Pamir

(Bam-i-Dumah, Csung-ling), átlag 4000 m. magas fensík K.-Ázsia magas hegységeinek Ny-i végében, az É. sz. 37 és 39°, a K. h. 70 és 76° közt. É-on az Alai- és Transzalai-hegység határolja, D-i részéből DK-felé a Tiensan, Karakorum és Himálaja és DNy-felé a Hindukus ágazik ki. K-i lejtője K-i Turkesztánba, a Ny-i pedig az Amu-darja völgyébe vezet le. A P. felülete nagyobbára kopár síkság, csak Ny-on szakadozott hegyes vidék; a hágók aránylag alacsonyak; a hóhatár 3900-5200 m. D-i részében nyáron át a kirgizek állataik számára jó legelőket találnak; egyébként szegényes alpi flóra takarja. A tél zord és borzasztó hózivatarok dúlnak. Legmagasabb pontja a Jasil-Kultól É-ra van, 5240 m. A P. vizválasztó az Amu-darja és Jarkand között. É-i része orosz birtok, Ny-i része Oroszországtól függ; K-i részét a khinaiak, a D-ire pedig afghánok és angolok táplálnak jogot. A legrégibb út Elő-Ázsiából Khinába a P.-on vezetett keresztül. Az első újabbkori utazó, aki a P.-ra feljutott, 1837. Wood John volt. Nagy jelentőségü e vidék ismeretére nézve a Forsyth Douglas vezérlete alatti, kasgari angol expedició (1873-74). Vele csaknem egyidejüleg jártak a P.-on Fedstendo (1868-1871), későbben Musketov (1877) és 1878-81. Subhan pundit. A karakirgizek leigázását célzó Szkobelev-féle expediciót 1876. Kosztenko és Lebedev, akik az Alai-fensíkot és a Mukszu felső völgyéb kutatták át és az első európaiak voltak, akik a Karakulnál, a khinaiak Sárkány-tavánál megfordultak. 1877 óta Regal több ízben megfordult a Ny-i részében. 1883. pedig egy orosz expedició a K-i rész orográfiáját hozta tisztába. 1878-1881. M. S. pundit Gilgit felől nyomult be az Amudarja felső völgyébe. 1891. nagy orosz katonai expedició nyomult föl a P.-ra, amely 1892. Janov ezredes vezérleta alatt ez útját újból megtette. V. ö. Geiger, Die Pamirgebiete (1887); Gresits M., A világ teteje (Losonci főgimn. progr. 1893-94).

Forrás: Pallas Nagylexikon