Párbér

(ágybér, karc, lélekpénz, lat. lecticale) lectica, metretatio), a r. kat. egyházban egyházközségi adó a lelkész ellátása céljából. A P. az eredetileg önkéntes egyházi adakozásokból (oblatio), jelesül az áldozási oblációkból fejlődött ki. A stóladíjtól, amelynek ugyanaz a rendeltetése, t. i. a lelkész illő ellátásának biztosítása, abban különbözik, hogy a P. a lelkészt minden különös ellenszolgáltatás nélkül illeti, mig a stóladíj bizonyos egyházi cselekmények, keresztelés, esketés, temetés stb., ellenszolgáltatásául követelhető. A pénzügyi jog fogalmait alkalmazva, a P. az egyenes adó, a stóladíj az illeték fogalmának felel meg. Egyházjogi igazolását a P. a szentirás ama szavaiban találja: Et dignus est operarius mercede sui. A P. kötelezettségének alapja a parokiális kötelék. Absztrakt mértéke a lelkész illő ellátása. Ahol tehát a lelkész más vagyonból illő jövedelmet húz, a hivek P.-szolgáltatásokra nem kötelezhetők. A parokiális köteléket a lakhely szabályozza. Erre vonatkozik a tétel: quidquid est in parochia, est etiam de parochia. A P., minthogy fizetésére csak parokiabeli tagok kötelesek, a P.-kötelezettség tehát bizonyos személyi minőséghez van kötve, személyi és nem dologi természetü s nem válik dologi teherré e szó magánjogi értelmében (Reallast) azáltal, hogy a kivetés nem személy, hanem vagyon szerint, házak vagy telkek után történik. A kivetési módozat a P. jogi természetét nem alterálja, minek az a gyakorlatilag fontos következménye van, hogy ha a telek, mely után a P. kivetve van, más vallásu birtokosra átmegy, az új birtokos a P.-t fizetni nem tartozik. A P.-nek a telek után történt kivetési módja mégis azt hozta magával, hogy P.-kötelezettek azok a róm. kat. hivek is, akik a parokia területén nem laknak ugyan, de ott ingatlannal birnak (az u. n. forenses). Az a kérdés különben: személyi v. dologi teher-e a P., vitás. A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztérium is ismételten arra az alapra helyezkedett, hogy az egyházi látogatás (canonica visitatio) az irányadó s a kérdést elvileg eldönteni nem lehet. Ha jelesül a canonica visitatio a P.-kötelezetteket fidelis (hivek) v. parochiani (parokiabeliek) kifejezéssel jelöli meg, a P.-kötelezettség személyes teher, birtokváltozás esetében tehát a P.-kötelezettség nem megy át az új birtokosra, ha az személyére nézve nem P.-kötelezett. Ellenkező esetben azonban s jelesül ha a P.-kötelezettekként a communitas (község) vagy a coloni vagy sessionalistae (telkes gazdák) szerepelnek, a P. dologi teher, mely az új, habár más valláshoz tartozó birtokosra is átmegy. A protestánsok ezt a felfogást az 1790-91. XXVI. t.-cikkbe ütközőnek tekintik, s a miatt ismételten felszólaltak. Megjegyzendő azonban, hogy a vitás kérdés itt nem a körül forog: vajjon a protestáns vagy más nem róm. kat. keresztény a parokiális kötelék alapján tartozik a P.-t fizetni? hanem a körül: vajjon a házak és telkek után kivetett P. magánjogi természetü, dologi teher-e vagy sem. Vagyis a kérdés nem közjogi, hanem magánjogi természetü. A kérdésnek közjogi részét törvényeinek minden vitát kizáró határozottsággal szabályozták és a P.-mentesség értelmében oldották meg és pedig a protestánsokra nézve az 1790. XXVI. t.-c., a görög nem egyesültekre nézve az ugyanabban az évben kiadott királyi rendelet. A kat. lelkészek az ekkép elesett jövedelmért kárpótlást (bonificatio) nyertek és pedig a vallásalapból, miután a törvény határozottan elrendelte, hogy kárpótlás címen sem az adózó nép, sem a királyi kincstár nem terhelhető.

A r. kat. egyházjognak álláspontja természetesen egészen más. A kat. egyház a keresztény egyház egységes és oszthatatlan jellegénél fogva (unum sit ovile et unus pastor) maga mellett más keresztény egyházaknak létjogát el nem ismeri. Minden megkeresztelt egyén felekezeti különbség nélkül a kat. egyház kebelébe tartozik; a parokia területén lakó nem kat. keresztények azért a rájok nézve is jogilag fennálló parokiális kötelékeknél fogva P.-kötelesek. Az 1790-iki törvényhozás következtében a kat. egyháznak ez alapelve hazánkban érvénytelen. Az 1895. XLIII. t.-c. (a vallás szabad gyakorlatáról) azt rendeli, hogy aki valemyl bevett vagy elismert vallásfelekezetből kilép, köteles a kilépés idejéig esedékessé vált egyházi tartozásait annak az egyháznak, amelyből kilépett, megfizetni; az pedig, aki a bevett vallásfelekezetek valamelyikéből kilépett, mindaddig, mig valamely bevett vagy elismert vallásfelekezethez nem csatlakozik, köteles a kilépés idejét követő ötödik naptári év végéig esedékes rendes egyházi járulékokat annak az egyháznak szolgáltatni, amelyből kilépett, de az öt év egyikében sem terhelhető nagyobb járulékkal, mint amennyit a kilépés évében tartozott fizetni. A zsidók sem az egyházjog, sem a magyar közjog szerint parokialis kötelékbe nem tartozván, azoknak P.-mentessége kétség tárgya soha sem volt.

A P. pozitiv kötelezettségi fő alapja hazánkban a kanonika vizitáció. A P. állhat pénz-, munka- v. terménybeli szolgáltatásokból. A P. továbbá egyéni v. az u. n. avertált P. Egyéni P. az, mellyel az egyes hivek tartoznak. A közönséges egyházjog szerint a P.-kötelezettségnek egyedüli s elegendő feltétele a parokiális kötelék; hazai szokásjogunk szerint csak a házasságban élők s az özvegyek P.-kötelesek. A vegyes házasságban élőkre általános érvényü szabály nincs. Avertált P. alatt a politikai községtől szolgáltatott lelkészi ellátást értjük. Az egyéni szolgáltatásnak a községi szolgáltatással helyettesítése akként keletkezik, hogy a hiveknek egyéni szolgáltatásait a politikai község egészben v. részben évi átalányösszeggel váltja meg, v. pedig ugy, hogy a parokia alapítása alkalmával az egyházi szolgáltatások mellett a község közvagyonából bizonyos évi szolgáltatást köt le. Ily esetben, ha nem is közvetlenül, de közvetve a P.-hoz a nem katolikus községi lakosok is hozzájárulnak; a jogegyenlőség követelményének az 1868. LIII. t.-c. eleget teendő, 23. §-ában elrendelte, hogy különböző vallásfelekezetek által lakott községben v. városban, mely házi pénztárából egyházi célokra v. valamely felekezeti iskola javára segélyt szolgáltat ki, e segélyben igazságos arány szerint minden ottan létező vallásfelekezet részesítendő. A P.-szolgáltatások körüli jogviták, habár ennek helyességéhez több tekintetben szó fér, a közigazgatási útra tartoznak. V. ö. Timon Ákos, A párbér Magyarországon.

Forrás: Pallas Nagylexikon