Pauler

1. Gyula, országos főlevéltárnok és történetiró, szül. Zágrábban 1841 máj. 11. P. Tivadar fia. Iskoláit Pesten, a piaristák gimnáziumában és az egyetemen végezte és 1863-74. ügyvédkedett. Már ez idő alatt sokat foglalkozott történeti kérdésekkel és 1870. a m. tud. akadémiának levelező, 1877. rendes tagja lett. 1871. ott előadást tartott, melyben azt a nézetét vitatta, hogy az Anonymus IV. Bélának volt a jegyzője. 1874 okt. 14. Horváth Mihály ajánlatára orsz. levéltárnoknak nevezték ki. Ugyanakkor a külföldi levéltárak szervezetének tanulmányozására küldetett ki. 1875. visszatérvén, kidolgozta az orsz. levéltár szervezetét és ügykörét. Első történelmi dolgozatai a Vasárnapi Újságban és a Századokban jelentek meg. Fő művei: Wesselényi Ferenc nádor és társainak összeesküvése (Budapest 1876, 2 köt.); a Habsburg királyok története 1526-1825 (az Osztrák-magyar monarchia irásban és képben címü vállalat magyar részének I. kötetében); A magyar nemzet története az Árpádok korában (1893, 2 köt.). E munkát 1894. a Péczely-díjjal, 1895. pedig angy jutalmával tüntette ki a m. tud. akadémia. 1895 óta ő a m. tud. akadémia II. osztályának elnöke és a m. tud. akadémia őt bizta meg Szilágyi Sándorral együtt a honfoglalási forrásmunkákat összegyüjtő munka szerkesztésével. 1896. miniszteri tanácsosi címet kapott. A milennium ügyében különben már régebben elkeseredett polemiát folytatott Salamon Ferenc ellen a Budapesti Szemlében. Mint országos főlevéltárnok igen nagy érdemeket szerzett a levéltár rendezése, kibővítése és hozzáférhetővé tétele körül.

2. P. Tivadar, jogtudós, igazságügyminiszter, szül. Budán 1816 ápr. 9., megh. Budapesten 1866 ápr. 30. Atyja a m. főhadi kormánynál szolgált, valamint nagyatyja is, ki nemességet nyert; anyja Markovics Terézia, Markovics Mátyás egyetemi jogtanár és jeles jogtudományi iró leánya volt. A budai gimnáziumban tanult, folyvást mint első eminens s már 17 éves korában bölcsészeti, 20 éves korában pedig jogdoktori oklevelet nyert. Tanár lett a zágrábi kir. akadémián. Zágráb vármegye 1845-ben táblabirájává s a legfontosabb bizottságok tagjává választotta. Zágrábi tanárkodása különösen alkalmat nyujtott neki alapos ismereteket szerezni a horvát jogi viszonyokról s képesítette őt, hogy későbben mint a korona tanácsának tagja is, a horvát dolgokban mint illetékes szakférfi hallassa szavát. 1847. saját kérelmére a győri akadémiához, azután egy évvel pedig, 1848 aug. 1., Eötvös József báró első magyar közoktatásügyi miniszter által a pesti egyetemhez neveztetett ki az észjog s a magyar közjog, a nemzetek joga, jog- és államtudományi enciklopédia rendes tanárává s egyszersmind a megalkotandó büntetőtörvénykönyvi javaslat szerkesztésére is kiszemeltetett. A szabadságharc legyőzetése után kineveztetését egyszerüen ignorálták. Midőn azonban Virozsil Antal, a bécsiek bizalmas embere rehabilitáltatott s az egyetemi ügyek rendezése alkalmából Geringer helytartó által Bécsbe küldetett, a nagy tiszteletben álló s népszerü P.-nek mégis megengedtetett, hogy Virozsilt helyettesítse s annak Bécsből visszajövetele után is, hogy oldalánál az észjogot s a magyar közjogot magyar nyelven előadhassa. Ez ideiglenes állásban maradt 1852 jan. végéig, mikor rendes tanárrá nevezték ki. Tanári sikeres és buzgó működésének, melyet közbejött megszakításokkal 30 éven át folytatott, ma is élő tanui hálás és mesterükre büszke, ezrekre menő tanítványai s nagy becsü irodalmi művei, melyek neki a magyar jogudomány új korszaka egyik megalapítójának címét méltán megszerezték. Mint az egyetemi tanács tagja s az ügyek befolyásos vezetője, mindenkor a józan haladás bajnoka s a magyar nemzeti érdekek ékes szószólója volt, s az egyetem autonomiájának, választási jogának 1860., már a politikai átalakulást megelőzőleg történt visszavívása, s 1861. a magyar tannyelv teljes helyreállítása nagy részben az ő tekintélyének s befolyásának köszönhető. Az önkormányzati jogát visszanyert egyetem jogtudományi kara 1860-61. évre a dékáni, a négy kar választó gyülése pedig a következő évben a rektori székre ülteté. Ugyancsak 1862. kir. tanácsosi címet kapott s a helytartó tanács tanulmányi bizottságának tagja lett; 1863. az országbiró által a hétszemélyes táblához hivatott meg szavazó pótbiróvá; az alkotmány helyreállítása után 1869. pedig Horváth Boldizsár igazságügyminiszter által a legfőbb itélőszék rendes birájává, de ott minden jogtudománya, ékesszólása s igazságszeretete mellett nem érezte magát elég otthonosan s csakhamar visszatért kedvelt tanári székére. 1870. az első jogászgyülés elnöki székére választatott meg. A koronázás után a király a Lipót-rend keresztjével díszítette fel. Magas politikai pályája Eötvös József báró halálával kezdődött, mert Andrássy Gyula gróf őt kereste ki s ültette a közoktatásügyi miniszteri székbe. Azonban a közoktatásügyi tárcát csak másfél évig viselte s már 1872 szept. 4. felcserélte az igazságügyivel. 1875. a Bittó-kormány bukásával ő is megvált tárcájától s ismét visszatért tanári székére; mint képviselő azonban a Perczel Béla minisztersége alatt létrejött, Csemegi Károly által szerkesztett büntetőtörvénynek országgyülési előadója volt. A miniszterségtől megválása alkalmával a Lipót-rend nagykeresztjét nyerte, s 1876. az országos közoktatásügyi tanács elnökségére hivatott meg. De e nyugalmasabb tevékenység ideje ismét nem soká tartott,, mert már három év mulva, 1878 jun. 30. ismét belépett az akkori Tisza-kabinetbe mint igazságügyminiszter, s az maradt holtáig. Igazságügyi alkotásai, ha nem is viselik magukon a Horváth Boldizsár bátor, gyökeres reformjainak bélyegét, elég jelentékenyek. A büntetőtörvény megalkotásának egyik fő előkészítője s tényezője volt; a polgári peres eljárást átalakíttatta; új végrehajtási törvényt készíttetett: a polgári törvénykönyv javaslatának kidolgoztatását megkezdte, s polgári és büntető ügyekre nézve szóbeli rendszert tervezett. De miniszteri, bármi lelkiismeretes, tiszta, jóakaratu működését felülhaladja, fontosságában jogirodalmi érdeme. 1845. a m. tud. akadémia levelező, 1858. pedig rendes, majd tiszteleti s igazgató tagjává s végre 1880. és 1883. másodelnökévé választatott. Azon perctől fogva, hogy az Álladalom jogalapja c. előadással akadémiai székét elfoglalá, az intézetnek egyik legmunkásabb tagja s benne a jogtudománynak a legékesszólóbb képviselője lett. Nagy becsü munkája: Adalékok a hazai jogtudomány történetéhez, eléggé bizonyítja, mily hiven őrizte a magyar jog régi nagymestereinek emlékezetét s tiszteletét. Az említetteken kivül jelentek meg: Bevezetés az észjogtanba (Pest 1852); Észjogi alaptan (u. o. 1854); Jog- és államtudományok ecyclopediája (u. o. 1857); Büntetőjogtanának több, időnként javított s bővített kiadásai (az első kiadás 1864-65); az egyetemi tanács felkérésére 1880. megkezdett s több kötetre tervezett, de be nem fejezhetett, kiváló gonddal és szeretettel készítgetett nagy munkája Az egyetem története, melyek egyenkint s összesen hosszu életet biztosítottak az országon kivül is tisztelve ismert irói nevének. Legjelentékenyebb s legnagyobb becsü munkája említett Büntető jogtana, az alapvető mű, melyet az akadémia 1867-iki nagygyülése a Sztrokay-díjjal koszoruzott. E nagyobb kötetekhez járultak nagy számu, becsesnél becsesebb értekezései az akadémiában, s a szaklapokban a jogbölcselem, nemzetközi jog, hazai közjog s a büntető jogtudomány köréből; a jogtudomány haladását feltüntető, tartalmas és tanulságos, egyszersmind szónoki szépséggel tündöklő akadémiai emlékbeszédei. Segített Toldy Ferencnek megalapítani s közreműködésével fentartani a maga idejében igen hasznos, hazafias irányu Új Magyar Muzeumot, a magyar alkotmányra s intézményekre vonatkozó cikkekkel gazdagítani a Szt.-István-társulat által kiadott Egyetemes encyklopedia első köteteit stb. Halála napjáig megmaradt az ügyek élén, vezette tárcájának ügyeit, hivatalos iratokat nézett át s intézett el. A szerény bölcsnek, ki a külső ceremóniát s pompát sohasem szerette, fényes temetést rendezett Lipót-utcai egyszerü második emeleti lakásán a közkegyelet; koporsóját százával lepték el a tisztelet s hála koszoru és ami Magyarországon sohasem történt ekkorig, jelen volt ott maga a király is. A házat emléktábla jelöli. A magyar tudományos akadémiában 1887 máj. 15. Kautz Gyula r. t. (v. ö. Évk. XVII. k. 5. d.), az egyetem által tartott gyászünnepen 1887 nov. 9. Schnierer Aladár dr. tartottak felette emlékbeszédet. V. ö. Vasárnapi Újság 1856. 21. és 1871. 8. sz., arcképpel; Ország Tükre 1864. 21., arcképel Marastonitól; Magyarország és a Nagyvilág 1871., arcképpel; Hazánk s Külföld 1871. 36., arcképpel; Pesti Napló 1871. 36.; Heckenast, Magyar irók életrajzai s arcképei XXIX. 118. old. Tóth Lőrinctől. Az akadémia termében pedig ott függ a kegyelet s tisztelet jeléül olajba festett, életnagyságu arcképe.

Forrás: Pallas Nagylexikon