Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Pálffy... ----

Magyar Magyar Német Német
Pálffy... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Pálffy

híres emberek

1. Albert, regényiró és lapszerkesztő, szül. Gyulán (Békés) 1820 ápr. 20. Debrecenben, Nagybányán és Aradon végezte a középiskolát. 1837. kispap lett a szatmárvármegyei szemináriumban és ott bevégezte a bölcsészeti, majd a hittani tanfolyamot is egészen az utolsó évig, de nem érezvén hivatást az egyházi pályára, közvetlenül a felszentelés előtt kilépett. Ekkor a nagyváradi jogakadémiára ment, ahol félév alatt letette a vizsgálatokat; egy évi joggyakornokság után 1842 aug. Pestre jött jurátusnak és ott Lányi szeptemvir oldala mellett esküdt fel, s bár a következő évben letette az ügyvédi cenzurát és megkapta diplomáját, soha hasznát nem vette, életében egy pert sem vitt, de nem is keresett, mert kizárólag az irodalommal foglalkozott. A francia szépirodalom foglalkozott. A francia szépirodalom hatása alatt kezdte irói pályáját. 1843-ban néhány novellája jelent meg a lapokban, de még kevés figyelemben részesült. Petőfivel, ki 1844. települt Pestre, szoros barátságot kötött és életsorsuk, gondolkodásmódjuk hasonlósága táplálta barátságukat; mindvégig hatással is voltak egymásra. Benne volt a «Tizek» társaságában is. Magyar millionaire c. franciás modoru kis regényét (Pest 1846) sem a közönség, sem a kritika nem fogadta valami kedvezően. 1846-ban új két kötetes regényt irt a Hóravilágból, Fekete könyv címen (2 köt., Pest 1847), melyet már elég jól fogadtak. 1847. a Csengeryék Pesti Hirlapjában az újdonságokat irta, kitünő elmésséggel, könnyedén és érdekesen; egyike volt azoknak az iróknak, kik a hirlapok stiljében a sallangos retorika helyébe az egyszerübb ízlést honosították meg. 1848. a Márczius Tizenötödike címó hirlapot alapította, mely eleinte Pesten a legszélsőbb forradalmi irány organuma volt a szabadságharc végéig, s kiméletlen szókimondásával amily sok ellenséget szerzett, éppen oly félelmes is volt. Pestre visszaköltözve, 1849 jul. igen heves támadást intézett Szemere ellen, ki a lapot lefoglalta. A kormányt P. is követte Szegedre és Aradra. Ott volt a temesvári csata szinhelyén is, de betegen, kocsiról nézte a szerencsétlen ütközetet. Két társával együtt aug. 13. Biharba talált utat, s Belényes vidékén, Dobsa Lajos irónk atyjának birtokán húzódott meg. Az októberi vérnapok idejében Arad vármegyébe ment át Szintye faluba, hol anyai nagybátyja Nyéky Alajos ispán volt István főherceg kisjenői uradalmában. Itt töltött négy évet teljes biztosságban, s noha kiléte később köztudomásu lett, a Bach-korszak hivatalnokai sem akartak róla hivatalos tudomást venni. 1853 febr. 2. Pestre ment, ahol csakhamar hadi törvényszék eél állították és letartóztatták; 5 hónapig volt fogva az Újépületben, de elitélni nem lehetett, mert már ki volt adva a rendelet, hogy 1849-iki dolgokért új politikai pöröket ne kezdjenek. Tehát csak internálták Budweisba, Csehországba, hol két évig és néhány hónapig lakott, a polgárság nagy rokonszenvvel s a bürokrácia is rendkivüli előzékenységgel volt iránta. Itt meg is nősült, feleségül véve Neveklowsky Fannit, egy odavaló patricius-család leányát, aki 1886 okt. 20-án halt meg, miután már előbb két virágzó gyermekét, egyenkint 18 éves korában elveszítette. Megszabadulása után Pestre tért vissza s itt az irodalommal és hirlapirással foglalkozott. Általán P. a régibb publicista-gárdának igen kiváló tagja volt, ki több száz vezércikkében nagy hatással volt kora közvéleményére. De irói pályájának ez újabb szakában még nevezetesebb volt szépirodalmi munkássága. Miután a forradalom előtt irt novelláinak javát 1850-ben Egy földönfutó hátrahagyott novellái kissé cifra cím alatt mások kiadták volt (2 kötet), sok újabb elbeszélést (mintegy 80-at) irt a lapok számára, melyek hozzáfordultak; ezek maig is összegyüjtetlenek, köztük az Egy báróné legjobb novelláinak egyike. Két regénye: A fejedelem keresztleánya (1847) Erdély történetéből és Atyai ház a jelenkori társadalomból, folytonos és nevezetes emelkedést mutat regényirói pályáján. A Kisfaludy-társaság 1864. tagjai közé sorozta, hol székét egy történeti novellával foglalta el. E társaság számára irta később két regényét, s annak kiadásában jelentek meg: Esztike kisasszony professzora (1884) és Egy mérnök regénye (2 kötet, 1885). Gyulai Pál ösztönzésére irt mgé több regényt is, melyek először a Budapesti Szemlében, majd önállóan is megjelentek, u. m.: Anya és grófné (1886); Ne hallja hirét az anyjának; Egy leány mint özvegyasszony; A Dabóczy-család; A régi Magyarország utolsó éveiből (1894). Művei közül A fejedelem keresztleánya, Az atyai ház, Egy kastély az erdőben és A báróné levelei az Olcsó Könyvtárban is megjelentek. Az akadémia 1884. tagjául választotta. Egyébként az utolsó években a legteljesebb visszavonultságban élt. V. ö. Vasárnapi Újság (1867, 25. sz.).

2. P. Elemér, főispán, szül. Aradon 1856. U. o. és Budapesten tanult. Mint katona a 61. gyalogezredben szolgált. 1879. Temes vármegyében tiszteletbeli aljegyző, 1880. árvaszéki ülnök, 1883. fehértemplomi szolgabiró, 1892. képviselő lett. 1895 dec. 29. Versec főispánjává nevezték ki.

3. P. János (tarcsafalvi), szül. 1804., meghalt 1856. Az 1848-iki országgyülésen a képviselőház alelnökévé választotta Almássy Pál mellé. Vay Miklós helyére őt nevezték ki Erdély teljhatalmu kormánybiztosává, de állását nem foglalta el s utóbb Beöthyt küldték oda. 1849 jan., midőn az országgyülés elhagyta Pestet, lemondott az alelnökségről. 1849 jun. 16. az országos törvényszék alelnökévé nevezték ki. Az 1848-49-iki országgyülés lefolyását megirta naplójában, melyet azonban történetiróink még nem használtak fel.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is