmor) c. költemény, melyekhez több-kevesebb kicsiny költemény csatlakozik. Az első hatás rendkivüli volt, a kontinens összes népei siettek lefordítani és élvezni e költeményeket, melyek a daliás XI. sz-ba és rég letünt országokba (Alba a piktek országa, Strathclyde, Bernicia és Galloway) vezették az olvasót. De mig a világirodalom legnagyobb szellemei elmerültek e költemények naiv költői szépségeiben, addig a költemények eredetisége kérdésében elkeseredett vita támadt, egyrészt az angolok és skótok, másrészt emezek és az irek között. E vita folyamában két szélsőség mellett, melyek közül az egyik a költeményeket tényleg O. műveinek és a III. sz. termékeinek, a másik viszont Macpherson hamisításának tekinti, mindig határozottabban lép előtérbe egy harmadik (közvetítő) álláspont, melynek lényeges állításai a következők: az O.-i költemények nyelvkincse a modern gael (szorosabban véve: középgael), csak imitt-amott keverve régi szólásokkal; a motivumok és a mondai anyag azonban egy olyan mondakörből valók, mely a legújabb időkig nagyon népszerü Iroroszágban, de eredetére nézve őskori forrásokra megy vissza (p. a Carthon-monda határozottan rokon a Rustem-mondával). Ezen mondakör központját alotja O. Ilyen nevü költő azonban ki nem mutatható. Az ir történeti dalok Skótországba is elterjedtek, ahol nyomukat a XVI. sz.-ig követhetjük. Már aránylag nagyon régen egyes mondai hősök ugy lépnek fel, mint a aját kalandjaikról szóló mondák szerzői; Skótországban ugy látszik a nép összes poétikus hagyományai lassankint mind O. alakja körül csoportosultak. Valószinü, hogy Macpherson, aki a gael nyelvet csak tanulta, egyes helyeket félreértett, de hogy azokat a gael szövegeket, melyeket a vita folyamában szakértőknek rendelkezésökre bocsátott, ő fordította volna vissza angolról, tisztára lehetetlen. Mert számos nem érdekelt felek (köztük Macdonald Péteré 1670 körül) tanubizonysága szól a mellett, hogy azir hősmondát feldolgozó költemények O. neve alatt léteztek, a nép ajkán éltek, sőt följegyzőkre is találtak, de a kéziratok különös véletlen folytán elvesztek és elkallódtak. Mig valamelyikök elő nem kerül, addig ez az O.-kérdés jelenlegi tudományos állása, mely két társával, a homerosi és a Nibelung-ének szerzőjére vonatkozó kérdéssel rendkivül hozzájárult a népköltészet tanulmányának és ezen tanulmány módszerének kifejtéséhez. Költői hatása O. énekeinek éppenséggel kiszámíthatatlan, a magyar irodalomban épp ugy (Arany hires költeménye: Jer Ossian, ködös, homályos énekeddel!), mint Európa összes kulturnépeinél.

Forrás: Pallas Nagylexikon