Oszkusok

(lat. osci, opsci, a görögöknél opikoi), egyike Itália legrégibb őslakóinak. Miként Közép- és Déli-Itália legtöbb, csaknem minden őslakója, azO. is az indogermánokhoz tartoztak. Eredetileg Beneventum és Cales környékén lakván, innen lassankint tovább terjeszkedtek. Elfoglalták egéz Campaniát, Apuliát és Szamniumot, de a szabinokban maguknál életrevalóbb fajjal találkoztak, meghódoltak nekik és beléjük olvadtak. Egyedül az aurunkok vagy ausonok tartották meg külön jellegüket Campania egyik részében. Megmaradt azonban ez a jelleg még két téren: a népnyelv és népköltés terén. Az oszkus nyelv, rokon lévén Itália többi ősnyelveivel, tehát a latinnal is, még a Kr. e. I. sz. közepén nagyban divatozott a campaniai falusi és vidéki népség körében. Hogy a nyelv alapjában véve hajlékony volt, mutatja szerepe a törvényhozási irodalomban (abellai felirat, Tabula Bantiana) és pénzeken. Volt külön oszkus irás is, egy tőből fakadó a latin és görög irással. Jobbról balra irták, hiányzott belőle az O betü, nemkülönben az összes lágy mássalhangzók az ey B kivételével. Vaskos szójátékaival és egészséges humorával viszont az alsóbb foku komédia terén tartotta fenn magát az oszkus nyelv és szellem, nagyban hozzájárult az u. n. atellánák kifejlődéséhez, sőt a képzőművészetben is érvényre jutott, bárha inkább trágár tárgyu termékek útján (tanuság erre a nápolyi titkos muzeum.) Utoljára az oszkus nyelv egyértelmü lett a népnyelvnek fogalmával, az irodalomban pedig oszkus annyi lett mint darabos, parasztos stb.

Forrás: Pallas Nagylexikon