Palócok

az ország ÉK-i felföldjének négy vármegyéjében, a Mátra, Bükk és Karancs hegység É-i oldalain Heves, Borsod, Nógrád és Gömör bizonyos részeiben mintegy 50 községben vannak elterjedve. Származásuk bizonytalan. Klaproth Gyula szerint már 996. szerepeltek s a varégkorszak alatt orosz uralom alatt állottak, mit azon körülmény bizonyít, hogy Igor hadjáratát a P. ellen mint az orosz ősmondakör kiváló epizódját s az ó-skandináv nyelv egyik kódexét napjainkban is előadják a moszkvai egyetemen. A magyarok folyton a kabarok utódait keresték bennök s ez úton hitték az ormánysági, a göcseji nép rokonságát a P.-éval megállapítani. Azok nyomán, akik azt hitték, hogy a palóc elnevezés spoliator-t (zsákmányoló) jelentene, maga Hunfalvy Pál is csak beköltözött népnek tekintette, s azt hitte, hogy a palóc nép Magyarország mai területén az 1104-1141. évi időköz alatt Galicián keresztül özönlött be, és semmi szin alatt sem jelent meg Szent László uralkodásánál korábban. Ez a feltevés azonban a kritikát ki nem állja. Mint Pintér Sándor kimutatta, a palóc név (Neumann Károly és Hammer-Purgstall szerint) «síkon, gyepen lakó» népet jelentett s Vámbéry bebizonyította, hogy a palóc nemzet a törökkel genetikailag azonos törzs volt, amely részint a honfoglalás alatt, részint a honfoglalás befejezése után terjedt el, s erős falanxot alkotott a szláv nyelvet beszélő magyar alattvalók tulkapásai ellen. Azt, hogy a kunok és a P. rokon, illetőleg azonos nép voltak: Hunfalvy is elismeri, s hogy az előbbi török eredetü, kétségbe nem vonta, sőt Fejér György a P.-at a kunokkal teljesen egy népnek tekintette. Jóformán bizonyos, hogy a palóc nép még a pogány őskorban magyarosodott el, ha mindjárt eredetileg talán más ajku lett volna is. A palócság válfajait, a mai barkó (l. Barkók) és matyó népet nyilván a keresztény századokban a földes uraság: Albert és Mátyás nevei után különböztettek meg; Albert, másként Bertók, Bartok, Bartik, Bartek stb. most is család-név; valamint a Mattyók, Matyó és Matyi is. A palóc nevü községek helyneveiben megvannak a régi néptörzsek nevei közül a Nyék, Tarján, Kürt, Kara, Kaza, Megyer, Jenő nvek; az ősi tipus maradandó emlékeit őrzik a hegyek, folyók, dülők stb. elnevezései. Régen teljesen ős-magyar mintára építkeztek, ezt mutatják a ház alkotó részeinek elnevezései, mint: bálvány, ágas, szelemen, szarufa, boldoganya, szemöldökfa, vértelek, verepce stb., hasonlókép azok, amelyek a belső berendezést illetik: ház, pitar, kamra, siska, szap, szapallya, kürtő vagy szittató, búbos, cseresznyeg, előke stb.

A P. általában véve szegények s a műveltség igen alacsony fokán állanak, jóllehet azért jókedvüek, sőt elmések s rendes természetes észbeli tehetséggel vannak megáldva. A palóc rendszerető, tiszta, de hirtelen természetü, olykor haragos, duzzogó és ha sértik, verekedni is kész; de ha dolgát végzi, mindent jó megfontol s nem könnyen határoz; emberbecsülő, olykor büszke. A palóc az ingatlan birtokot mód nélkül szereti; összes gazdasága a kender s fő büszkesége a ló, amit magasztal a hóka lova, a csengős ürüje, génes lúdja, hullámzó vetése, alma- és diófája. Gazdasági eszközei s azok berendezése azonos a székelyekével s azok az elnevezések divatosak, amelyek ott, u. m.: eke, borona, szekér, kasza, kapa, gereblye, ásó, lapát stb. De nem csak a földközösség, hanem a házközösség is nagyban jellemzé őket. A család feje volt a «gazda» s a rokonságot mint «atyafi» tisztelte, az asszonynépet pedig «szüle», a gyerkeit «cseléd» elnevezéssel szólítja meg. A családok szerkezete «had»-akra oszlott. A menyecske az ura fiutestvérét rendesen «kisebbik urá»-nak szólította. A palóc testalkata, mint pásztor embereké, rendszerint erős, közepes nagyságu, homloka nyilt és magas, orra kissé hajlott, szemeinek metszete mandulaalaku, pofacsontjai kiállók, vállai szélesek, melle domboru. A nők nyulánk termetüek, de vékony idegzetüek. A férfi arckifejezése közömbös, nyakban olykor előre hajlott, paizsporcuk kiálló. A nők tekintete nyilt, bizalomgerjesztő, kifejezése szelides, naiv. Öregje ugy mint fiatalja tiszta és a ruházkodásban a nők a szépítőszerekben fényüzők. A ködmön- és cucajviselés kezd a divatból kimenni, sőt lassankint az abából varrt szűr is. Gömörben már régebben gubát viselnek, és pedig a Szárazvölgyön a guba fürtei simák, a Rima mellékén göndörek. A férfiak vállra leomló hosszu hajat viselnek, amely középen van ketté választva, hátul görbe csontfésü szorítja le, mig elül a füle fölött a leomló hajat kétfelé befonva lógatják. Bajusz, szakáll a régiek közt ritka volt, az öregek hajdan szálanként tépdesték ki arcukból a szőrt. A leányok varkocsba fonták a hajukat s elül «semerintés»-re fésülködtek. A süveg használata rég kiment a divatból; de megmaradt annyiban, hogy ma is kalappal együtt temetkeznek. A palóc ember a nyakravalóját nem az inge fölé köti, hanem a csupasz nyakára; inge rövid, olykor annyira kurta, hogy a nap - mint a tótnak - a hasát süti, de tüszőt azért nem hord. A palóc bármennyire szegény: zabkenyeret sehol sem eszik; de burgonyát, tököt, görhét, száraz gyümölcsöt és gombát igen. Szereti a levesféléket: a kiszi és cibere savanyuságokat, a tarkonyos levest; a sülteket különféle alakban s az édes tészták közül a gancát, csíkot, morványt, a fentőt vagy ferentőt, a bélést, a bodakot, mely utóbbi keletlen tésztából a hamuban sül meg. Az ételnemüek rendszerint tele vannak fűszerrel, virággal; szeretik a sáfrányt, a szerecsendióvirágot, a fahéjt, gyömbért, a különféle borsot és a rozmaringot és bazsalyikomot. A lakodalmakat közönségesen ősszel tartják, hanem előtt kendőt laknak, igy hivják a kézfogót. A régi harcias életkedvet fenntartotta a mulatságokban veló szilaj kedv, a duhajkodás, a lakodalmas nép menyasszony-táncát követő kirohanás; a nép azután elmegy a hajnalt járni; nyolc nap mulva a mulatság a «nagy-hérész»-szel ismételik. A születések alkalmával a «poszrik»-ot is víg mulatozással ülik meg, «garasos komák»-at fogadnak, a fekvő asszonyoknak pedig sorba küldözgetik a sok jó ételt, italt. Mikor valaki meghal, keservesen megsiratják, ruháit elégetik, a holttestet padmaly alá fektetik, s hogy könnyebben felejtsenek, rögöt dobnak a sírgödörbe. A gyászünnepeket is torral fejezik be. Régebben a babona, kuruzsolás tulságosan el volt terjedve s a bűbájosokban való hit nem volt kiirtható.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás

• Lakóház