(ejtsd: pamersztn) Temple Henrik János, viscount, angol
államférfiu, szül. Broadslandban (Hampshire) 1784 okt. 24., megh. Brocket Hall
nevü mezei lakán 1865 okt. 18. A kisebb iskolákban Byron és Peel voltak társai,
egyetemi tanulmányait Edinburgh és Cambridge-ben végezte. 1806. kezdé
parlamenti pályáját és 1807. a Portland-kabinetben a tengerészeti hivatal
lordjává lett. Ebben az állásban tartott 1808 febr. 3. szűzbeszédjét, melyben
Kopenhága bombáztatásának szükségességét hangsúlyozta. 1809 okt. államtitkárrá
lett a hadügyminisztériumban, 1827. pedig tagja a Canning-kabinetnek. Midőn
Canning halála után (1828 máj.) Wellington lépett a kabinet élére, P. néhány
társával, nem értvén egyet a herceg szélső tory-elveivel, a kabinetből kilépett
és 1830-ig az ellenzék padjain ült. Az 1830. bekövetkezett miniszterválságkor
P. kapta a whig Grey-kabinetben a külügyi tárcát, és a következő 11 év folyamán
erős kézzel és nagy tűzzel irányozta Anglia külpolitikáját. Ő hozta létre az
1834 ápr. 22. aláirt négyes szövetséget Anglia, Franciaország, Spanyolország és
Portugália között; 1839. pedig Ausztriával és Törökországgal szövetkezett az
oroszok növekvő befolyása ellen, de másrészt Keleten Franciaország befolyását
is megingatta és a franciák segélyében bizó Mehemed Ali egyiptomi alkirály
hódításainak véget vetett. Franciaország egy pillanatig háborut tervezett, de Thiers
utóda, Guizot megnyugodott a diplomáciai vereségben (1840). Midőn 1841 aug. a
Melburne-kabinet a parlamentben verséget szenvedett, P. is megvált tárcájától
és az ellenzék vezéreként működött egészen 1846-ig, amidőn (jul. 3.) a
Russel-kabinetben kapta a külügyi tárcát. Most is a szokott lendülettel és
harci kedvvel vezette Anglia külügyét és nagy érdemeket szerzett azon európai
népek körül, akik a reakció igája alatt görnyedtek és 1848-49. láncaikat
lerázni iparkodtak. Pártfogásába vette nevezetesen a nápolyi, a szárd,
sziciliai és a magyar felkelőket és a magyar szabadságharc leveretése után
hathatósan támogatta a Törökország földjére menekült honvédeket Ausztria és
Oroszország üldözése ellen. A kontinensen diadalmaskodó reakcióval szemben
Nagy-Britannia elvégre nemcsak ellentétes, hanem elszigetelt helyzetbe jutott
és midőn P. a schleswig-holsteini kérdésben Dániának fogta pártját,
Poroszország is csatlakozott ellenségeinek: Franciaország, Spanyolország,
Ausztria és Oroszországnak táborába. Az 1851. év meghozta a válságot. Midőn P.
a királyné és a kabinet utdta nélkül Napoleont, a dec. 2-iki államcsiny hősét,
elnöki minőségében elismerte: ezzel oly vihart támsztott maga ellen, mely elől
menekülnie kellett. Dec. 22. beadta lemondását. Azonban bukásának érzete nem
engedte nyugodni és már 1852 febr. 20. sikerült neki volt társaival, a
Russell-kabinetet leszavaztatni. Miniszteri tárcához azonban csak az év végén
(dec. 28.) jutott, amidőn az Aberdeen-kabinetben a belügyi tárcát kapta. Ebben
az állásban nagy érdemeket szerzett különösen London város egészségügyi
viszonyainak javítása körül. A krimi háboru kitörése magával ragadta ugyan az
Aberdeen-kabinetet, de nem P.-t, aki az új harcias minisztérium elnöke lett és
a háborut szerencsésen befejezte. Az 1857-58. előindiai (sepoys-) felkeléssel
szemben szintén nagy erélyt tanusított. Mind a mellett P. 1858 febr. 20.
másodízben is megbukott. III. Napoleon császár kivánságára ugyanis az Angliába
menekült politikai merénylők kiadására kötelezte magát, amiért a parlament,
mely ebben szolgalelküséget látott, őt leszavazta. P. erre leköszönt és
Compiegnebe utazott, ahol III. Napoleon kitüntetéssel fogadta, ami azonban neki
az angol nép szemeiben többet ártott, mintsem használt. Az 1859. évi
frrancia-szárd-osztrák háboru küszöbén P., mint az ellenzék lelke, erősen
Ausztria ellen agitált és melegen karolta fel III. Napoleon abbeli tervét, hogy
Kossuth Lajos által Magyarországban új felkelést támasszon. Mihelyt azonban a
Dergy-kabinetet megbuktatta és újra elnyerte a miniszterelnöki széket és
mihelyt a villafrancai fegyverszünetről értesült, magyar legióról mitsem akart
tudni, és még maga elé sem bocsátá többé Kossuthot. A 60-as években több
rokonszenvvel viseltetett a magyar emigránsok iránt és 1863-64. erélyesen
tiltakozott az oroszok embertelensége ellen a lengyel felkelőkkel szemben. Az
1864 óta megint felmerülő schleswig-holsteini kérdésben Dániának adott igazat.
Halálát Angliában ugyszólván pártkülönbség nélkül gyászolták és okt. 27. a
Westminster-apátságban rendezett temetése nemzeti jelleget öltött. Ir peersége
vele kihalt, amennyiben 1839. Cowper grófnővel kötött házassága gyermektelen
maradt.
Forrás: Pallas Nagylexikon