Parittya

két végén erős zsinegre kötött hosszukás rombalaku erős vastag bőrdarab, mely közepén ki van vágva, hogy benne a beleteendő kődarab annál biztosabban álljon. Használata következő: a P. két zsinegének egyik végre hurok segélyével a mutató ujjra akasztható, a másik zsineg pedig ezzel egyenlő hosszaságban a mutató és középujj közt tartatik erősen, s a bőrre, a kivágott lyukra egy kavics helyeztetik, akkor a levegőben az eszköz néhányszor megforgatva a zsineg szabad vége kieresztetik s a P.-ban levő kő suhogva messze röpül. Volt egyszerü P. (funda), amelyet puszta kézzel használtak s botos P. (fustibalus) is, amely 1 m. hosszu botra volt erősítve. A P.-t a legrégibb időtől kezdve a XVI. sz.-ig használták hadi célra, legutoljára kézi gránátvetésre. A P.-t leginkább ott használták, ahol a terület köves volt, különben nemcsak követ, de ólomdarabokat is vetettek vele. Mátyás király hadaiban is voltak parittyások. L. még Ferentarii és Hadi gépek.

[ÁBRA] Parittyás, balról a parittyavető bot.

Forrás: Pallas Nagylexikon