Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Pascal... ----

Magyar Magyar Német Német
Pascal... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Pascal

híres emberek

(ejtsd: paszkál) Blaise, francia matematikus és filozofus, szül. Clermontban 1623 jun. 19., megh. Párisban 1662 aug. 19. Matematikai tehetsége oly korán nyilvánult, hogy már 16 éves korában a kúpszeletekről irt önálló matematikai művet. Matematikai és fizikai fölfedezései és föltalálásai innét kezdve sűrün követték egymást. Föltalált egy elmés számoló gépet, a barometert ő alkalmazta először magasságok mérésére és meteorologiai célokra, megállapította a folyadékok egyensulyának a valószinüségi számítás elméletét. A matematika számos tételének fölfedezése vagy legalább tiszta fogalmazása fűződik nevéhez; többek között ő a róla P.-féle háromszögnek (l. Binom) elnevezett számsor fölállítója, mely a binomok hatványozásánál oly fontos szerepet játszik stb. 1654. egyszerre megváltoztatta eddigi életmódját, a vallási miszticizmusba merült, sanyargatta magát, visszavonult a világi élettől és a janzenistákkal érintkezett. Ekkor irta 1656. és 1657. hires leveleit a jezsuiták ellen, és azzal a tervvel foglalkozott, hogy egy nagy szabásu műben az isteni kinyilatkoztatást megvédelmezi a szabadgondolkozók téves tanítása ellen. Halála megszakította e vállalkozását. Clermont-Ferrandban 1880 szobrot állítottak neki. Művei: Les provinciales, ou lettres écrites par Louis de Montalte á un provincial de ses amis, ez a jezsuiták ellen irt mű címe, melyből több mint 60 kiadás jelent meg. Pensées sur la religion (1669). Összes műveit Bossut adta ki 6 kötetben (1819); újabban Fangeres (1883. 3. köt.). P. vezérlő gondolata az hogy közvetetlen érzésünk megcáfolja a kételkedőket és dogmatikusokat. A dogmatizmus nem tudja a vallási igazságokat bizonyítani, a kételkedés nem győzheti le azokat az igazságokat, melyeket közvetlenül tudunk. Le coeur a ses raisons, que la raison ne connaît pas: A szivnek megvannak a maga bizonyítékai, melyeket az ész nem ismer. Maga az ész nem győzheti le teljesen a kételkedést, a teljes igazság a kinyilatkoztatásban van.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is