Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Parádi Kálm... ----

Magyar Magyar Német Német
Parádi Kálm... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Parádi Kálmán

híres emberek

Parádi Kálmán, magyar zoologus és filozofiai iró, szül. Budapesten 1841 ápr. 25. Középiskolai tanulmányait Budapesten, Szegeden és Temesvárt végezte, ahol érettségi vizsgálatot tett. Vácon és Nyitrán teologiai, majd Budapesten filozofiai és pedagogiai tanulmányokkal foglalkozott, amelyeknek bevégzése s néhány docensi év eltelte után tanárvizsgálatot tett a budapesti egyetemen 1870. a filozofiából és az összes természetrajzokból. Majd Kolozsvárt foglalt el középiskolai rendes tanári állást s e közben 1870-72. a kolozsvári orvos-sebészeti tanintézetben tanult anatomiát és fiziologiát. A kolozsvári egyetem megnyiltával ezen hallgatott három éven keresztül (1872-75) természettudományi és orvosszaki előadásokat és gyakorlatilag foglalkozott természetrajzzal, szövettannal és összehasonlító anatomiával meg fiziologiával. Irodalmi munkásságának tanujelei számos értekezésen, birálaton és jelentésen kivül, amelyek főleg erdélyi folyóiratokban és napilapokban jelentek meg, a következő, önállóan is megjelent szakdolgozatai: Szövet- és fejlődéstani adatok a tömlőbelü örvényférgek köréből (1876); A burgonya leghatalmasabb két ellensége korunkban (1877); Kolozsvár környékén talált tömlőbelü örvényférgek (1881); Intracellularis emésztés (1882); A synbiosis növény- és állattani tekintetben (1884); Physiologiai lélektan (1887); Az átöröklés megalkalmazkodás lélektana (1896); a Fauna regni Hungariae részére megirta a hazai Turbellariákat. Irta és szerkesztette Az erdélyi ev. ref. egyházkerület fő-, közép- és elemi oskoláinak állapotrajzát. További tanügyi dolgozatai: A felügyelés, igazgatás és oktatás viszonyai az erdélyrészi ev. ref. egyházkerület tanintézeteiben 1896. Mint az erdélyrészi ev. ref. egyházkerületi igazgatótanácsnak tanügyi előadója, 1878-96-ig minden évben irt tanügyi jelentést az erdélyrészi ev. ref. egyházkerület összes kollegiumainak és népiskoláinak tanulmányi és statisztikai állapotairól. Ezek a jelentések az egyházkerületi közgyülés jegyzőkönyveiben és az erdélyi protestáns tanügyi folyóiratokban jelentek meg.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is