Parancs

cselekvésre való fölszólítás, melynek a fölszólító kötelező erőt tulajdonít. Ellentéte a tilalom. Az erkölcsi törvény, ha olykép fogjuk föl, hogy P.-ai és tilalmai minden más föltételtől függetlenek, kategorikus imperativusnak neveztetik (Kant). A vallás P.-ai (tiz parancsolat) isten akaratánál fogva kötelezők. A jogi és erkölcsi P. közt az a különbség, hogy amannak a teljesítésére kényszerítenek bennünket; viszont csak a külső cselekedet tartozik alája, mig az erkölcsi P. az akarathoz fordul és ennek teljesítése csak rajtunk fordul meg. A törvény P.-a valamely törvényhozó hatalom határozatán alapszik; az erkölcsi P. normativ erejü: az erkölcsi érzésen alapszik.

P. (eszt.), a hatalom kifejezése szavakban és taglejtésben. A régiek nagy súlyt fektettek a négy szólás- vagy igemód megkülönböztetésére. Ugyanazt a dolgot a görög négy módon fejezte ki mint mink, de más-más éles árnyalattal. Kifejezte mint P.-ot: megállj! de akkor a szónoktól is megkivánta, hogy ezt a P.-ot keményen, imponálólag tudja kiejteni. Finomabb fordulattal a görög a P.-ot óhajjá változtatta át: bár csak megállnál. De ennek az óhajtásnak is P.-szerü árnyalatot tudott adni. Mert más volt a parancs, más a kérés árnyalata az óhajtó igemódban. Harmadszor a P.-ot a jelentő módban nyugodtan is ejthette ki a görög szónok: Meg fogsz állni! Ez a tisztelettel vegyült P., mely kételkedik abban, hogy a megszólított saját esze folytán is szivesen fog engedni a figyelmeztetésnek és intésnek. A legudvariasabb, ugyszólván kételkedő módja a P.-nak: azt vélném, hogy megállj, amely árnyalatot a szónoknak és szinésznek különösen figyelembe kell vennie.

Forrás: Pallas Nagylexikon