Parittya
két végén erős zsinegre kötött hosszukás rombalaku erős
vastag bőrdarab, mely közepén ki van vágva, hogy benne a beleteendő kődarab
annál biztosabban álljon. Használata következő: a P. két zsinegének egyik végre
hurok segélyével a mutató ujjra akasztható, a másik zsineg pedig ezzel egyenlő
hosszaságban a mutató és középujj közt tartatik erősen, s a bőrre, a kivágott
lyukra egy kavics helyeztetik, akkor a levegőben az eszköz néhányszor
megforgatva a zsineg szabad vége kieresztetik s a P.-ban levő kő suhogva messze
röpül. Volt egyszerü P. (funda), amelyet puszta kézzel használtak s botos P.
(fustibalus) is, amely 1 m. hosszu botra volt erősítve. A P.-t a legrégibb
időtől kezdve a XVI. sz.-ig használták hadi célra, legutoljára kézi
gránátvetésre. A P.-t leginkább ott használták, ahol a terület köves volt,
különben nemcsak követ, de ólomdarabokat is vetettek vele. Mátyás király
hadaiban is voltak parittyások. L. még Ferentarii és Hadi gépek.
[ÁBRA] Parittyás, balról a parittyavető bot.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|