parasztháborúk

A feudalizmus kizsákmányolt osztályának, a jobbágyoknak fegyveres felkelése a feudális földesurak, a feudális rendszer ellen. Ilyen parasztháborúk voltak népünk történelmében 1437-ben Erdélyben Budai Nagy Antal és 1514-ben fő erejével az Alföldön Dózsa György vezetésével. A Dózsaparasztháborút lényegében a második jobbágyság következtében megnövekedett feudális terhek váltották ki, s erre alkalmat a török támadás növekvő veszélye s az ellene hirdetett pápai keresztes hadjárat adott. Az ország vezetői és a nemesség nemhogy a meghirdetett cél szerint hadba vezették volna az igen nagy számban összegyűlt jobbágyokat, hanem minden lehetséges módon zaklatták őket, s nem gondoskodtak sem felszerelésükröl, sem ellátásukról. A parasztháború kirobbanásában jelentős szerepe volt a terjedő huszita ideológiának is. A parasztháborút, kezdeti sikerei után, a nemesség egyesült erői leverték. Hasonló sorsra jutott az 1524-1525. évi németországi parasztháború is, amelynek ideológiáját a reformáció népi irányzata szolgáltatta. A parasztháborúk bukása törvényszerű volt a jobbágyok szétszórtsága, szervezetlensége, valamint a kezdetleges állapotokat tükröző, múltba forduló céljaik irrealitása miatt: a parasztháborúk idején még nem érettek meg a feltételek a feudalizmus megdöntésére. Ezt a történelmi feladatot, erőteljesen támaszkodva a jobbágyparasztok mozgalmára, a polgári forradalom oldotta meg.

Szerkesztette: Lapoda Multimédia

Kapcsolódás

• feudalizmus
• felkelés
• Erdély
• második jobbágyság
• nemesség
• ideológia
• reformáció
• polgári forradalom