(oxygen), nem fémes elem, amely vegyületeiben mindig mint
két vegyértékü negativ gyök szerepel; kémiai jele O., atomsúlya 15,96. Az O.-t
Priestley fedezte fel a merkurioxidnak hevítése révén 1774 aug. 1. és ugyanezen
évben Scheele is, a nélkül, hogy Priestley felfedezéséről tudott volna; még ez
előtt Hales (1727) és Bayen (17714) is előállították az O.-t, de ennek
lényegéről, sajátosságáról azonban sejtelmük sem volt. Az elemet Priestley a
flogiszton-teoriának megfelelően «deflogisztizált» levegőnek nevezte el; az O.
elnevezést Lavoisiertől kapta, ki azt hitte, hogy ez az elem minden savnak
közös alkotó része. Az O. valamennyi eddig ismert elemi test között a
legnagyobb mennyiségben található és a legelterjedtebb; előfordul szabd
állapotban a levegőben, amelynek kerek számban 1/5 részét
teszi; ezenkivül alkotó része a viznek, amelyben 88,8% O. van, számos
ásványnak, kőzetnek, továbbá az állati és a növényi organizmusnak. Előállítható
merkurioxidból, miként azt Priestley tette, ugy hogy azt retortában magas
hőmérséklete hevítjük, amikor a merkurioxid kénesőre és O.-re szétbomlik.
Laboratoriumokban azonban ugy kapják, hogy megolvasztott káliumklorátot
retortában hevítenek; végelemzetben e vegyület a hevítéskor káliumkloridra és
O.-re bomlik szét. Célszerü a káliumklorátot félannyi porrá tört barnakővel
elegyíteni; ebből a keverékből az O. igen egyenletes áramban és nem nagyon
magas hőmérsékleten fejlődik ki. Az O.-gáz viz v. kéneső felett fogható fel, de
megtölthető vele valamely edény ugy is, ha a gázt az edény fenekére vezetjük,
melyből lassanként maga előtt kiűzi a levegőt. Készíthető azonban még
káliumnitrátnak (salétrom) vagy a barnakőnek erős izzítása révén; továbbá uy
is, hogy barnakő v. káliumbikromát és koncentrált kénsav keverékét melegítik. A
gyári célokra szükséges O.-t nagyban igen sokféle módon állítják elő,
leggyakrabban közvetett úton a levegőből. Igy Bousignault-Brin eljárása
szerint: báriumoxidot előbb levegőáramban hevítenek, amikor e vegyület O.-nel
egyesül és báriumszuperoxiddá lesz; ez utóbbi levegőtől mentes térben izzítva
O.-re és báriumoxidra bomlik szét, amely az említett módon ismét
báriumszuperoxiddá alakítható át; v. pedig - és ez az eljárás a leggyakrabban
használatos - mangánhiperoxidot (barnakövet) nátriumhidroxiddal keverve
vasretortában 450-500°-ra hevítenek levegőáramban és az igy kapott
nátriummanganátot vizgőzzel bontják el, amikor a vegyület O. fejlődése közben
mangánhiperoxidra és nátriumhidroxidra bomlik szét, amelyekből a levegő
O.-jétől ismét nátriummanganát képződik. Az ilyen módon kapott gázt alkalmas
vaspalackokba komprimálva bocsátják a kereskedésbe. Nagysága szerint egy ilyen
vaspalackban 5-10 ezer liter tiszta O.-gáz van. Az O. szintelen gáz, amelynek
íze, szaga nincs; sűrüsége (ha a levegőé=1) 1,10563; 1 lit. O. súlya 0°-on és
760 mm. nyomás alatt 1,43028 g.; -140°-on 320 atmoszfera nyomással átlátszó
folyadékká megsűríthető. A folyós O. fajsúlya Olszewsky szerint -139,3°-on
0,8788, és forráspontja 740 mm. nyomás alatt -181,5°; kritikus hőfoka -113° és
kritikus nyomása 50 atmoszfera. Vizben a nitrogénnél nagyobb mértékben oldódik:
Winkler Lajos meghatározásai szerint az O.-abszorpció koefficiense:
0°-on
|
0,04890
|
10 "
|
0,03802
|
20 "
|
0,03102
|
30 "
|
0,02608
|
40 "
|
0,02306
|
50 "
|
0,02090
|
60 "
|
0,01946
|
70 "
|
0,01833
|
80 "
|
0,01761
|
90 "
|
0,01723
|
100 "
|
0,01700
|
A fémek közül megolvadt állapotban különösen az ezüst
abszorbeál nagyobb mennyiségü O.-t (20 térfogatot), mely a kihűléskor
freccsenés közben távozik el belőle. Kémiai sajátságai közül legfontosabb az,
hogy a fluor kivételével valamennyi elemmel egyesül, némelyekkel (az erélyes
pozitiv elemekkel) már a szoba hőmérsékletén, másokkal magasabb hőfokon, az u.
n. nemes fémekkel pedig közvetett uton. Ezt a kémiai folyamatot oxidációnak, a
keletkezett vegyületeket pedig oxidoknak nevezik (l. o.), amelyeknek száma igen
nagy. A testek igen sok esetben tűztünemények között egyesülnek az O.-nek; az
ilyen testeket gyúlékony (éghető) testeknek, a kémiai folyamatot pedig égésnek
(l. o.) hivják.
Az O. igen fontos szerepet játszik az állatok légcseréjében;
a tüdővel lélekző állatok az életük fentartásához mulhatatlanul szükséges O.-t
a levegőből, a kopoltyuval lélekzők pedig a vizben oldva levő O.-t veszik fel.
A tiszta O.-gáz legkönnyebben arról ismerhető fel, hogy benne az égő testek
nagy eréllyel folytatják égésüket; igy p. az izzó gyujtószál O.-gázban lángra
lobban. Gázkeverékekben az O. jelenlétét káliumhidroxiddal elegyített
pirogallol vagy pedig redukált indigókarmin-oldattal mutathatjuk ki; az
előbbeni folyadék barnafekete, utóbbi pedig kék szinü lesz, ha O.-tartalmu
gázzal összerázzuk. Az O. mennyiségének meghatározása gázkeverékekben
eudiometrikus úton, a hidrogénnel redukálható oxidokban pedig a keletkező viz súlyából
történik. A tiszta O.-t az orvosi gyakorlatban belehelésekre (asztmatikus
bajokban) s a laboratoriumokban főleg széntartalmu vegyületek mennyiségi
analizisénél használják; az iparban igen magas hőmérsékletü lángok (durranó
levegő lángja) és az u. n. Drummond-féle fény előállítására alkalmazzák.
Forrás: Pallas Nagylexikon