Pap

(lat. sacerdos, gör. presbyter), az isteni tisztelet és vallási szertartások végzésére felhatalmazott személy. Ős időkben a család- vagy törzsfő volt egyszersmind a pap is, később ezt a hivatalt a királysággal kötötték egybe. Athénben és Rómában, sőt másutt is a legfőbb pap királyi címet viselt, mig ellenben a Kelet zsarnoki államaiban a papi méltóságot csakhamar külön választották az uralkodóétól, s ott részint a választás vagy hivatás, részint az örökösödéssel járó magasabb műveltség és bölcseség egy kiváltságos, elzárkozott papi kaszt kialakulására vezetett. Egy az egyiptomiaknál, görögöknél és rómaiaknál a papok, mint kormánytanácsosok, nagy befolyással voltak az államügyekre is. Eredeti hivatásuk az volt, hogy titkos jelekből (orákulumok, madarak röpte, béljóslás) az istenek akaratát kifürkésszék, s a nemzeti vallásos szertartásokat (áldozatok, imák, körmenetek) vezessék. Mint másutt, ugy a zsidóknál is, a papoktól származott a vallásos törvényhozás, mely jobbára csak az áldozati szertartásokkal, az ünnepekkel, az evési és tisztálkodási szabályokkal foglalkozott, s ezekkel kezükbe adta a nép politikai és vallási vezetését mindaddig, mig ezt az irástudók magukhoz nem ragadták. A zsidó papság csak később fejlődött önálló kaszttá, melynek élén a főpap állt, s a templomi szolgákat, meg az áldozati szertartások teljesítését 24 papi osztály végezte, melyek mindegyikének megvolt a maga elüljárója, s mindegyik egy hétig állt szolgálatban. Jövedelmüket a tizedekből s áldozati zsengékből kapták; ruházatuk fehér kabát, tarkán himzett öv és fehér turbán, vagy bisszus-fejszalagok voltak.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás

• Klérus
• Egyházi rend