Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
pedagógiai ... ----

Magyar Magyar Német Német
pedagógiai ... ----

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

pedagógiai liberalizmus

1. általánosságban a pedagógiai liberalizmus a nev. követelményeinek figyelmen kívül hagyását, a tanulókkal szembeni engedékenységet, az iskolai élet szervezésének és fegyelmének lazaságát, a pedagógusoknak és tanulóknak a tananyag és az isk.-i tanulásszervezésben érvényesülő és túlzottnak ítélt szabadságát, önállóságát, választási lehetőségeit jelenti. A pedagógiai liberalizmus a ped.-i köztudatban és köznyelvben sok esetben a laissez fair, a ?szabadosság? szinonimája.

2. elmélettörténeti értelemben a pedagógiai liberalizmus azoknak a ped.-i törekvéseknek az összefoglaló megnevezése, amelyek egyfelől a gyermekpszichológia eredményeinek alkalmazására, másfelől az egyéni szabadság, az egyén erkölcsi autonómiájának értékére és a személyiség méltósága etnikai követelményére támaszkodva az autokratikus neveléssel szemben léptek fel.

3. elméleti megalapozását a pedagógiai liberalizmus a liberális erkölcs- és politikai filozófiából meríti. Alapprincípiuma a ?morális individualizmus?: az egyénnek maximális szabadsággal kell rendelkeznie ahhoz, hogy azokat az értékeket kövesse, amelyeket maga jónak, értékesnek, helyesnek, fontosnak tart. E szabadságot csak a másik ember azonos értékű szabadsága korlátozhatja, amely egyúttal a morális individualizmusból eredő alapvető kötelezettséget is jelenti: semmit nem lehet tenni, ami sérti mások ezen alapjogát és mindent meg kell tenni, hogy ezt az alapjogot megvédjük. A pedagógiai liberalizmusban bármilyen autoritást csak ennek a jognak a védelme igazolhat. A ?morális individualizmus? az egyenlő szabadság elve alapján az egyéni értékrendszerek, életcélok egyenértékűségét vallja, és ebből következik, hogy a pedagógiai liberalizmus szerint a nevelődés, a nevelés mikéntjének meghatározása az egyén alapjoga. A pedagógiai liberalizmus elvileg utasít el minden olyan nev.-i rendszert, amely a nev.-ről történő döntést kiveszi az egyén kezéből, azaz szükségszerűen szemben áll a ped.-i gondolkodás egyik ? Platóntól eredeztethető ? nagy tradíciójával, amely az állam jogává tette a gyermekek nevelését. A pedagógiai liberalizmus e törekvésében a morális elveken túlmenően egyre inkább támaszkodhatott a nemzetközi jognak az egyén szabadságjogait, majd a gyermek alapvető jogait kodifikáló fejlődésére. Napjainkban, a modern államokra jellemző alkotmányos, törvényes, politikai és értékrendszeri pluralizmus keretei között a nev., az iskolarendszer törvényi szabályozásában már a pedagógiai liberalizmus elvei érvényesülnek. A pedagógiai liberalizmusnak természetesen szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy bár a gyermekre is érvényes az ?egyenlő szabadság? elve, ennek érvényesítésére életkorából fakadóan csak korlátozottan képes, s ezért szükségszerűen válaszolnia kell a kérdésre: ki jogosult arra, hogy a gyermek számára a ?neki való? nevelésről döntsön? A pedagógiai liberalizmus egyik irányzatában e jog kizárólagosan a szülőt illeti meg. A szülői jog ilyetén értelmezése A Gyermek Jogairól Szóló Egyezménynek és napjaink modern alkotmányainak, oktatási törvényeinek az egyik kiinduló pontja. Az állam feladata ezen jog érvényesíthetőségének biztosítása. A szülői jogot azonban a pedagógiai liberalizmus ? éppen az egyenlő szabadság elvének megfelelően ? nem kezelheti abszolút jogként, mert ezzel sérülhet ? a Gyermek Jogairól Szóló Egyezmény kifejezésével élve ? a ?gyermek érdeke mindenekfelett? elve. A nev.-re, iskolázásra vonatkozó törvényi és iskolán belüli szabályozásnak biztosítania kell a szülői jogérvényesítés ellenőrzésének, ill. a gyermeki jogok megsértése szankcionálásának eszközeit is. A pedagógiai liberalizmus másik irányzata a gyermek abszolút jogát hirdeti annak eldöntésében, hogy milyen legyen a ?neki való? nevelés. A jog érvényesülésének két alapfeltétele: a lehetőség a választásra; semlegesség a ?jó?-ról vallott koncepciók között. E nézet képviselői is beleütköznek azonban a gyermek helyzetéből fakadó dilemmába: honnan ?tudja? és hogyan ?közli? a gyermek, hogy mi a számára megfelelő. Ennek feloldására a fenti feltételeket normaként fogalmazzák meg, és mivel a normákat mind az állam, mind a szülők részéről veszélyeztetve látják, a megoldást a semleges szakértő, az ?educator?, a pedagógus hatalmának megerősítésében, esetenként abszolutizálásában keresik. A ped. feladata, hogy a különböző életmintákat, értékeket, szellemiséget, törekvéseket és gyermeket úgy hozzák kapcsolatba egymással, hogy a gyermek alapvető élménye az legyen, hogy bármelyik lehet az övé (a semlegesség követelménye), és majd ő fog választani (a választhatóság követelménye). E tradíció követői a gyermeket nemcsak a szülői ház indokrináló, ?háziasító? jellegétől kívánja megvédeni. A szülő nem semleges, be van zárva saját élethelyzete, világnézete, értékrendszere ?börtönébe?, és ezért nem képes a gyermek jövőjének képviseletére. A gyermeket ki kell emelni az állam és a szülői ház szorításából, és át kell adni a semleges, független pedagógusnak. A pedagógus hatalma e felfogáson belül, tehát a gyermek jogaiból és nem az állam, vagy szülői megbízásból fakad. E felfogás egyik központi kérdése a pedagógiai autonómia értelmezése, ill. biztosításának igénye, követelése. ? A pedagógiai liberalizmus jelenkori értelmezéseiben a fentiekben jellemzett irányzatok közeledése figyelhető meg: arra törekszenek, hogy a gyermekeknek megfelelő nev.-ről történő döntés jogát pluralizálják, demokratizálják és kiegyensúlyozzák. A modern pedagógiai liberalizmus elfogadja, hogy a gyermeknek megfelelő nev. meghatározásának jogán osztoznia kell az államnak, a szülőnek, a professzionalitást képviselő ped.-nak, magának a gyermeknek, a tanulónak, és a fentiekkel egyes esetekben azonosítható, más esetekben azoktól elkülönülő iskolai fenntartónak. A morális individualizmus alapelvének megfelelően azonban a döntés jogát két alapelvnek kell korlátoznia: a döntés nem lehet represszív (elnyomó, kényszerítő, az érdekeltet, ti. a gyermeket, tanulót kizáró) és nem lehet diszkriminatív jellegű. antiautoriter nevelés, erkölcsi nevelés, pedagógiai autonómia, pedagógiai pluralizmus, szabad nevelés, szabadság, szabadság elve a nevelésben.

Mihály Ottó



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is