Papiu

Ilarian Sándor, román történész és politikus, szül. Bezdéden 1828., megh. Bukarestben 1879. Vásárhelyt végezte a gimnáziumot, a bölcsészetet Balázsfalván és Kolozsvárt. Ugyanitt végezte 1847-ben a jogot is. Mint joghallgató 1845-47. Zorile (Hajnal) c. lapot szerkesztett, mely erős tényezője volt az akkori román ifjuság nemzeti érzelmei fölélesztésének. 1848. fölvétette magát a marosvásárhelyi táblai irnokokközé, ahol ez időben már sok román ifju talált alkalmazást. A románság közt megindult politikai mozgalom még ez évben magával sodorta s az 1848 máj. 15-iki balázsfalvai gyülésnek rendező tagja, a békéltető bizottságnak pedig titkára és levéltárosa volt. A szabadságharc lezajlása után 1850. Bécsbe, majd Padovába ment jogi tanulmányai kiegészítése végett, hol doktori rangot nyert. 1856-ban Ghica fejedelem tanárnak hivta meg Jassyba, ahol a jogi fakultáson a büntető jogot és statisztikát, majd a római jogot és egyetemes történelmet adta elő. 1860. jogtanácsos, 1861. a Cogalniceanu-minisztériumban igazságügyi miniszter lett, amikor a szultán a II. osztályu Medsidie-renddel tüntett ki. Főbb művei: Isotira Dacie(ibreve) superioare (2 köt., Bécs 1851-52); Independin?a Transilvanie(ibreve) (Erdély önállósága, Nagy-Szeben 1860)- Via?a, operele si ideile lu(ibreve) Georgiu Sinca(ibreve) (Sincai György élete, munkái és eszméi, Bukarest, akadémiai székfoglaló 1868); Tesaur de monumente isorice (3 köt. u. o. 1862-65).

Forrás: Pallas Nagylexikon