Osztálytanítás

Az oszt.-rendszerű oktatásnak az a változata, amikor egy osztályban valamennyi tantárgyat ugyanaz a ped. tanítja. Az osztálytanítás a XIX. sz. első felében a középiskolákban is uralkodó volt. Eötvös J. 1848-ban kiadott rend.-e az osztálytanítást a gimnáziumokban fokozatosan megszüntette, és ott kialakult a szakrendszerű oktatás. ? Az osztálytanítás az alsófokú iskolákban sokáig ált.-an elterjedt volt; a XX. sz. közepétől elsősorban az általános iskola alsó tagozatában maradt meg, néhány évtizede itt is felbomlóban van. Az alsó tagozatos oktatásban kezdetben csak néhány tantárgy (ének, rajz, testnev.) esetében merült fel a szakosodott rendszerű oktatás igénye. Később egyre inkább elterjedt az ún. tantárgycsoportos oktatás. Ennek megfelelően a tanítóképzésben ? az egyéni irányultságot is kielégítve ? speciális képzési irányok fejlődtek ki (szakkollégiumi rendszer); a képzési idő négy évre emelésével, pedig bevezetésre került a kötelezően választott egy ?műveltségi terület? tanítására való alaposabb felkészítés. Bár vitatható, hogy a tanító minden tárgyat egyformán magas színvonalon képes tanítani, az osztálytanítás a 6?9 éves gyermekek fejlődési sajátosságai miatt mégis előnyös. A gyermekek könnyebben tudnak alkalmazkodni az isk.-hoz és a követelményekhez, ha ezeket egyetlen személy képviseli, akihez érzelmileg kötődhetnek. A ped.-nak lehetősége van a tanulók sokoldalú megismerésére és fejlődésük átgondolt irányítására. További előny, hogy a tantárgyi koncentráció és integráció egyébként nehezen megoldható problémája az osztálytanítás esetében sem okoz gondot. A tanítónak a követelmények, a tanítási stratégiák, az értékelés stb. változatosságával, kombinációival törekedni kell a szakrendszerű oktatás előkészítésére.

Forrás: Lappints Árpád