Alapította Szt. István 1009. Az alapító oklevél a püspökség
határait a Tápé, Sió, Kupa (Koppány), Kopus (Kapos), Olma (Almás) vize és
Kőárok közé teszi, vagyis a P. területét Tolna, Baranya, Pozsega s a hajdani
Valkó vármegyék képezték. A Száva mentében a P. határait a szerbek v. görögök
az Árpád-korszakban tetemesen megdézsmálták, mignem Rado nádor visszafoglalta
az elvett részeket és a P.-nek eredeti határait visszaállította. Majd I. László
király alatt heves vita támadt határai fölött a kalocsai és pécsi püspökök
között, mely azonba a pécsi javára dőlt el. Idővel a P. egy részét a zágrábi
egyházmegyéhez csatolták. Jelenleg kiterjed Baranya és Tolna vármegyékre,
Somogy vármegye egyes részeire és Verőce vármegyére. Van benne 2 fő- és 22
alesperesség, 177 plébánia körülbelül 450 000 hivővel. A pécsi püspökök
kezdettől fogva kiváló helyet foglaltak el a hazai püspöki karban. Jövedelmükre
nézve is első helyen állottak, mert birtokaik II. Ulászló idejében csaknem 20
ezer aranyat jövedelmeztek évenkint. Kitünő előjoguk az érseki palást viselése,
mellyel 1190. a hires Kalán püspök díszíttetett föl először. Hajdan prediális
nemesekkel is birtak s a megyéjükben levő egyházi javadalmakat függetlenül
adományozták. Honvédelem, egyházkormányzás, politikai szereplés, tudomány,
nevelés és irodalom tekintetében közülök sokan fényes emléket hagytak fenn
maguknak. Első pécsi püspökül Bonipertet említik s a legjelesebbek Maurus
(szent, 1036-1070); Simon, a jeles hellenista s utóbb kalocsai püspök; Kalánus
(1188-1218), a nagy hirü és tudományu államférfiu, iró és egyházoszlop;
Bertalan (1219-52), ki mint királyi követ négyszer járt Aragoniában; II. Jób,
ki a cseh háboruban vezérkedett s az 1271-iki békekötésnél tevékeny részt vett,
utóbb pedig mosonyi főispánná lett; I. Miklós (megh. 1360.), ki I. Lajosnak
nápolyi hadjárata alkalmával válogatott sereggel jött a magyarok által birt
Aquila segítségére; Vilmos (1362-73), a királyi kancellár, a pécsi főiskola
pazar mecénása; Bálint (megh. 1408.), ki mint királyi követ több ízben járt
Rómában főleg a török elleni segély érdekében, utóbb bibornokká lőn; II. Miklós
(meghalt 1459.), a királyné főkancellárja; III. János a nagyhirü Janus
Pannonius (meghalt 1472); Ernszt Zsigmond (megh. 1505.), Ulászló király
szerencsétlen sorsu, de önzetlen kincstárnoka; Szakmáry György, ki utóbb
esztergomi érsek lett; More Fülöp, ki 1526. velencei követségben járt s
Mohácsnál halálra sebesíttetett; Dudich vagy Sbardeltati Endre, a roppant
tudományu, de sajnálatos sorsu férfiu; Telegdy Miklós, az ékes egyházi szónok
és iró; Erdődy János, Pyber János, Dallos Miklós, Draskovich György, Radanay
Mátyás (megh. 1703.); Nesselrode Vilmos gróf (megh. 1732.), Thurn Kázmér gróf
(megh. 1734.), Cyenfuegos Alvár bibornok (megh. 1739.), Berényi Zsigmond gróf
(megh. 1748.), Klimo György (megh. 1777.), Esterházy Pál gr. (megh. 1799.), Szepesy
Ignác báró (1828-1838), Scitovszky János, utóbb Magyarország hercegprimása. A
püspöki szék jelenleg üresedésben van.
Forrás: Pallas Nagylexikon