Péczely

1. József (idősb), költő és műfordító, komáromi református lelkész, a XVIII. század végének egyik leglelkesebb és legmunkásabb magyar irója, szül. Putnokon (Gömör) 1750-ben, megh. Komáromban 1792 dec. 4. Az atya korán elhalálozván, az anya kisded fiával Szikszóra vonult és ott kezdte taníttatni, maga is korán megszerettetvén vele nemzetének iróit, Faludi munkáit és Gyöngyösi verseit. P. 17 éves korában a debreceni kollégiumba került, mint debreceni diák értette a latin, zsidó és arab, valamint a francia, német és angol nyelvet s kellő jártasságra tett szert a világirodalomban is, a mellett, hogy a többi tárgyakban is állandóan legelső volt társai közt s kitünő tehetségével, szorgalmával és egyéniségének ritka kedvességével mindenkinek szeretetét megnyerte. Itt érte a francia iskola lelkesítő föllépésének hatása s P. ifju tűzzel szentelte magát a nemzeti művelődés nagy céljainak. 1778 tavaszán mint szénior a legfényesebb eredménnyel bevégezvén kollégiumi pályáját, édesanyja áldozatából és a debreceni konzisztorium segedelmével külföldre ment tanulmányait folytatni. Lipcsében töltött néhány hónapot, hol Gellest műveivel foglakozott, rövidebb ideig Jenában tartózkodott, mire ez év augusztusától a következő márciusig Bernben hallgatott akadémiai előadásokat és attól fogva három éven át, 1781 tavaszáig Genfben tanult. A nagykőrösi tanári székre szóló meghivót nem fogadván el, Saussure Horác tanár nagy kérésére annak a házánál maradt egy évig mint fiai nevelője, s a tanár könyvtára mellett a természettudományokban szép ismereteket szerzett. 1782. Utrechtbe ment, ahol fényes sikerrel befejezvén tanulmányait, 1783 márciusában letette a teologiai vizsgálatot és felszentelték. Már ekkor kitünő szónok hirében állt s nagy hatásu szent beszédeket tartott a külföldi akadémiákon és templomokban; genfi, berni és utrechti tanárai epdig annyira becsülték, hogy többen közülök még akkor is leveleztek vele, mikor itthon lelkészkedett. Éppen 1783. történt, hogy II. József megadván a protestánsoknak a vallásszabadságot, a több mint 100 év óta elnyomott és sanyargatott komáromi ref. gyülekezet is papot választott s az első lelkészi állásra a debreceni kollégium ajánlatából P.-t hivta meg. 1783 szept. 30. foglalta el lelkészi hivatalát. Ettől fogva haláláig Komáromban működött. E 9 év alatt lázas munkásságot fejtett ki. Első dolga volt a komáromi ref. egyház szervezése s a fölrengésektől és tűzveszedelmektől ismételten sokat szenvedett lakosság körében a hitélet ébren tartása, és a ref. felekezet számára kőtemplom építése, amely 5 évi fáradozás után 1788. készült el. A mellett minden erejét a nemzeti nyelv és irodalom művelésére szentelte, s egymás után adta ki munkáit s kezdett leveleésekor a kor vezérférfiaival, irókkal, főpapokkal, és főurakkal, buzdítva, lelkesítve, a magyar nyelv szépségeit ismertetve és szeretetét terjesztve. Fellépését örömmel fogadták minden körben s a komáromi egyszerü lelkészlak egyik világító tornya lett a nemzeti művelődésnek. Mint a modern külföldi irodalmak, s nevezetesen a vezérszerepet vivő francia irodalom nagy ismerője az u. n. franciás iránynak lett folytatója, s mivel a testőrirók Bécsből már ekkor elszéledtek, ő lett ez irány feje és Komárom a központja. Nem sok eredetit irt, annál többet fordított, első sorban francia, de angol, német és ókori iróktól is. Célja volt a világirodalom remekeit ismertetni népünkkel és kimutatni, hogy a magyar nyelv elég gazdag és hajlékony mindannak tolmácsolására, ami a külföldi nyelveken olvasható. Első műve Voltaire fordítása: Za?r, tragédia, mely francia versekből ugyanannyi számu s lábu versekbe foglaltatott (Győr 1784), még hiresebb volt a szintén Voltaire-ből fordított Henrias, ami IV. Henrik francia király életének némely része, mely francia versekből, ugyanannyi számu s lábu versekbe foglaltatott (Győr 1786). Lefordította még Voltaire Méropeját és Tancredját. Angolból: Young Éjtszakái és egyéb munkái (2 köt., Győr 1787). Félig eredetiek voltak már s igen nag tetszésben részesültek a Haszonnal mulattató mesék, melyeket részszerint Aesopusból vett, részszerint maga csinált s versekbe foglalt. Ehhez csatolva jött ki A haza szeretetről s a jó hazafiaknak kötelességeikről foyltatott levelezés Philopatros és Commundes között (Győr 1787). Munkáit szellemes és kedves ajánló levelekben megküldötte az ország előkelőbb férfiainak s Pálffy Károly gróf kancellár, Hadik gróf generális, a Sztáray, Teleki, Ráday, Almásy, Esterházy, Károlyi, Prónay, Podmaniczky és Orczy grófok és bárók szivesen leveleztek s társalogtak az európai műveltségü és lelkes prédikátorral. Később II. Lipót levelével tüntette ki, éppen ugy a hatalmas miniszter Kaunitz herceg is. Kazincyval, Révaival, Barótival és Gvadányival barátságot kötött. Miután 1787 februárban Budán a Beleznay Miklós generális halálára készített emlékbeszédet mondotta, mely meg is jelent, s az 1787-iki protestáns zsinaton részt vett és ugyanazon évben Ráday Gedeont és Orczy Lőrincet meglátogatta, ismét irói szenvedélynek szentelte magát. Többek közreműködésével megindította a Mindenes Gyüjteményt, az első tudományos folyóiratot, mely nyelvünk érdekében is erős tevékenységet fejtett ki. Kellő számu előfizető hiányában egyideig áldozatokkal tartotta fenn ezt a nemes és oly szükséges vállalatát. Életének végső három évében (1790-92) bámulatos tevékenységet fejtett ki. Ez idő alatt 29 kötet és füzet magyar munkát adott ki. 1786. a debreceni kollégiumtól kapott, elhunyt ipa tanszékére meghivást, de azt nem fogadta el, 1787. a dunántuli ref. egyházkerület főjegyzőjévé és pénztárnokává választották. Nevezetesebb munkái az említetteken kivül még: franciából fordított Szomorujátékok (Komárom 1789); Alzir, szomorujáték (Voltaireből, 1790); Hevey Sirhalmai és Elmélkedései (Pozsony 1790); A magyar korona rövid historiája (Komárom 1790); II. József halálára kesergő versek (u. o. 1790); Magyar és francia versek II. Leopold koronázásának ünnepélyén (1790); Erkölcsi prédikációk (2 köt., Győr 1790, e mű 3. és 4. kötetét 1792. irta meg, de csak halála után adta ki fia); Az óstestamentomi ekklezsiának históriája (5 köt., 1791); Örvendeztető versek (magyarul és franciául, II. Ferenc koronázására); A szentirás teologiája (1 köt. 1792). V. ö. Takáts Sándor, Péczeli József élete. Péczeli meséinek kiadása előtt; u. az, Abafi Figyelőjében (20-23. köt.); Beöthy, Képes Irodalomtörténete P. arcképével stb.

2. P. József (ifjabb), történetiró s műfordító, P. József ref. lelkész fia, szül. Komáromban 1789 dec. 25-én, megh. Debrecenben 1849 máj. 23. Az iskolai pályát Debrecenben befejezve, Mezőtúrra ment igazgató-tanárnak; innen választották meg Debrecenbe tanárnak; mielőtt ez állását elfoglalta volna, Bécsben és Göttingában akadémiai előadások hallgatására iratkozott be s csak 1815. tért vissza s kezdte meg tanári előadásait a hazai és világtörténet köréből. A magyar tudományos akadémia 1832. levelező, 1838. rendes tagjává választotta, tagja volt a Kisfaludy-társaságnak is. Irodalmilag első sorban a történetirás terén működött. Ilynemü dolgozatai: Summarium historiae recentioris Europaeae (2 kötet, Debrecen 1827-30) és A magyarok történetei Asiából kijövetelektől fogva a mai időkig (u. o. 1837). Ezenkivül több széptani s kritikai értekezése, valamint Epigrammái (Debrecen 1832) jelentek meg a Kisfaludy-társaság évlapjaiban, az Akadémiai Évkönyvekben, a Figyelmezőben stb. Kiadta Németi Pál latin költeményeit, atyja P. József prédikációit (3-4. köt. 1831-33), a debreceni ref. kollégium növendékeinek költeményeit Lant címen (1-4. esztendő, 1832-35). V. ö. Akad. Almanach, 1863, 261. old.

Forrás: Pallas Nagylexikon